A nagyok mernek kicsik lenni; hány pontot ér a magyar Eb-rajt?

A papíron létező és a valóságban megnyilvánuló erőviszonyok dzsungelében túrázva visszafogottan megünnepeltük a 2012-es Eb előtt a 4. legerősebb (harmadik leggyengébb) kalap legerősebbjének bizonyuló magyar-válogatottat. Két évvel később az amszterdami és a bukaresti csapás ellenére rögzítettük, hogy bár szokás szerint a soros nagy tornáról, a 2014-es vb-ről lemaradtunk, a 3. kalapban hoztuk a kötelezőt. Az új kvalifikációs sorozat nagyjából harmadánál kicsit más a helyzet.

A magyar válogatottat a hazai mércével mérve egyáltalán nem sikertelen – nem röhögni, nem anyázni, itt a bizonyíték! – Egervári-éra felszálló légáramlatai a második sorsolási kalapba repítették, amelyben rajtunk kívül kizárólag olyan válogatottak találhatók, amelyek az elmúlt évtizedben részt vettek legalább egy (de inkább több) világ- vagy Európa-bajnokságon. Az elmúlt három – elsősorban a koefficiensből 40-40 százalékkal részesedő két legutóbbi – kvalifikációs sorozat eredményeinek köszönhetően a 2016-os Európa-bajnokság selejtezőjének sorsolásakor a mi csapatunknak is a nekik szánt ellenfelekből juttatott a sors.

Az összehasonlítás ezekkel a válogatottakkal nem időszerű, mégsem tanulságok nélküli, hiszen bevallottan ebbe a közösségbe vágyunk – a már-már történelmiként értékelt és Dárdai Pál üde színre lépése mellett okkal elismert bukaresti pontszerzés nyomán talán arra is hajlunk, hogy úton vagyunk közéjük.

Rendben, de ne felejtsük el, hogy ez már olyan erősségű kalap, amelyikben az íratlan etikett szerint például a romániai 1-1 nem egy megszerzett pontot jelent, hanem inkább két elveszítettet.

EGYELŐRE A CSEHEK VISZIK A PRÍMET A KALAPUNKBAN

A második kalapban viszonylag kevés a lehetőség a meglepetésszerzésre, annál több a veszítenivaló: négy hátrább rangsorolt csapat is vadászik a második kiemelt skalpjára. Magyarország már két gyengébb kalapba is dobott pontot (kettőt a románok fémjelezte harmadikba, hármat az északíreket útra bocsátó ötödikbe) – nem meglepetés, hogy ebben a kalapban egyelőre a mieink állnak a képzeletbeli rangsor utolsó helyén.

Hogyan vitézkednek a többiek?

A mieinkhez hasonlóan Horvátországnak és Ukrajnának sem volt még lehetősége megmérkőzni a csoport papíron legerősebb csapatával, azaz meglepetéspontot szerezni. A horvátok mind a kilenc eddigi bekalkulálható pontjuk megszerzésével hangoltak az olaszok ellen hamarosan esedékes rangadójukra (volt egy 6–0-s erődemonstrációjuk is a sportra egyre többet áldozó azeriek ellen), míg az ukránok egy-egy hazai és idegenbeli győzelemmel igyekeztek ellensúlyozni a szlovákok elleni kijevi kudarcot – az idegenbeli sikert Boriszovban, egy szomszédos rivális otthonában érték el.

Dánia és Svájc egyaránt hazai pályán kapott ki csoportja legerősebb csapatától (Portugáliától, illetve Angliától), de egy-egy papírforma-győzelem mellett csak egy-egy gyengébb kalapba szórtak pontot. A svájciaknak a szlovéniai 0–1, a dánoknak – akikkel a sokat szidott Pintér-korszakban volt egy barátságos 2–2-es döntetlenünk – az albániai 1–1 káros mellékhatásait kell majd valahogyan kikúrálniuk.

Belgium egy kiütéses győzelem mellé odateheti a Boszniából hazavitt meglepetéspontot (olykor-olykor szeszélyes a kalaprendszer, nemde?), Svédország az osztrákoknál hagyott két pontot egyelőre az oroszok elleni eggyel pótolta, míg Írország a világbajnok németek otthonában kiharcolt döntetlennel emelte két korábbi kalaptörvényszerű győzelme értékét.

Csehország egyelőre kiemelkedik ebből a kalapból, hiszen nemcsak a csoportja igazodási pontjául szolgáló Hollandiát győzte le, hanem a gyengébb riválisok legerősebbikét, Törökországot is – méghozzá Isztambulban. Ehhez jött még négy gól Kazahsztánban – egyelőre nehéz elképzelni, hogy Pavel Vrba legénysége nélkül rendezik meg az első 24 csapatos Eb-döntőt. Pedig nem is volt olyan régen, hogy 2–1-re megvertük őket Prágában…

Ennyit a mieinkről és illusztris alkalmi kalaptársaságunkról – nézzük röviden, mi zajlik a többi méretben!

Túl sok erőt elvitt a világbajnokság? Zökkenőkkel teli a generációváltás? Netán a 24-es Eb-döntő oly könnyen elérhetőnek tűnik, hogy a szövetségi kapitányok a szokásosnál bátrabban kísérleteznek új emberekkel és új hadrendekkel? Esete válogatja, melyik országban melyik kérdés az indokolt.

Nem állítjuk, hogy a legerősebb kalap egynémely szereplője számára máris elúszott az Eb-részvétel lehetősége, de hogy szokatlanul nagy a ponthullajtási hajlandóság, az egyszer biztos. Két évvel ezelőtt, a vb-selejtezőben négy forduló után még hét veretlen csapatot találtunk az első kalapban. Most?

Két válogatott százszázalékos még, a brazíliai vb két korai kiesője: az Antonio Contéval új utakra lépő Olaszország, valamint a továbbra is Roy Hodgson kezében lévő, ám két vezérbikájától (Steven Gerrard, Frank Lampard) elbúcsúzó Anglia. Veretlen még Oroszország is – igaz, egy vállalható és egy kínos döntetlen következtében négy pontot már elhullajtott –, a többiek azonban már nem.

Amint azt az eddigi meglepetéseknek szentelt cikkünkben is elolvashatják, Portugália, Spanyolország, a kalapban újonc Bosznia-Hercegovina és a világbajnok Németország egy-egy vereséget szenvedett el – a németeknek immár van egy hazai döntetlenjük is, a még nyeretlen Besicék mérlegét két iksz is rontja –, Hollandiát és Görögországot kétszer is elkalapálták. Lassan itt az ideje felgyorsítani.

VILÁGBAJNOKOT ÉS EURÓPA-BAJNOKOT IS MEGVERTEK MÁR A HARMADIK KALAPBAN

Ebben a kalapban már bőven nyílik lehetőség a meglepetéspontok csipegetésére, és akadnak is sikeres próbálkozók. Itt van mindjárt szomszédunk, Szlovákia válogatottja, amely nemcsak Kijevből hozta el a három pontot, hanem a címvédő spanyolok elleni zsolnai meccset is tökéletessé tette.

Másik szomszédunk, Románia is megverte csoportja legerősebbként sorsolt tagját, Görögországot, és bár Bukarestben nem ünnepelték meg a mieink elleni döntetlent és inkább az elveszített két pont hatása alatt állnak – a kalapok rendszerében az 1–1-ért járó pont javítja a meglepetés–papírforma egyenleget.

Akad a kalapban a szlovákok mellett még egy világbajnokverő, Lengyelország, amely a németek legyőzésével nagy lendületet vehetett volna az Eb-döntő felé vezető úton, csakhogy néhány nappal a történelmi diadal után a skótok is ellátogattak Varsóba, és ha már arra jártak, egy pontot elvittek – ami a lengyeleknek ugyebár mínusz kettő.

Ausztria a svédekkel szemben otthon tartott ponttal üzent riválisainak, Szlovénia meg Svájc legyőzésével – igaz, e három meglepetéspont egyelőre csak a váratlan észtországi vereség semlegesítésére elegendő. Izrael és Norvégia két papírforma-győzelemmel nyomatékosította kalaptagságát, az ő kampányukból még bármi lehet.

Törökország helyzete összehasonlíthatatlanul nehezebb: Fatih Terim csapata két nyerhetőnek vélt idegenbeli meccsből (Izland, Lettország) csupán egy pontot termelt ki, az erősebb csoportriválisok gyengébbikétől, Csehországtól pedig hazai pályán kapott ki. Nem jó kombináció. A félholdas lobogó félárbocon, a válogatott az A-csoport utolsó helyén.

Szerbiának a szerb–albán gyűlöletben fogant, minapi otromba belgrádi dróntámadás és gusztustalan utójátéka miatt alighanem nem az a legnagyobb gondja, hogy előzőleg a csapat Örményországban alig-alig tudott kikaparni magának egyetlen pontocskát a betervezett háromból.

VIGYÁZAT, A MI FINNJEINK MÁR TUDJÁK, HOGYAN KELL MEGLEPETÉST SZEREZNI!

A negyedik kalap csapatai eddig nem kápráztatták el meglepő eredményekkel az elemzőket. Kalapborító győzelemmel egyedül Észtország büszkélkedhet – igaz, a szlovénok meglepetésszerű legyőzésével bezsákolt három meglepetéspontot egy nem feltétlenül bekalkulált litvániai vereség nyomban lenullázta.

S ha már a Baltikumban járunk, említsük meg, hogy Lettország mindhárom eddigi eredménye ellentmond a papírformának: a törökök ellen bejött egy meglepetéspont, az izlandiak ellen elúszott három odahaza, és valahogyan ott felejtődött kettő Kazahsztánban is.

Kapitányváltás mégsem a letteknél, hanem a két hazai vereséget benyelő Fehéroroszország válogatottjánál történt: a luxemburgi 1–1-re két hazai vereség feketelevese ömlött, és hiába jött erősebb kalapból Szlovákia és Ukrajna, ez a mix Minszkben emészthetetlennek bizonyult.

A közelmúlt nagy tornáinak selejtezőin rendre alulteljesítő Skócia és Wales egyelőre felülírja a papírformát – Ryan Giggs talán már a visszatérésen gondolkodik? –, és a magyar válogatott következő ellenfele, Finnország is pozitív egyenleget produkál. Aligha mondunk újdonságot azzal, hogy Mixu Paatelainen fiai novemberben azért látogatnak Budapestre, hogy a görögöktől kicsikart meglepetéspontjukat megsokszorozzák. Bátorításként ott van nekik a tavaszi kalandjuk Győrben.

Örményország a szerbektől rabolt pontra építhet, Montenegró a Vaduzban elszórt kettő miatt dühönghet, míg Bulgáriában arra kell megoldást találni, hogy Ljuboszlav Penev csapata valahogyan megtörje a H-csoportban eddig minden meccsen kötelezően érvényesülő papírformát.

RETTEGJETEK, ERŐSEK, HA AZ ÖTÖDIK KALAPBÓL JÖN AZ ELLENFÉL!

Szépen gyűlnek a pontok a második leggyengébb kalapban, és nem is akármilyen portyákból! A rettegett jelzőt simán kiérdemlő ötödik gyülekezetben négy olyan válogatott is található, amelyik már legyőzte csoportja papíron legerősebb tagját. Három közülük idegenben!

Az első játéknapon Albánia könyörtelenül kihasználta, hogy Cristiano Ronaldo nélkül a portugálok igen szárnyaszegettek voltak Aveiróban (1–0). Rá két napra Ciprus elvitte a három pontot a vb-n kellemes benyomást keltő, Muhamed Besic miatt idehaza is figyelemmel kísért bosnyákoktól (2–1).

Az idehaza még az Üllői úti győzelme után is lesajnált Észak-Írország szintén idegenben gyűrte maga alá Görögországot (2–0), Izland pedig – már a törökök és a lettek három-három gólos oktatása után – úgy verte meg Hollandiát (2–0), mintha csak egy szokványos gejzírkitörés kezelésével lenne dolga…

Az európai futball harcmezején látványos sikerekkel nemigen büszkélkedő Moldova is feltakar mögéjük a saját csoportja papíron legerősebbje, Oroszország vendégeként kiharcolt döntetlennel (1–1). Még ha a helyi elemzőket nem is érte váratlanul az észtek hazai legyűrése (sőt, igencsak óhajtották), a kalapok erősorrendje szempontjából az 1–0 három meglepetéspontot hozott Litvániának.

Macedónia és Grúzia egy-egy papírforma-győzelemmel vigasztalódott a két-két papírforma-vereségért, és bár Azerbajdzsán eddig nem nagyon kalkulálhatott ponttal, a bolgárok és az olaszok elleni szoros vereség után benyelt horvátországi hatos aligha teremt derűs hangulatot a szövetség tárgyalótermeiben.

MÉG VÁRNUNK KELL A GIBRALTÁRI ÁTTÖRÉSRE

Amilyen elszánt és hatékony kardforgatás zajlik egy emelettel feljebb, olyan csendes egyelőre az európai futball legkisebbjeinek tábora. Csupán három pontocska folyt be a közösbe, de nem lehetünk olyan kicsinyesek, hogy nem ejtünk szót néhány bravúr közeli haditettről is.

Kazahsztán esetében például nemcsak arra emlékszünk, hogy játékosai otthon tartottak egy pontot a lettekkel szemben, hanem hogy igen sokáig kellemetlenkedtek a hollandoknak Amszterdamban. Luxemburg kiharcolt egy pontot a fehéroroszok ellen, és ha nincs hosszabbítás Macedóniában, onnan is elvisz egyet. Liechtenstein hősiesen kibekkelt magának egy pontot Montenegró ellen, majd helytállt Svédországban is (0–2).

Ami pedig a pont nélkül állókat illeti. Feröert a minap láthattuk, a magyar válogatottnak voltak kellemetlen időszakai ellene. Andorra – a két büntetőt értékesítő Ildefons Lima jóvoltából – máris két gólt szerzett, holott a megelőző két selejtezősorozatban (egy-egy vb és Eb) összesen egyig jutott. Málta túl van a három legerősebb csoportellenféllel (Olaszország, Horvátország, Norvégia) szembeni első meccsen, és a gólkülönbsége csupán 0–6 – a csoporttabellán előzi is vele Azerbajdzsánt.

San Marino védelme nem áll ilyen stabil lábakon (0–11), és némi csalódással vesszük tudomásul, hogy Gibraltáré (0–17) sem. A mezőnyhöz újoncként csatlakozó városállam csapata támadásban sem mutat sok rokon vonást féltestvéreivel – brit tengerentúli területről van szó –, igaz ugyanakkor az is, hogy hazai meccseit egyelőre portugáliai vendégségben kényszerül lejátszani. De ha 2016-ra megépül a Szikla tövében az UEFA-kompatibilis Europa Point Stadion...!