Bekerülhet valaha az F1 az olimpiai programba?

Vágólapra másolva!
2024.07.20. 07:59
Az F1-re nemigen jellemző az esélyegyenlőség, ezért idegen az olimpiai eszmétől (Fotó: AFP)
Küszöbön a párizsi olimpia, így a Hungaroringen is felvetődött, vajon lenne-e létjogosultsága a jövőben egy ötkarikás nagydíjnak, esetleg bármilyen motorsporteseménynek. Ennek jártunk utána.


Formula–1 az olimpián? Őrültségnek hangzik, mégis újra meg újra felvetődik a téma, különösen amikor négyévente küszöbön áll a nagy esemény. Hamarosan Párizsban fellobban a láng, így a versenyzők közül többen is kifejtették véleményüket, vajon lenne-e értelme és létjogosultsága bármilyen motorsporteseménynek a programban. Bár több mint száz év alatt ehhez sem a központi akarat, sem a megfelelő koncepció nem volt meg, Charles Leclerc szerint nem lehetetlen vállalkozás.

„Nemrég hazámban, Monacóban tarthattam az olimpiai lángot, ami hatalmas megtiszteltetés, nagyon különleges pillanat volt. Szerintem nagyszerű lenne, ha a motorsport bekerülne az olimpiai sportágak közé. Persze nehezebb lenne megszervezni, mint a többit, hiszen az F1-ben különböző konstruktőrök különböző autóival versenyzünk. És ahhoz, hogy mindenkinek ugyanolyan autója legyen, meg kell határozni, milyen utat választunk a leszorítóerő, lóerő, minden egyéb terén. De mindenképp lehetséges. Nagyon szeretném Monacót képviselni, büszke vagyok rá, hogy onnan származom. Ugyanakkor nem tudom, lenne-e erre terv rövid távon.”

Charles Leclerc (balra) és a monacói uralkodó család az olimpiai lánggal júniusban (Fotó: AFP)

Viszont nem mindenki rajong az ötletért, hiszen a technikai sport tényleg annyira egyedi közeg, annyira sok befolyásoló tényezővel, hogy valószínűleg újra meg újra megkérdőjeleződne az esélyegyenlőség. Max Verstappen is úgy érzi, nem kellene erőltetni a témát.

Fernando Alonso, az Aston Martin versenyzője: Tulajdonképpen mi már most is kéthetente képviseljük a hazánkat. Még nem vagyunk olimpiai sportág, de ideális esetben jó lenne, ha a jövő sportolóinak és versenyzőinek megnyílna a lehetőség. Ugyanakkor nem tartom valószínűnek, mert mi gépekkel versenyzünk, és még ha meg is próbálnának ugyan­olyan gokartokat előkészíteni, úgysem lenne teljesen egyforma.
VÉLEMÉNY

„Nem szeretnék részt venni benne, túl sok múlik az autón. És eleve a motorsport sem illik oda. Nem az olimpiai közegben nőttünk fel, szóval őszintén szólva nem tetszik az ötlet, nem érzem át. Szerintem nem tartozunk az olimpia színpadára. Megvan a saját bajnokságunk, amely önmagában is népszerű. Jobban élvezem, ha a tévé előtt nézhetem az olimpiát.”

Összességében tényleg az a versenyzők többségének aggálya, hogy ebben a sportágban a teljesítmény legnagyobb része az autón múlik, vagyis még ha négyévente ki is jelölnének esetleg egy „olimpiai nagydíjat”, azon szinte biztosan az adott pillanatban domináns csapat egyik pilótája nyerne. Mivel ez nem reprezentálná teljesen az aranyérmes képességeit, valószínűleg ez a megoldás is fanyalgáshoz vezetne. Alexander Albon felvetett egy lehetőséget, amely inkább a szórakoztatást segítené elő: „Nem bánnám, ha szerepelnénk az olimpián, de szerintem nem gokarttal kéne versenyeznünk, mert azt a nálunk sokkal fiatalabb, sokkal gyorsabb gyerekek csinálják. A koncepciót imádnám, de ez azért nem igazán illik a klasszikus olimpiai sportágak közé. Használhatnánk mondjuk egységesen Mazda MX-5-ösöket – az nagyon vicces lenne.”

Az eltérő véleményekből is tökéletesen látszik, hogy még mindig nincs semmiféle világos olimpiai koncepció, amely mentén akár az F1, akár valamilyen más jellegű technikai sportág szerepelhetne a játékok programján. A Nemzetközi Automobil-szövetséget (FIA) egyébként már több mint tíz éve elismerte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), a két szervezet több projektben is együttműködött, ennél tovább azonban nem terjedt a partneri kapcsolat. Nem úgy tűnik tehát, hogy hamarosan előrelépés történne a témában, a gondolattal azonban mindig érdemes eljátszani – legalább négyévente.
 

Aranyérmesünk a paddockban, Gyulay Zsolt

Olimpiai bajnokként, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökeként, valamint a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatójaként Gyulay Zsolt a Formula–1 és az ötkarikás játékok világában is otthonosan mozog, így kíváncsiak voltunk rá, mit gondol a kapcsolódás lehetőségéről.

„Azt látom, hogy van párbeszéd és tapasztalatcsere a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a FOM (Formula One Management – a szerk.) között – mondta a Nemzeti Sportnak Gyulay Zsolt. – Az olimpiai kvalifikációs sorozat iránt is jelentős érdeklődés mutatkozott, az egyik állomása Budapesten volt, ez is a jövőbe mutató kezdeményezés. A Formula–1 profi légköre követendő példa, de egyébként is jellemző, hogy tanulnak egymástól a nemzetközi szervezetek.”

Az olimpiai bajnok Gyulaynak felvetettük, hogy Oscar Piastri versenymérnöke is érmet szerzett a pekingi játékokon, mire rávágta: az F1 és az olimpia két különböző világ, mégis vannak átfedések – ezért is szeretjük a sportot. Hangsúlyozta, egyre több sportág képviselői ismerik fel, hogy a Netflix-sorozatok jelentősen növelik a népszerűségüket és az elérésüket.

Mogyoród után a mezőny Spa-Francorchamps-ban versenyez, de Gyulay Zsolt már az olimpiára koncentrál, kevesebb mint egy hét múlva fellobban a láng Párizsban. A sportvezető egyáltalán nem bánja a sűrű menetrendet, mint mondja, fárasztó, de felemelő feladatokat végez:

„Ebben az időszakban mindenhol ott kell lenni, mindenről tudni kell. A Hungaroring a munkám, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöki pozíciója viszont társadalmi vállalás, megtisztelő, hogy a sportdiplomáciában képviselhetem az országot.”
 

Piastri büszke versenymérnökére a pekingi ezüst miatt

Nem Gyulay Zsolt az egyetlen magas beosztású olimpiai érmes az F1-es paddockban, Oscar Piastri versenymérnökének, Tom Stallardnak szintén megadatott, hogy dobogóra állhasson. A brit szakember a 2008-as játékokon férfi nyolcas evezésben szerzett ezüstérmet, mielőtt még főállásban csatlakozott a McLarenhez. Azóta gyakran felbukkan a televíziós közvetítésekben is, hiszen olyan pilóták versenymérnökeként dolgozott, mint Jenson Button, Carlos Sainz, Daniel Ricciardo vagy jelenleg Piastri. Az ausztrál versenyzőt arról kérdeztük, mit jelent neki, hogy olimpiai érmes a legközelebbi munkatársa.

Tom Stallard (Fotó: AFP)

„Nagyon menő, hogy Tom elérte ezt, szerintem különleges perspektívát jelent, hogy egy versenymérnök korábban maga is profi sportoló volt – mondta Oscar Piastri a Hungaroringen a Nemzeti Sportnak. – Azt hiszem, ezt nem sokan mondhatják el magukról a paddockban. Egyébként korábban én is eveztem vele – neki jól ment, nekem nem… Ott azért megtapasztaltam, miért lehetett annyira jó az olimpián. Nyilván büszke is vagyok arra, amit elért, és arra, ami ebből hasznosítható. Persze az evezési technikát nem lehet átültetni a vezetésbe, de az egyértelmű, hogy gondolkodásmód szempontjából hasonló a nézőpont.”

Stallard (jobbról a második) a 2008-as olimpiát megnyerő egységben (Fotó: AFP)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik