Ezúttal jól rajtolt, majd simán nyert Norris Szingapúrban

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2024.09.22. 16:07
Lando Norris pályafutása harmadik győzelmét aratta Szingapúrban (Fotó: AFP)
Lando Norris nyerte meg a Formula–1-es Szingapúri Nagydíjat. A McLaren brit versenyzője mögött Max Verstappen ért célba, harmadikként Oscar Piastrit intette le a kockás zászló. A szingapúri versenyen ezúttal nem kellett bevetni a biztonsági autót, továbbá a piros zászló sem került elő.

Az első sorból vághattak neki a világbajnoki riválisok a szingapúri villanyfényes futamnak. Lando Norris az időmérőn elhódította a pole pozíciót, mellőle Max Verstappen várhatta a piros lámpák kialvását. A második sor a Mercedes-versenyzőké lett – Lewis Hamilton, George Russell sorrendben –, míg az előző futam győztese, Oscar Piastri ötödikként rajtolhatott Szingapúrban.

Norrisnak ezúttal végre összejött a jó rajt, megtartotta a vezetést az első kanyarokban, ahogyan mögötte sem változott a Verstappen, Hamilton sorrend. Többen megjárták a pálya szélét a start utáni helyezkedésben, de megúszta a mezőny az első kört baleset nélkül. Norris az első körökben próbált ellógni Verstappen elől, akinek azonban volt válasza brit ellenfele leggyorsabb köreire, így Norris előnye nem ment két másodperc fölé az első hat körben.

Később azonban a McLaren-pilótánál hosszú körökön keresztül nem volt gyorsabb versenyző a pályán, aminek köszönhetően Norris a 20. körre már 18 másodperccel autózott Verstappen előtt. Az élmezőnyből elsőként Hamilton állt ki új gumikért, ám a hétszeres világbajnok úgy érezte, kissé eltalálta a falat a bokszutcába menet, és sokat panaszkodott az autójára a kerékcseréjét követően.

Verstappen a 30. körben esett túl kerékcseréjén, majd a következő körben Norris is érkezett a bokszutcába. A pole-ból rajtoló brit a kiállását követően is élen autózhatott, Verstappen azonban Charles Leclerc mögé, a negyedik pozícióba jött vissza. Az élmezőnyből utolsóként Piastri tudta le kerékcseréjét a 39. körben – az első ötösben visszaállt a Norris, Verstappen, Russell, Hamilton, Piastri sorrend.

Sok idő azonban nem telt el, és az ausztrál máris Hamilton elé került, majd néhány körrel később Russell is meglett, így Piastri már dobogós helyen autózott. Norris a hajrában (második alkalommal) ért hozzá kissé a falhoz, ám nagyobb probléma ezúttal sem lett az esetből. Kevin Magnussen már nem volt ilyen szerencsés – az ötös kanyarban találta el nem túl erősen a falat, ám ez is elég volt ahhoz, hogy bal hátsó defektet kapjon. A dán magától vissza tudott térni a bokszutcába, így úgy tűnt, a szingapúri versenyek történetében először lemehet a futam biztonsági autós korlátozás vagy félbeszakítás nélkül. Ez végül valóban így történt – a kockás zászló Norrist intette le elsőként, aki F1-es pályafutása harmadik futamgyőzelmét aratta.

Mögötte Verstappen ért célba szűk 21 másodperces hátránnyal, a dobogó legalsó fokára Piastri állhatott fel. Pontot szerzett továbbá Russell, Leclerc, Hamilton, Carlos Sainz Jr., Fernando Alonso, Nico Hülkenberg és Sergio Pérez.

A leggyorsabb kör Daniel Ricciardóé lett, ám mivel nem végzett a top tízben, nem kapott érte pontot. Futamgyőzelmével Norris 52 pontra csökkentette hátrányát Verstappennel szemben a világbajnoki tabellán.

Folytatás október 18–20-án az Amerikai Nagydíjjal!

1.Lando NorrisbritMcLaren-Mercedes1:40:52.571
2.Max VerstappenhollandRed Bull-Honda RBPT20.945 mp h.
3.Oscar PiastriausztrálMcLaren-Mercedes41.823 mp h.
4.George RussellbritMercedes1:01.040 p h.
5.Charles LeclercmonacóiFerrari1:02.430 p h.
6.Lewis HamiltonbritMercedes1:25.248 p h.
7.Carlos Sainz Jr.spanyolFerrari1:36.039 p h.
8.Fernando AlonsospanyolAston Martin-Mercedes1 kör h.
9.Nico HülkenbergnémetHaas-Ferrari1 kör h.
10.Sergio PérezmexikóiRed Bull-Honda RBPT1 kör h.
11.Franco ColapintoargentinWilliams-Mercedes1 kör h.
12.Cunoda JukijapánRB-Honda RBPT1 kör h.
13.Esteban OconfranciaAlpine-Renault1 kör h.
14.Lance StrollkanadaiAston Martin-Mercedes1 kör h.
15.Csou Kuan-jükínaiSauber-Ferrari1 kör h.
16.Valtteri BottasfinnSauber-Ferrari1 kör h.
17.Pierre GaslyfranciaAlpine-Renault1 kör h.
18.Daniel RicciardoausztrálRB-Honda RBPT1 kör h.
19.Kevin MagnussendánHaas-Ferrari5 kör h.
 KIESETT  MEGTETT KÖR
 Alexander AlbonthaiföldiWilliams-Mercedes15
a szingapúri nagydíj végeredménye

 

 PILÓTAGYŐZELEMDOBOGÓPONTSZERZÉSLGYKPONT
  1.Max Verstappen    710172331
  2.Lando Norris    310164279
  3.Charles Leclerc    2816-245
  4.Oscar Piastri    2717-237
  5.Carlos Sainz Jr.    15151190
  6.Lewis Hamilton    23172174
  7.George Russell    14152155
  8.Sergio Pérez    -3143144
  9.Fernando Alonso    --111  62
10.Nico Hülkenberg    --7-  24
11.Lance Stroll    --5-  22
12.Cunoda Juki    --7-  22
13.Alexander Albon    --4-  12
14.Daniel Ricciardo    --41  12
15.Pierre Gasly    - -5-   8
16.Oliver Bearman    --2-   7
17.Kevin Magnussen    --3-   6
18.Esteban Ocon    --4-   5
19.Franco Colapinto--1-   4
a világbajnokság állása

 

1.McLaren-Mercedes516
2.Red Bull-Honda RBPT475
3.Ferrari441
4.Mercedes329
5.Aston Martin-Mercedes86
6.RB-Honda RBPT34
7.Haas-Ferrari31
8.Williams-Mercedes16
9.Alpine-Renault13
10.Sauber-Ferrari0  
konstruktőrök

 

15. SZINGAPÚRI NAGYDÍJ
SZEPTEMBER 20., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Leclerc 1:31.763
2. szabadedzés1. Norris 1:30.727
SZEPTEMBER 21., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Norris 1:29.646
Időmérő1. Norris 1:29.525
SZEPTEMBER 22., VASÁRNAP
Verseny1. Norris, 2. Verstappen, 3. Piastri
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Amerikai Nagydíj, AustinOktóber 20., 21.00
Mexikóvárosi Nagydíj, MexikóvárosOktóber 27., 21.00
Sao Pauló-i Nagydíj, InterlagosNovember 3., 18.00

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik