Norris a leggyorsabb a változékony időt hozó első zandvoorti edzésen

Vágólapra másolva!
2024.08.23. 12:08
Norris bizonyult a leggyorsabbnak a zandvoorti nyitányon (Fotó: AFP)
Lando Norris (McLaren) zárt az élen a Formula–1-es Holland Nagydíj első szabadedzésén. A britet a címvédő Max Verstappen (Red Bull) követte, majd Lewis Hamilton (Mercedes), Carlos Sainz Jr. (Ferrari), valamint George Russell (Mercedes) zárta az első ötös sorát.

Noha a címvédő Max Verstappen nagy előny tudatában kezdhette meg a 2024-es idény második felvonását, az elmúlt versenyek alakulása alapján nem vár sima út rá az újabb bajnoki címéhez, és a most hétvégi Holland Nagydíjnak sem fő esélyként vághatott neki. A holland versenyző ugyanis a június végi Spanyol GP óta nyeretlen, miközben a Mercedes három, míg a McLaren egy alkalommal ünnepelhetett győzelmet.

A Valtteri Bottas ülését elfoglaló Robert Svarcmannal kiegészülő mezőnyt vizes körülmények fogadták az első szabadedzésén, amelyen több mint negyedórát kellett várni az első mért körre. Akkor Charles Leclerc teljesített 1:26.111-es időt, akihez rövidesen a kavicságyat és a különböző menekülőutakat több ízben is megjáró Nico Hülkenberg, illetőleg George Russell is csatlakozott.

Félidőben még mindig csak a fent említett három pilóta rendelkezett mért körrel, miközben többen még próbakört sem teljesítettek. Azonban ahogyan javulni kezdtek a körülmények, úgy népesült be egyre inkább a pálya, és hamarosan a köztes esőgumi is előkerült. Az első köröket követően Lando Norris nevével kezdődött az időlista, a mclarenest Russell, illetőleg az egyszer megforgó Verstappen követte, míg az első ötös sorát az Alpine kettőse zárta.

Bő tíz perccel a vége előtt a száraz pályára alkalmas gumik is szerephez jutottak, hiszen elég jól kirajzolódott már a száraz ív az immáron napsütéses Zandvoortban. A hajrá ennek megfelelően nagy tűzijátékot hozott: folyamatosan javultak a köridők, és ezzel együtt változott a sorrend. Az élen Norris zárt 1:12.322-es idővel, előnye 201 ezred volt Verstappen előtt, míg a harmadik Hamilton lemaradása csaknem hét tized volt, igaz, a hétszeres világbajnok nagy forgalomba keveredett az utolsó gyors körén.

A negyedik Carlos Sainz Jr. lett, aki az első tízesből egyedüliként a közepes keveréken érte el a legjobb idejét, majd Russell, Alexander Albon, Oscar Piastri, a Haas pilótapárosa, Hülkenberg és Kevin Magnussen, illetve Csou Kuan-jü tette teljessé a top 10-et.

A Sainzhoz hasonlóan a sárga oldalfalú Pirellin próbálkozó Leclerc a tizenharmadik, míg Svarcman a tizenhatodik helyen végzett.

Folytatás 16 órakor a második szabadedzéssel. 

 
34. HOLLAND NAGYDÍJ
Augusztus 23., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Norris 1:12.322
2. szabadedzés16.00–17.00
Augusztus 24., SZOMBAT
3. szabadedzés11.30–12.30
Időmérő15.00–16.00
Augusztus 25., VASÁRNAP
A verseny (72 kör, 306.587 km) rajtja:15.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Olasz Nagydíj, MonzaSzeptember 1., 15.00
Azeri Nagydíj, Baki Szeptember 15., 13.00
Szingapúri Nagydíj, SzingapúrSzeptember 22., 14.00

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik