Fennakadás a határon, nem akarták beengedni az F1-es pilótát az Egyesült Államokba

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2024.11.21. 10:55
Cunodát majdnem hazaküldték az Egyesült Államokból (Fotó: Getty Images)
Furcsa történetet osztott meg Cunoda Juki a Formula–1-es Las Vegas-i Nagydíj médianapján. A 24 éves japán pilótát ugyanis nem akarták beengedni az Egyesült Államokba, pedig a vízuma és minden irata rendben volt.

Huszonkettedik futamához érkezett a 2024-es Formula–1-es szezon, a pilóták ezúttal Las Vegasban mérik össze tudásukat. A futam előtt megtartották az ilyenkor szokásos sajtónapot, ahol Cunoda Juki, az RB versenyzője érdekes történetet osztott meg. A 24 éves japán pilóta ugyanis nem várt nehézségekkel szembesült az Egyesült Államokba érkezésekor.

„A fizioterapeutámmal érkeztem, de az ellenőrzésen egyesével kell átmennünk. Ekkor egy hivatalos személy odalépett hozzám, bekísért egy szobába, és kérdéseket tett fel. Beszélgettünk egy keveset, de inkább azt mondanám, hogy jó hosszan. Kértem, hogy bejöhessen a velem utazó kísérőm, vagy hogy felhívhassam a csapatomat. Egyiket sem engedték.”

Cunoda számára azért is meglepő volt a helyzet, mert a vízuma és minden egyéb papírja rendben volt, és a korábbi amerikai versenyekre minden további nélkül beutazhatott. A japán versenyző szerint az öltözete is közrejátszhatott abban, hogy megállították.

„Egy pizsamaszerű öltözéket viseltem, és annak nem tetszhetett a színe?... Nem tudom. Majdnem hazaküldtek, de szerencsére itt vagyok, és most már minden rendben van.”

Cunoda jelenleg 11. helyen áll a pontversenyben, 2024-ben 28 pontot gyűjtött.

 

Legfrissebb hírek

Norris vezérletével a McLaren kettőse az élen; Cunoda összetörte a Red Bullt a második szaúdi edzésen

F1
4 órája

Gasly az élre repítette az Alpine-t a szaúdi nyitányon; Verstappen kilencedik

F1
7 órája

„Miért ne akarnák szerződtetni Verstappent?" – Russell reagált a pletykákra

F1
9 órája

„Képes lehetek legyőzni őt" – Cunoda már most ellesett néhány dolgot Verstappentől

F1
10 órája

Verstappen nem foglalkozik a távozásáról szóló pletykákkal; Alonso nem félti a helyét az Aston Martinnál

F1
23 órája

Piastri a bajnokság élére állna; fokozódik a helyzet a Red Bullnál, a Ferrari az idei első dobogóját kergeti Dzsiddában

F1
Tegnap, 15:53

Verstappen szuzukai teljesítménnyel feledtetné a bahreini csalódást Szaúd-Arábiában

F1
2025.04.16. 16:37

Russell közeledik a hosszabbításhoz, de Verstappen mindent boríthat?

F1
2025.04.16. 13:12
Ezek is érdekelhetik