F2: még idén visszatérne a horrorbalesete után Correa

Vágólapra másolva!
2020.08.28. 10:39
null
Még idén visszatérne a horrorbalesete után Juan Manuel Correa (Fotó: AFP)
Egy évvel a tragédia után a visszatérést tervezgeti az amerikai Juan Manuel Correa, aki részese volt a francia Anthoine Hubert halálos balesetének a Formula–2-es sorozat belgiumi futamán.

 

A 21 éves pilóta a 2021-es idényben versenyezne ismét, de ha az orvosok hozzájárulnak, már idén decemberben újra autóba ülhet.

„Hátravan még néhány műtét, de az év végéig az összes fémrögzítőt kiveszik a lábamból – mondta pénteken az ecuadori születésű pilóta. – Eleinte az életemért küzdöttem, aztán a jobb lábamért, de a szenvedély továbbra is megvan bennem.”

A Spában rendezett futamon Hubert a második körben nekicsapódott a gumifalnak, majd szerencsétlenségére a pályára visszasodródó autójába 218 kilométer/órás sebességgel belerohant Correa. Az ütközés következtében Hubert kocsija kettétört, a versenyzőt kórházba szállították, de nem tudták megmenteni az életét.

Correának mind a két lába eltört, a gerincvelője is megsérült, és három hétig mesterséges kómában tartották.

Legfrissebb hírek

Emlékezetes F1-es idény, Michelisz újabb bajnoki címe és a fiatalok feltörekvése – 2024 az autósportban

Egyéb autó-motor
2024.12.30. 16:44

A jövőre az F1-ben debütáló Bortoleto nyerte az F2-es bajnoki címet

F1
2024.12.08. 12:59

Formula–2: Antonelli parádés győzelmet aratott a Hungaroringen

Egyéb autó-motor
2024.07.21. 11:30

Formula–2: utólagos kizárást, Maini-sikert és látványos csatákat hozott a hungaroringi sprintfutam

Egyéni
2024.07.20. 15:20

Formula–2: Aron szerezte meg a pole pozíciót a magyarországi időmérőn

Egyéni
2024.07.19. 16:49

Megvan Antonelli első F2-es futamgyőzelme – jöhet a Formula–1?

F1
2024.07.06. 15:44

A Verstappen-éra folytatása és újabb Michelisz-siker – 2023 az autósportban

Egyéb autó-motor
2023.12.28. 15:49

F2: Vesti dobogón az idényzárón, de Pourchaire a bajnok

Egyéb autó-motor
2023.11.26. 11:39
Ezek is érdekelhetik