Verstappen folytatja a remek sorozatát, vagy a McLaren visszavág Mexikóban?

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2025.10.23. 15:23
Tavaly Norris választotta szét a kettős dobogót szerző Ferrarikat (Fotó: AFP)
Szünet nélkül folytatódik a 2025-ös világbajnokság, a 20. állomás az Autódromo Hermanos Rodríguez, ahol az ötödik Mexikóvárosi Nagydíjat rendezik meg. A vb-éllovas Oscar Piastri vállaira egyre nagyobb nyomás nehezedik, az ausztrál négy verseny óta nem tudja legyőzni a fő riválisát, Lando Norrist, miközben Max Verstappen is egyre nagyobb fenyegetést jelent rá, így mindenképpen vissza kell vágnia. A kérdés az, vajon képes lesz rá?

ERRŐL BESZÉLNEK – A LEGFORRÓBB TÉMÁK A PADDOCKBÓL

Verstappen megnyerheti sorozatban az ötödik címét?

A McLaren az első tizenöt nagydíjból tizenkettőn diadalmaskodott, ráadásul abból az utóbbi ötön kivétel nélkül kettős győzelmet könyvelhetett volna el, ha nem adja meg magát az autó Lando Norris alatt Hollandiában. A wokingiak azóta viszont nyeretlenek, és versenyzői egy ízben sem tudtak Max Verstappen előtt végezni. A holland öt versenyhétvége alatt 64 pont különbséget dolgozott le a vb-éllovas Oscar Piastrival, míg 44 pontot a második helyen álló Lando Norrisszal szemben. 

Az olló ennek megfelelően folyamatosan zárul a bajnoki küzdelemben, és az elsődlegesen egymásra figyelő McLaran-pilótákat már csak 14 pont választja el egymástól, miután a brit az elmúlt időszakban egyértelműen felülkerekedett a házon belüli csatában. Az egy élesedő csata több szempontból is nehezíti az istálló dolgát, hiszen jelen helyzetben nem tud beállni egyik pilótája mögé sem, így a páros egymástól is veszi el a pontokat, miközben Verstappen egyértelmű favoritként van kezelve házon belül. 

Annak, hogy könnyen elmérgesedhet házon belül a helyzet, egyre több jele volt az elmúlt hétvégéken: Szingapúrban Norris volt a megszokottnál agresszívabb, amit zokon vett a csapattársa, míg két héttel később pont Piastri volt többek szerint is az, aki elindította a két McLaren kiesésével záruló rajtbalesetet a sprintfutamon. Utóbbi manővernek köszönhetően Verstappen  8 pontot hozott mindkét ellenfelén, miközben lépéshátrányba hozta az alakulatot a vasárnapi futamot illetően. 

F1
2025.10.20. 13:23

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

Verstappen öt nagydíjjal ezelőtt még 104 ponttal maradt el Piastritól – most 40 pont a hátránya.

 

Noha még így is a McLaren-versenyzőknél van az előny, és a hollandnak nem lesz könnyű dolga, ha fordítani szeretne, az kétségtelen, hogy a Red Bull vérszagot fogott. Az elmúlt négy nagydíjon három siker, valamint egy sprintfutamon aratott győzelem íródott Verstappen neve mellé, és a potenciálisan megszerezhető 108 pontból 101-et szerzett meg, miközben a az összetettben első Piastri 37-et, míg Norris 57-et. 

A mclarensek most részben azt élhetik át, mint egy évvel ezelőtt Verstappen: kényelmes előnyre tettek szert az év korábbi részében, de most az ellenfélnél van az előny, így meg kell próbálniuk beosztani a fórt. A holland tavaly mindent megtett a címvédés érdekében, és nemegyszer feszegette, illetve lépte át a határokat. 

A kárszenvedő főként a rivális Norris volt, akit Verstappen több ízben is rossz helyzetbe hozott az agresszivitásával. Emlékezetes volt az austini is a mexikói verseny is, utóbbin bár a holland két manőveréért is büntetést kapott, azt sikerült elérnie, hogy Norrisnak ne nyíljon esélye a győzelemre, ami azért volt fontos, mert az a legnagyobb pontkülönbség az első és a második helyezett között van. Ha a brit akkor nyert volna, 17 ponttal gyűjtött volna többet, mint ő, így azonban mindössze 10 pontot hozott rajta.

Verstappennek az idén ugyanakkor vigyáznia kell: a pilóta továbbra is mindössze 3 büntető pontra van az automatikus egyfutamos eltiltástól, és ezúttal nem kockáztathat meg esetleges kiesét sem, hiszen azzal saját magától venne el az esélyt a felzárkózástól. Tavaly a holland azért is mert belemenni ilyen rizikós helyzetekbe, mert abban az esetben, ha mindkét autó kiesett volna, a különbség rögzült volna közöttük, és Norrisnak eggyel kevesebb versenye lett volna a visszazárkózásra. 

Alapvetően Piastrinak és Norrisnak sem kell tartania az egyfutamos eltiltástól, igaz, a kettős közül pont az üldözött ausztrál van rosszabb helyzetbe, így az elmúlt futamokon már jóval kiegyensúlyozottabb formát mutató Norris vállalhatja a legtöbb kockázatot, ráadásul házon belül is ő tűnik az erősebbnek az elmúlt időszakban. 

A versenyzőket szabálytalanságaikért büntetőpontokkal sújtják, azok egy éven belül elévülnek. Ha valakinek 12 hónapon belül 12 összegyűlik, egy versenyt ki kell hagynia. Táblázatunkban azt tekinthetik meg, ki mikor kapott büntetőpontokat, ebből az is kiderül, mikor évülnek el azok.
PILÓTAIDŐPONTPONTOK SZÁMA
Verstappen2024. október 27.2
Colapinto2024. október 27.2
Verstappen2024. november 2.1
Piastri2024. november 3.2
Bearman2024. november 3.2
Verstappen2024. november 30.1
Russell2024. december 1.1
Norris2024. december 1.3
Stroll2024. december 1.2
Lawson2024. december 1.2
Albon2024. december 1.2
Verstappen2024. december 8.2
Piastri2024. december 8.2
Bottas2024. december 8.2+3
Doohan2025. március 22.2
Doohan2025. március 23.2
Lawson2025. április 13.1+2
Sainz2025. április 13.2
Lawson2025. május 2.1
Stroll2025. május 23.1
Bearman2025. május 23.2
Verstappen2025. június 1.3
Antonelli2025. június 29.2
Colapinto2025. június 29.2
Bearman2025. július 5.4
Piastri2025. július 6.2
Cunoda2025. július 6.1
Leclerc2025. augusztus 3.1
Gasly2025. augusztus 3.2
Hamilton2025. augusztus 31.2
Antonelli2025. augusztus 31.2
Albon2025. szeptember 1.2
Antonelli2025. szeptember 7. 1
Bearman2025. szeptember 7. 2
Stroll2025. október 18. 2
Sainz2025. október 19.2
A BÜNTETŐPONTOK OSZTÁSA
Bearman10
Verstappen9
Stroll7
Lawson6
Piastri6
Antonelli5
Colapinto4
Albon4
Sainz4
Norris3
Cunoda3
Hamilton2
Russell1
Leclerc1
A BÜNTETŐPONTOK ÁLLÁSA 
 

Az, hogy pont a vb-éllovas Piastri teljesítménye esett vissza, egyértelműen Verstappent segíti, hiszen ha az ausztrál tudta volna hozni a formáját az elmúlt versenyeken, és nem esik ki Azerbajdzsánban saját hibából, nemcsak Verstappen fenyegetése lenne kisebb, hanem a csapat is könnyen dönthetett volna úgy, hogy beáll mögé annak érdekében, hogy biztosítsa az egyéni cím megszerzését is. 

A jelenlegi helyzetben viszont a wokingiak nem tehetik meg, hogy favorizálják, hiszen ott liheg a nyakában Norris. A McLaren hasonló helyzetben maradt már alul bajnoki csatában: Fernando Alonso és Lewis Hamilton a végletekig csatázott egymással, ám végül a ferraris Kimi Räikkönen örülhetett úgy, hogy harmadikként érkezett meg a 2007-es szezonzáróra. 

Az emlékek erősen élnek a csapatfőnök, Andrea Stella emlékében is, de kijelentette, egyik versenyzőjükre sem fogják rázárni az ajtót, amíg matematikailag esélye van. A fennmaradó négy futamon, illetve két sprintversenyen adott versenyző még összesen 116 pontot gyűjthet össze, vagyis bőven van tér a mozgásra, és a legutóbbi hétvégék tendenciáit látva minden lehetőség adott, hogy Piastri és Norris mellett Verstappen is bajnokesélyesként utazzon el az évzáró Abu-dzabi Nagydíjra. 

A RED BULL MINDENT MEGTESZ

A múlt hétvégi Amerikai Nagydíj egyik utózöngéje volt a Red Bull utólagos pénzbüntetése, amit azért kapott, mert az egyik alkalmazottja bement a pályára a bokszfal egyik bejáratánál, amikor már elkezdődött a felvezető kör, s tette mindezt a sportbírók figyelmezetése ellenére, tudva, hogy tilosban jár. 

Az alkalmazott a bokszfalról igyekezett leszedni az oda felhelyezett ragasztócsíkot, ami Norrisnak szolgált referenciapontként. Az eset is jól jelzi, hogy a „vörös bikák” tényleg vérszagot kaptak, és érzik, tényleg van még valós esélyük megvédeni az egyéni címet Verstappennel. Árulkodó volt, hogy a futam leintése után maga a holland pilóta is úgy nyilatkozott, hogy van esélye a címvédésre. A Red Bull ráadásul további újításokkal készül a hajrában, miközben a McLaren már korábban leállította az autó fejlesztését, így a holland akár még nagyobb fölényre tehet szert a folytatásban.

Élesedik a harc a konstruktőri második helyért

Noha a legfontosabb kérdés már eldőlt a konstruktőri bajnokságban, hiszen a McLaren Szingapúrban megvédte a címét, mögötte egyre élesedik a helyzet. A Ferrarinak elég volt egy erősebb hétvége, és máris ott lohol a Mercedes nyakában, miközben a Red Bull is megérkezett a csatába. 
Az idén két győzelmet elérő Mercedes 7 ponttal előzi meg a továbbra is nyeretlen Ferrarit, míg az egyre jobb  formát mutató, és az erősorrend élére álló Red Bull mindössze 3 pontra követi a maranellóiakat, így a három csapatot mindössze 10 pont választja el egymástól, amikor még adott istálló maximálisan 202 pontot gyűjthet még. 

Noha a jelenlegi formát nézve egyértelműen a Red Bull lehetne a favorit, a vörös bikáknál Verstappen egyedül szállítja az igazán erős eredményeket, míg Cunoda nemegyszer üres kézzel kénytelen távozni egy-egy hétvégéről. A Ferrarinál eközben inkább a konstans tempó hiányzik, hiszen a három említett gárda közül nála van legközelebb egymáshoz a két versenyző.

 A Mercedes teljesítményben és a pilóták közötti differenciát nézve is a riválisok között foglal helyet, így reálisan nézve a legjobb helyzetben van, ugyanakkor a Red Bull tempófölénye jobban ki fog domborodni, ha Cunoda olyasmi formát tud mutatni, mint Azerbajdzsánban vagy  legutóbb Amerikában tette. Ebből a szempontból a Mercedesnek is szüksége lehet egy-egy kiugróbb eredményre, mint Szingapúrban. 

A legnagyobb kérdőjelet eközben a Ferrari jelenti, hiszen a csapat továbbra is győzelem nélkül áll, de ha adott hétvégén erős az autó, mindkét versenyző sok pontot hozhat, mint Austinban is tette. 

Hemzsegni fognak a fiatalok a mexikóvárosi nyitányon

Az idei évben már adott csapatnak autónként két-két első szabadedzést kell átadnia olyan fiatal pilótának, aki legfeljebb két F1-es versenyen állt rajthoz. Már korábban is szerették a csapatok az év végére hagyni e kötelezettség teljesítésének nagy részét, és ez az idén sem lesz másként: most hétvégén összesen kilenc fiatal kap lehetőséget a pénteki első edzésen, és egyedül a Sauber fog a két állandó versenyzőjével körözni a nyitányon. 

A vb-éllovas két üldözője, Norris és Verstappen is a második tréningen fog először volán mögé ülni, előbbi helyét Pato O’Ward, míg utóbbiét Arvid Lindblad veszi át, aki nagy eséllyel jövőre pont a holland csapattársa lesz a Red Bull-ban. A Ferrarinál eközben Antonio Fauco állítja félre Lewis Hamiltont, míg a Racing Bullsnál a korábban Verstappen autóját vezető Ivasza Ajumu Liam Lawsont küldi a bokszfalra. 

A Franco Colapinto ülésére pályázó Paul Aron az Alpine-nál, Hirakava Rjó a Haasnál, Luke Browning a Williamsnél, míg Frederik Vesti a Mercedesnél kap lehetőséget az első hatvan perc során. Utóbbi csapat  ezen a hétvégén a Sauber után a második csapattá lép előre, amelyik teljesíti valamennyi kötelezettségét. A másik nyolc alakulat várhatóan az idényzáró abu-dzabi hétvégén fog lehetőséget biztosítani fiatalnak. 
Erőpróba az Alpine-nál

Noha az Alpine már korábban megerősítette, hogy hosszabbít francia versenyzőjével, Pierre Gaslyval, az továbbra is kérdéses, ki fogja elfoglalni a másik ülést. Franco Colapinto alatt továbbra is rezeg a léc, ráadásul az előző hétvégén a csapat nemtetszését is kivívta azzal, hogy nem tartotta be a csapatutasításokat, és megelőzte a csapattársát a futam hajrájában. 

Noha a kettős a 17. helyért küzdött, az enstone-iak jelezték Colapinto számára, hogy többé nem szegheti meg az utasításokat. Ez az eset semmiképpen sem fog segíteni az argentin pilótán, akire az év talán legfontosabb egy órája vár pénteken, hiszen a másik kocsiban a helyére pályázó Aron kap lehetőséget. Az alakulatnak így lesz esélye, hogy valós időben vesse össze a két pilóta teljesítményét, ami meghatározó is lehet a döntés meghozatalánál. 

MI VÁRHATÓ A MEXIKÓVÁROSI NAGYDÍJON?

Szünet nélkül folytatódik a bajnokság, a 20. állomás az Autódromo Hermanos Rodríguez, ahol az ötödik Mexikóvárosi Nagydíjat rendezik meg. A helyszín hosszabb kihagyás után 2015-ben tért vissza a versenynaptárba, de eleinte Mexikói GP néven. A legutóbbi négy alkalommal ugyanakkor már a mostani nevén futott a versenyhétvége, amely mindegyikén érvénybe lépett virtuális vagy valódi biztonsági autós szakasz. 

A csapatoknak tehát ezzel a tényezővel is számolnia kell, amikor a vasárnapi stratégiákat dolgozzák ki, mint ahogyan azzal is, hogy a Pirelli Austin után Mexikóvárosba sem három egymást követő keveréket hozott magával. A hivatalos gumibeszállító a C2-es, valamint a C4-es és a C5-ös abroncsokat bocsájtja a mezőny rendelkezésére, amivel a taktikai többszínűséget segítené elé. Míg egy évvel ezelőtt szinte egyáltalán nem került elő a versenyen a lágy keverék, most megfordulhat a helyzet. 

A kemény keverék ugyanis nagyon konzervatív választás, és kevesebb tapadást is biztosít, igaz, nem kérdés, hogy elegendő lenne egyetlen kiállás, mivel alapvetően sem gumigyilkos a pálya. A két lágyabb abroncs használata eközben adott esetben megkövetelhet egy második kerékcserét is, így számolni kell ezzel az eshetőséggel is, hiába a jobb tempó és tapadás, hiszen adott pilóta akár a forgalomban is fennakadhat. Ami a rajt- és pályapozíciót illeti, a nyomvonal visszatérése óta mindössze három alkalommal született győzelem az első helyről. 

Ami a történelmi múltat illeti, Verstappen a legsikeresebb, a holland öt alkalommal diadalmaskodott a helyszínen, rajta kívül a jelenlegi mezőnyből csak Hamilton és a austini futamról öt rajthelyes büntetést magával hozó Carlos Sainz Jr. állhatott fel a dobogó felső fokára, mindketten egyszer, így a McLaren és a Mercedes pilótái is nyeretlenek még Mexikóvárosban. 

Ami a jelenlegi formát illeti, Verstappen számít a favoritnak, de nem lehet leírni az egyéni összetettet vezető Piastrit és Norrist sem, így nem kizárt, hogy a kilátogató közönség új győztest ünnepelhet vasárnap. Emellett nem elhanyagolható tényező az sem, hogy a Ferrari tavaly a győzelem mellett kettős dobogót ért el a helyszínen, így a dobogóért vívott csatában mindenképpen kell számolni a maranellóiakkal is. 

KONSTRUKTŐRÖK 
1. McLaren-Mercedes678
2. Mercedes341
3. Ferrari334
4. Red Bull-Honda331
5. Williams-Mercedes111
6. Racing Bulls-Honda72
7. Aston Martin-Mercedes69
8. Sauber-Ferrari59
9. Haas-Ferrari48
10. Alpine-Renault20


 

5. MEXIKÓVÁROSI NAGYDÍJ
OKTÓBER 24., PÉNTEK
1. szabadedzés20.30–21.30
2. szabadedzés00.00–01.00
OKTÓBER 25., SZOMBAT
3. szabadedzés19.30–20.30
Időmérő23.00–00.00
OKTÓBER 26., VASÁRNAP
A verseny (71 kör, 305.584 km) rajtja21.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Sao Pauló-i Nagydíj, Sao Paulonovember 9., 18.00
Las Vegas-i Nagydíj, Las Vegasnovember 22., 5.00
Katari Nagydíj, Loszaílnovember 30., 17.00

 

Legfrissebb hírek

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
2025.10.20. 13:23

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
2025.10.20. 11:52

Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen nem hagyta magát lefékezni az amerikai hőségben

F1
2025.10.20. 10:21

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
2025.10.19. 23:57

Verstappen magabiztos győzelmet aratott Austinban; zárul az olló a bajnokságban

F1
2025.10.19. 22:39

F1: Austin 2034-ig biztosan a versenynaptárban marad

F1
2025.10.19. 18:55

„Nyerni akarok, utálok a dobogó második vagy harmadik fokán állni” – Norris hadüzenetet küldött az austini verseny előtt

F1
2025.10.19. 11:36

Verstappen egyelőre megállíthatatlan Austinban; Piastri hatodik az időmérőn

F1
2025.10.18. 22:37
Ezek is érdekelhetik