Norris kemény összecsapásra számít Verstappennel a zandvoorti győzelemért

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2024.08.24. 17:31
A Holland Nagydíj időmérőjének első három helyezettje (Fotó: AFP)
Lando Norris fantasztikus körrel szerezte meg a pole pozíciót a Formula–1-es Holland Nagydíjon, legyőzve a hazai pályán korábban veretlen Max Verstappent. A McLaren britje tudja, hogy a holland még megnehezítheti a dolgát vasárnap, de végre győzelemre váltaná a rajtelsőségét. A címvédő mindent meg fog tenni az újabb siker érdekében, de nem tudja, az elég lesz-e, míg a harmadik Oscar Piastri bízik benne, hogy neki is lehetősége nyílhat a diadalra.

Noha Max Verstappen az időmérő utolsó szakaszának hajrájában néhány pillanatig az élre tudott állni, végül megszakadt a sikersorozata hazai pályán, és a Holland Nagydíj 2021-es visszatérése után először maradt alul egy körön. A pole pozíciót a magabiztos teljesítményt nyújtó Lando Norris szerezte meg, aki pályafutása negyedik rajtelsőségét ünnepelhette. Az 1:10 alá elsőként és egyedüliként bemenő brit versenyző elégedetten nyilatkozott a kvalifikáció után, és optimistán készül a folytatásra, de tudja, a Red Bull címvédője nagy nyomást helyezhet rá a versenyen.

„Csodálatos napunk van! Jó érzés pole pozícióval visszatérni. Rendben volt a köröm. A kvalifikáció általában gördülékenyen alakul, és több remek kört is összetettünk, különösen az utolsó sikerült jól. Nagyszerű munkát végzett a csapat, és elégedett vagyok. Kényelmesen éreztem magam a volán mögött, az autó fantasztikus, és hoztunk néhány fejlesztést is, amik jól működnek. Izgatottan várom a vasárnapi versenyt, de biztos vagyok benne, hogy kemény menet lesz. Max az egész hétvégén gyors volt, ma sikerült legyőznünk, de így is ott van a második pozícióban, és biztosan remek küzdelem lesz, főleg a hazai pályáján."

A McLaren csapatfőnöke, Zak Brown meglepődött azon, milyen nagy különbséggel szerezte meg versenyzője a rajtelsőséget. „Vadállat kör volt Landótól. Nem számítottam ilyen nagy differenciára. Akár kisajátíthattunk volna az első sort, de elfogadom ezt az első és harmadik helyet is. A versenytempónk jónak tűnik, egyszerűen tiszta és jó rajtot kell vennünk, és jó stratégiát kell követnünk. Kétségkívül adva van a tempó, és megvannak a versenyzőink ahhoz, hogy győzedelmeskedjünk."

„Mindenki csodálatos munkát végez a pályán és a gyárban is. Van néhány újdonság is a gépen, aminek köszönhetően gyorsultunk, és a versenyzők elvégezték a munkát. Ez a sportág nagyon kompetitív, mindennek rendben kell mennie, és nagyszerű a kultúránk. De továbbra is keményen kell dolgoznunk, hiszen tudjuk, hogy nagyon gyorsan változhat a helyzet."

Verstappen 356 ezreddel maradt el Norristól, de sikerült szétválasztania egymástól a hétvége fő esélyesének tartott McLareneket. A holland a pénteki eredmények és a hátrányuk fényében elégedetten értékelt a második rajthely megszerezése után. „Az egész kvalifikáción hiányzott a tempó. Igyekeztem a lehető legjobbamat nyújtani, és elégedett vagyok azzal, hogy az első sorból rajtolhatok. Nem volt könnyű a szél miatt, a széllökéses miatt szinte minden egyes kör másnak érződött, így nem igazán volt referencia pontod. Örülök a második helynek, ez remek eredmény a pénteki nap után."

Bár tudja, hogy nem lesz egyszerű, a holland sorozatban a negyedik győzelmét célozta meg hazai közönség előtt, ha sikerül neki vasárnap elsőként átszelnie a célvonalat, akkor utoléri a vonatkozó örökranglistát vezető Jim Clarkot. „Meg fogjuk próbálni, de amikor három tizedmásodperc a lemaradásod az időmérőn, akkor azért reálisan kell nézned a dolgokat. Azon leszek, hogy jó versenyem legyen."

A vb-éllovas megdicsérte az őt legyőző ellenfelét is. „Lando nagyon gyors, ezért tud ilyen szinten teljesíteni, és ennél csak jobb lesz, ahogyan egyre több lesz a tapasztalata."

Oscar Piastri közel öt tizeddel maradt el csapattársától, aminek következményeként a harmadik helyre szorult vissza. Az ausztrál versenyző csalódott volt az eredmény miatt, de így sem mondott le a vasárnapi sikerről. „A kocsi nagyon jól muzsikál ezen a hétvégén. Csalódott vagyok, hogy nem tudtam előrébb végezni, de remek versenyautónk van. Amikor ilyen szoros, minden fejlesztés számít, de a változó körülmények miatt egyelőre nehéz megmondani, hogy miként váltak be. A győzelem mindenképpen elérhető. Jó tempót mutattunk a hosszú etapokon, és elég gyorsak voltunk az elmúlt futamokon."

A pénteki száraz pályán lezajló második szabadedzésen leggyorsabb George Russell viszonylag nagy lemaradással zárt a negyedik pozícióban. A brit közel hat tizedmásodperccel maradt el a leggyorsabb Norristól, ami bár az előzményeket tekintve kissé csalódást keltő, a pilóta összességében elégedett volt az elért eredménnyel. „Boldog vagyok, úgy gondolom, ez korrekt eredmény, de elég sokat ingott a teljesítményünk az időmérő során. Kimentem, és nem volt tapadásom, majd egyszer csak a McLaren tempóját autóztam, míg újra elszállt a Q3-ban. Az autó egyensúlyát teljes mértékben a körülmények határozzák meg, kis szélirányváltás teljesen át tudja alakítani az egyensúlyt. Folyamatosan alkalmazkodnod kell."

Lewis Hamilton az időmérő első szakaszában egyedüliként teljesítette a közepes keveréken a körét, és jutott tovább a Q2-ben, ez azonban meglepetésre a végállomást jelentette a számára. A hétszeres világbajnok a 12. rajthelyet szerezte meg, és nem kizárt, hogy ennél is hátrébbről kell nekivágnia a 72 körös versenynek, merthogy Sergio Pérez feltartása miatt vizsgálják a sportfelügyelők. 

Elég frusztráló volt a kvalifikáció. Megesnek az ilyen dolgok, már túl vagyok rajta, de nem jó érzés. Minden rosszul alakult a Pérezzel történtek után. Mindent megtettem, hogy elmenjek az útjából, annyira kihúzódtam a pálya bal szélére, amennyire csak tudtam, de rossz volt az időzítés. Ez dominóeffektust indított el, és csak egyre rosszabb lett. Az egyensúly folyamatosan romlott, és a kocsi túlkormányzottá vált. Borzalmas volt. Határozottan nagyon-nagyon frusztráló, de ez van. Kemény, olyan, mintha ezzel véget is ért volna számomra a hétvége, és a következőre kell már összpontosítani."

Pérez ötödik rajthellyel tért vissza a nyári szünetet követően, és abban bízik, hogy innentől felfelé ível a pályája, és erősen alakul az idény második felvonása. „Jót tett a szünet. Lehetőséget biztosított arra, hogy megértsük a problémáinkat, és ezt a mostani hétvége meg is erősítette. Minden nagyon ígéretesnek tűnik, hiszek benne, hogy erősen alakulhat az idény második fele a számunkra."

A mexikói a Hamiltonnal történt incidensre is kitért, szerinte brit ellenfele büntetést kap a feltartása miatt. „Mindent megtett azért, hogy kitérjen az utamból, de sajnos rossz helyen voltunk rossz időben. A sportfelügyelők elég szigorúak az ilyen eseteknél az idén, én ennél keményebb eset miatt kaptam büntetést, szóval arra számítok, hogy ő is büntetést fog kapni."

A sportfelügyelők a felek meghallgatása után úgy határoztak, hogy három rajthelyes hátrasorolásban részesítik Hamiltont, miközben az időközben a padlólemez szabálytalansága miatt vizsgált Alexander Albont utólag kizárták az időmérőről. A két büntetés következményeként átalakult a vasárnapi rajtsorrend: a nyolcadik helyre Lance Stroll lépett előre, és mögötte valamennyi versenyző egy-egy helyezést nyert, ami azt jelenti, hogy Hamilton a tizenötödik helyett a tizennegyedik rajtkockából vághat neki a futamnak.

Folytatás vasárnap 15 órakor a versennyel.

 
34. HOLLAND NAGYDÍJ
Augusztus 23., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Norris 1:12.322
2. szabadedzés1. Russell 1:10.702
Augusztus 24., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Gasly 1:20.311
Időmérő1. Norris 1:09.673
Augusztus 25., VASÁRNAP
A verseny (72 kör, 306.587 km) rajtja:15.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Olasz Nagydíj, MonzaSzeptember 1., 15.00
Azeri Nagydíj, Baki Szeptember 15., 13.00
Szingapúri Nagydíj, SzingapúrSzeptember 22., 14.00

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik