Hamilton büntetést kapott, újra módosul az Azeri Nagydíj rajtrácsa – hivatalos

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2024.09.15. 10:45
Hamiltonra nehéz verseny várhat (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Mercedes hétszeres világbajnoka, Lewis Hamilton a bokszutcából vághat neki a 13 órakor rajtoló Azeri Nagydíj versenyének, miután több motorelemet is cserélni kellett az autójában.

Lewis Hamilton a hetedik rajtkockát szerezte meg az azeri időmérőn, ám végül csak a bokszutcából vághat neki a 13 órakor rajtoló versenynek, miután a Mercedes több motorelemet is kicserélt az autójában. A hétszeres világbajnok új belső égésű motort, turbófeltöltőt, MGU-H-t, valamint MGU-K-t kapott, amivel meghaladta az egy adott évben felhasználható mennyiséget. Noha ez önmagában „csak" a rajtrács végére sorolta volna vissza, az „ezüstnyilak" hozzányúltak a beállításhoz is, ami már bokszutcai rajtot von maga után. 

Az már a márciusi Ausztrál Nagydíjon történt váratlan motorhiba óta tudni lehetett, hogy Hamilton nem ússza meg büntetés nélkül a 2024-as idényt, az igazi kérdést az jelentette, hol kerül sor rá. A versenynaptár leghosszabb egyenesét felvonultató azeri pálya, valamint a 100 méterrel meghosszabbított DRS-zóna határozottan segítheti a felzárkózást, ráadásul Azerbajdzsánban visszatérő szereplő a valódi és a virtuális biztonsági autó is, ami adott esetben a versenyző kezére játszhat. 

Nem Hamilton lesz az egyetlen, aki nem állhat fel a rajtrácsra, az utolsó rajthelyet megszerző Esteban Ocon Alpine-jába is új motorkomponensek kerültek, amivel ugyancsak átlépte a felhasználható mennyiséget. Rajtuk kívül Csou Kuan-jűt is motorelemcsere okán sorolták hátra, a Sauber már szombaton megerősítette, hogy kínai versenyzője a rajtrács végéről vághat neki a futamnak, míg az utólag kizárt Pierre Gasly a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) külön engedélyével indulhat el az Azeri Nagydíjon.

A büntetések nyomán jócskán átalakult a rajtrács, a nagy meglepetésre már a kvalifikáció első szakaszában búcsúzó Lando Norris például két helyet léphet előre, míg Hamilton hetedik pozícióját Fernando Alonso örökli meg. 

AZERI NAGYDÍJ, RAJTRÁCS
1.Charles LeclercFerrari
2.Oscar PiastriMcLaren-Mercedes
3.Carlos Sainz Jr.Ferrari
4.Sergio PérezRed Bull-Honda RBPT
5.George RussellMercedes
6.Max VerstappenRed Bull-Honda RBPT
7.Fernando AlonsoAston Martin-Mercedes
8.Franco ColapintoWilliams-Mercedes
9.Alexander AlbonWilliams-Mercedes
10.Oliver BearmanHaas-Ferrari
11.Cunoda JukiRB-Honda RBPT
12.Nico HülkenbergHaas-Ferrari
13.Lance StrollAston Martin-Mercedes
14.Daniel RicciardoRB-Honda RBPT
15.Lando NorrisMcLaren-Mercedes
16.Valtteri BottasSauber-Ferrari
17.Csou Kuan-jüSauber-Ferrari
18.Pierre GaslyAlpine
Bokszutcai rajt:Lewis HamiltonMercedes
 Esteban OconAlpine

 

7. AZERI NAGYDÍJ
SZEPTEMBER 13., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Verstappen 1:45.546
2. szabadedzés1. Leclerc 1:43.484
SZEPTEMBER 14., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Russell 1:42.514
Időmérő1. Leclerc 1:41.365
SZEPTEMBER 15., VASÁRNAP
A verseny (51 kör, 306.049 km) rajtja:13.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Szingapúri Nagydíj, SzingapúrSzeptember 22., 14.00
Amerikai Nagydíj, AustinOktóber 20., 21.00
Mexikóvárosi Nagydíj, MexikóvárosOktóber 27., 21.00

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik