F1: távozik a Mercedes verhetetlen motorjának felelőse

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.06.15. 18:56
null
Andy Cowell a Mercedes hibrid erőforrásával beírta magát az F1 történelemkönyvébe (Fotó: AFP)
A Formula–1-et az elmúlt hat évben uraló Mercedes-istálló bejelentette, hogy július elején távozik a motorfejlesztési részleg éléről Andy Cowell, a páratlan sikersorozat egyik kulcsfigurája.

 

Cowell főszerepet játszott a Mercedes V6-os hibrid motorjának fejlesztésében, s a formula 2014-es bevezetése óta ő vezette a motorfejlesztő és -gyártó részleget. Amióta ezeket a motorokat használják, a Mercedes mind a hat egyéni és konstruktőr-világbajnoki címet elhódította, és a 2020-as világbajnokságot is esélyesként kezdi meg.

A Mercedes hétfői közleménye szerint Cowell januárban jelezte az istálló vezetőinek, hogy távozna, és július elején ez meg is történik.

Cowell helyére egy négyfős csapat kerül a motorrészleg élén, azt Hywel Thomas, Adam Allsopp, Richard Stevens és Ronald Ballhaus alkotja majd.

Az F1-es erőforrásért Thomas felel majd, neki Cowell legalább 2021 elejéig tanácsadóként segít – így a riválisoknak várniuk kell arra, hogy elcsábíthassák.

Legfrissebb hírek

Hamiltont a 2007-es bemutatkozására emlékezteti az idei F1-es szezonkezdet

F1
2 órája

A Ferrari és a McLaren is trükközhet – az FIA lép a rugalmas hátsó szárnyak ügyében

F1
5 órája

„A McLaren és a Ferrari gyorsabb" – a Red Bull nem a várt szintet hozta a bahreini teszten

F1
Tegnap, 16:16

Az FIA két kiskaput is bezárt a szabálykönyvben a 2025-ös idény előtt

F1
Tegnap, 14:07

A Ferrari nyert a bíróságon – csak nyáron érkezhet az új technikai igazgató az Aston Martinhoz

F1
Tegnap, 13:01

Elkezdődött a Newey-éra az Aston Martinnál

F1
Tegnap, 7:51

Lewis Hamilton: Hosszú idő óta most a legjobb az előérzetem

F1
2025.03.01. 07:57

Russell-elsőség, szétrobbanó üvegpanel és busz a bahreini teszt záró napján

F1
2025.02.28. 17:00
Ezek is érdekelhetik