Elsőként a McLaren mutatta meg 2025-ös versenyautóját

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.02.13. 14:25
Fotó: McLaren Racing/Facebook
A McLaren csütörtökön megmutatta a 2025-ös versenyautóját, egyelőre álcafestéssel – közölte az istálló hivatalos weboldalán. Az MCL39-est Silverstone-ban járatták be, a csapat hivatalos promóciós videójának forgatási napján.

A McLaren ezzel a lépéssel mindenkit megelőzött, hiszen az összes istállót figyelembe véve ők mutatták meg először az új autót, igaz, egyelőre csak álcafestéssel. A 2025-ös festést hivatalosan majd február 18-án, a londoni O2 Arénában rendezett eseményen mutatják be, akkor mind a tíz csapat egyszerr leplezi le idei versenygépét.

„Ez a nap mérföldkő a 2025-ös bajnoki címért folytatott küzdelemben – idézte Zack Brownt, a McLaren Racing vezérigazgatója a csapat hivatalos honlapja.Nagyszerű dolog, hogy az MCL39-et először a pályára vihetjük és ezzel elindíthatjuk a csapat kemény munkáját. Reálisan látnunk kell, hogy a tél folyamán az összes csapat előrelépett. A tavalyi idény is rávilágított arra, hogy mennyire szoros a rajtrács, ami nagyszerű dolog a sportág számára. Úgy gondoljuk, hogy sikerült további előrelépéseket tennünk, de egészen az ausztráliai kvalifikációig nem fogjuk tudni, hogy hol is állunk a tabellán.”

Lando Norris, a McLaren pilótája is megszólalt az eseményen: „Izgalmas dolog először beülni az MCL39-esbe, és megnézni, mire képes a pályán. Köszönjük az egész csapatnak, hogy idáig eljuttattak minket, ez az év minden korábbinál szorosabb lesz, úgyhogy még rengeteget kell tennünk azért, hogy meg tudjuk tartani a konstruktőri bajnoki címünket. Már mindannyian alig várjuk, hogy Bahreinben pályára vihessük az új autót.”

Oscar Piastri, az istálló másik pilótája pedig arról beszélt, hogy már megízlelhette a siker ízét, és a jövőben még többre vágyik: „Keményen dolgoztam a hotelszobában, hogy készen álljak az előttem álló idényre. A pályafutásom elején elért Grand Prix-győzelmekkel már megízleltem a siker ízét, és a jövőben sokkal többre vágyom.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik