Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2025.10.20. 13:23
null
Verstappen egyre közelebb férkőzik a McLarenhez (Fotó: AFP)
A Formula–1-es McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy egyik versenyzőjét favorizálja a bajnoki küzdelemben, igaz, megfogalmazott egy fontos kitételt.

Noha a McLaren már a Szingapúri Nagydíjon megvédte a konstruktőri címét, az egyéni összetettben egyre zárul az olló, és az eddig magabiztosan vezető, és főként egymással csatázó versenyzőpárosára egyre közelít Max Verstappen. A holland pilóta 40 pontra közelítette meg a vb-éllovas Oscar Piastrit, miközben a második Lando Norris mögött 26 pont a hátránya, amikor még öt versenyt, valamint két sprintfutamot rendeznek, vagyis adott versenyző összesen 141 pontot gyűjthet. 

A címvédő közeledését azért sem veheti félvállról a McLaren, mert az elmúlt nagydíjakon világossá vált, hogy a Red Bull bármilyen körülmények között képes megszorongatni a wokingi csapatot, és esetenként még nagyobb erőt is képvisel nála. Verstappen az elmúlt négy Grand Prix-n háromszor diadalmaskodott, ráadásul az austini sprintversenyen is elsőként szelte át a célvonalat, így maximális pontszámot zsebelt be az elmúlt futamhétvégén. Szemléletes, hogy a Red Bull-os lemaradása öt nagydíjjal ezelőtt még 104 pont volt Piastrihoz viszonyítva, vagyis nagy léptekben tudott közeledni az ellenfélhez. 

A McLaren egész évben igyekezett fenntartani az egyenlőséget a pilótái között, és bár a sokat emlegetett papaya-szabályok nemegyszer megosztották a közvéleményt, és sok bírálatot kapott az is, hogy miként kezelte a csapat Norris és Piastri Szingapúrban történt rajtincidensét, vagy éppen miért kért több ízben már helycserét, s alkalmazott támadható stratégiákat, az mindképpen pozitív, hogy alapvetően szabad a házon belüli csata. Nagy kérdést jelent viszont, hogy mit kezd a csapat a jelenlegi helyzettel, és hogy adott esetben favorizálja-e az egyik versenyzőjét, hogy elkerülje az egyéni cím elvesztését. 

Ami a csapatbajnokságban előnyt jelentett, az az egyéni összetettben az alakulat hátrányára válhat, mivel pilótái elkerülhetetlenül pontokat vesznek el egymástól, miközben Verstappennek házon belül egyáltalán nincs kihívója, és a Red Bull egyértelműen előnyben részesíti őt. A wokingiak 2007-ben már vesztettek el hasonló körülmények között biztosnak tűnő címet, hiszen a végén a ferraris Kimi Räikkönen örülhetett az egymással viaskodó Lewis Hamilton és Fernando Alonso előtt. 

A McLaren nyilván nem szeretné, ha megismételné magát a történelem, ugyanakkor egyáltalán nincs könnyű helyzetben, hiszen Piastri magabiztos előnye szinte eltűnt Norris előtt, a kettőst mindössze 14 pont választja el egymástól, így a pontkülönbséget nézve egyáltalán nem lenne indokolt egyik pilóta favorizálása. Ezzel egyetért az összetett vezető, de az elmúlt hétvégéken kissé negatív spirálba kerülő Piastri is, aki a texasi futam leintése után kijelentette, ő és Norris is osztja a véleményt, hogy szeretnék megkapni a lehetőséget arra, hogy harcba szálljanak a bajnokságért, mert mind a ketten megérdemelnék. 

 

Az esetleges favorizálás létszükségletét firtató kérdést természetesen a McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella is megkapta, aki nem teljesen zárta ki annak az esélyét, hogy a csapat adott esetben beáll valamelyik versenyzője mögé, igaz, egy fontos kikötést tett. „A tény, hogy még öt futam, illetve két sprintverseny van hátra, azt jelenti, hogy növelhetjük az előnyünket Verstappennel szemben. Én így nézem a dolgokat. A mi szempontunkból is jó pályák következnek még, szerintem több is kihozható az autóból, és részben maguk a versenyzők is elismerték, hogy jobb teljesítményt is nyújthattak volna néhány korábbi versenyen.”

„A következő öt versenyhétvégére tehát lehetőségként tekintünk, hogy növeljük az előnyünket Verstappen előtt. Ha eljön az idő, amikor döntenünk kell arról, hogy egyik vagy másik versenyzőnket részesítjük előnyben, azt csakis a számok fogják meghatározni. Már korábban is beszéltünk a tapasztalatokról, és emlékszem 2007-re és 2010-re is, amikor az utolsó versenyre harmadikként érkező vitt mindent. Szóval mi nem fogjuk bezárni az ajtót egyik versenyzőnk előtt sem, hacsak ezt a matematika meg nem teszi helyettünk.”

„A veszély változatlan Azerbajdzsán óta. Már elmondtam, és most nagybetűvel megismétlem: Max versenyben van a világbajnoki címért. Amikor mondok valamit, azt tényleg komolyan is gondolom. Ha kijelentek valamit, azt tapasztalatból teszem, azért, mert látom a mintákat, és tisztában vagyok vele, milyen pályák következnek. Nincs ebben semmi rejtély, tudjuk, ha Max olyan csomagot kap, amivel képes nyerni, akkor nagyon komoly kihívóvá lép elő.”

„Ez ugyanakkor nem változtat a szemléletünkön vagy azon, miként cselekszünk. Egyszerűen valamennyi futamon a maximumot kell kihoznunk, és hibátlan hétvégéket kell teljesítenünk. Határozottan nagy lehetőségünk van, és a szezon, az egyéni bajnokság kimenetele a mi kezünkben van, nem máséban. Ez a szemléletmódunk, és ehhez is tartjuk magunkat.”

46. AMERIKAI NAGYDÍJ
OKTÓBER 17., PÉNTEK
Szabadedzés1. Norris 1:33.294
Sprintidőmérő1. Verstappen 1:32.143
OKTÓBER 18., SZOMBAT
Sprintverseny1. Verstappen, 2. Russell, 3. Sainz
Időmérő1. Verstappen 1:32.510
OKTÓBER 19., VASÁRNAP
A verseny 1. Verstappen, 2. Norris, 3. Leclerc
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Mexikóvárosi Nagydíj, Mexikóvárosoktóber 26., 21.00
Sao Pauló-i Nagydíj, Sao Paulonovember 9., 18.00
Las Vegas-i Nagydíj, Las Vegasnovember 22., 5.00

 

 

Legfrissebb hírek

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
8 órája

Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen nem hagyta magát lefékezni az amerikai hőségben

F1
10 órája

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
20 órája

Verstappen magabiztos győzelmet aratott Austinban; zárul az olló a bajnokságban

F1
21 órája

F1: Austin 2034-ig biztosan a versenynaptárban marad

F1
Tegnap, 18:55

„Nyerni akarok, utálok a dobogó második vagy harmadik fokán állni” – Norris hadüzenetet küldött az austini verseny előtt

F1
Tegnap, 11:36

Verstappen egyelőre megállíthatatlan Austinban; Piastri hatodik az időmérőn

F1
2025.10.18. 22:37

Stroll rajtbüntetést kapott az austini sprintidőmérő után – hivatalos

F1
2025.10.18. 21:33
Ezek is érdekelhetik