Russell az élen, Leclerc a nyomában a két piros zászlót hozó harmadik azeri edzésen

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2024.09.14. 10:10
Russell vette át a vezetést az azeri időmérő előtt (Fotó: AFP)
George Russell (Mercedes) zárt az élen a Formula–1-es Azeri Nagydíj harmadik szabadedzésén. Mögötte Charles Leclerc (Ferrari) és Lando Norris (McLaren) következett, míg az első ötös sorát Oscar Piastri (McLaren) és Max Verstappen (Red Bull) tette teljessé.

 

Az azeri első szabadedzésen Max Verstappen, míg a másodikon Charles Leclerc bizonyult a leggyorsabbnak. A címvédő holland úgy érezte, sokkal versenyképesebb a Red Bull, mint az előző versenyhétvégéken, így bizakodva várta a folytatást, míg a nyitányon autót is törő, de összességében a nap legjobb köridejét jegyző monacói abban bízott, hogy tovább folytathatja a jó szereplést a baki szombaton.

Jó formában kezdett a Mercedes is, míg a McLaren úgy érezte, lemaradásban volt a még piszkos és poros pályán, így egyáltalán nem volt jó hír számára, hogy szemerkélő esőben vette kezdetét a harmadik gyakorlás, hiszen ez lelassította az aszfaltcsík felgumizódását.

A tréning eleje ennek megfelelően elég csendes mederben csordogált, a versenyzők inkább tapogatózó próbaköröket teljesítettek a száraz pályára alkalmas gumikon, és negyedóra elteltével senki sem rendelkezett még mért körrel. Amikor elkezdett élénkülni a forgalom, akkor  érkezett a hétvége negyedik piros zászlós megszakítása. Ezúttal Esteban Ocon alatt állt meg rossz helyen az Alpine, így az autómentés idejére megszakították a körözést.

Nem kellett sokat várni az ötödik kényszerleállásra is: Oliver Bearman alig tíz perccel Ocon leállását követően találta el a falat az egyes kanyarnál. Az egyfutamos eltiltással büntetett Kevin Magnussent helyettesítő fiatalnak az volt az első próbálkozása, így mért kör nélkül és sok időveszteséggel zárta a gyakorlást.

A köztes időben ugyanakkor rajta kívül szinte mindenki feliratkozott az időlistára: az első körök után meglepetésre Alexander Albon állt az élen, mögötte Oscar Piastri, Nico Hülkenberg, Franco Colapinto, valamint Verstappen sorakozott az első ötösben.

A folytatásban már nem lendült újra a piros zászló, a sárga jelzés ugyanakkor többször is előkerült, hiszen a versenyzők nemegyszer megjárták a bukótereket és a menekülőutakat. A leggyorsabbnak végül az utolsó percekben élre álló George Russell bizonyult, a brit pilóta 13 ezreddel előzte meg Leclerc-t, míg a harmadik Norris lemaradása további 220 ezred volt.

A negyedik Piastri lett, majd Verstappen, Carlos Sainz Jr., Sergio Pérez, Alexander Albon vezérletével a két Williams, valamint Hamilton zárta az első tízes sorát.

Folytatás 14 órakor az időmérővel. 
 

 

 

7. AZERI NAGYDÍJ
SZEPTEMBER 13., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Verstappen 1:45.546
2. szabadedzés1. Leclerc 1:43.484
SZEPTEMBER 14., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Russell 1:42.514
Időmérő14.00–15.00
SZEPTEMBER 15., VASÁRNAP
A verseny (51 kör, 306.049 km) rajtja:13.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Szingapúri Nagydíj, SzingapúrSzeptember 22., 14.00
Amerikai Nagydíj, AustinOktóber 20., 21.00
Mexikóvárosi Nagydíj, MexikóvárosOktóber 27., 21.00

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik