Eb 2020: a Chelsea fiatalja debütálhat, Alli kimaradt az angol keretből

Vágólapra másolva!
2019.10.03. 15:43
null
Tammy Abraham és Fikayo Tomori az angol válogatottban is alapemberré szeretne válni (Fotó: AFP)
Gareth Southgate, az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette keretét a Csehország és Bulgária elleni idegenbeli Eb-selejtezőkre. A Chelsea két fiatal játékosa, Tammy Abraham és Fikayo Tomori most mutatkozhat be a nemzeti együttesben – előbbi tétmeccsen, ugyanis két felkészülési találkozón már pályára lépett.

 

A 21 éves Tammy Abraham nagyszerűen kezdte az idényt a Chelsea-nél, hét mérkőzésen hét gólt szerzett a Premier League-ben. A korábban a nigériai szövetség által is csábított támadóval kapcsolatban a napokban jelent meg a hír, mely szerint Southgate behívja a játékost, aki már elmondta, ha válaszhat, angol válogatott akar lenni. Abraham mellett Fikayo Tomori is meghívót kapott, a védő szintén jó teljesítményt nyújtott az új idény első mérkőzésein.

Nem lesz ott ellenben Dele Alli, aki hiába tért vissza sérüléséből, egyelőre nem nyújt olyan teljesítményt, hogy Southgate számítson rá a nemzeti együttesnél. Alli mellett többek között Alex Oxlade-Chamberlain és Jesse Lingard sem szerepel a 25 fős keretben.



EB 2020, SELEJTEZŐ
A-CSOPORT

Március 22., péntek
Bulgária–Montenegró 1–1
Anglia–Csehország 5–0
Március 25., hétfő
Koszovó–Bulgária 1–1
Montenegró–Anglia 1–5

Június 7., péntek
Csehország–Bulgária 2–1
Montenegró–Koszovó 1–1

Június 10., hétfő
Bulgária–Koszovó 2–3
Csehország–Montenegró 3–0

Szeptember 7., szombat
Koszovó–Csehország 2–1
Anglia–Bulgária 4–0
Szeptember 10., kedd
Montenegró–Csehország 0–3
Anglia–Koszovó 5–3
Október 11., péntek
20.45: Csehország–Anglia
20.45: Montenegró–Bulgária
Október 14., hétfő
20.45: Bulgária–Anglia
20.45: Koszovó–Montenegró
November 14., csütörtök

20.45: Csehország–Koszovó
20.45: Anglia–Montenegró
November 17., vasárnap
18.00: Bulgária–Csehország
18.00: Koszovó–Anglia

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Anglia 4 4 19–4 +15 12
2. Csehország 5 3 2 9–8 +1 9
3. Koszovó 5 2 2 1 10–10 0 8
4. Montenegró 5 2 3 3–13 –10 2
5. Bulgária 5 2 3 5–11 –6 2

 

Legfrissebb hírek

Az évtized lecsúszástörténete – portré Dele Alliról

Képes Sport
2025.03.27. 19:20

Szavazzon a XXI. század góljára! – Fiola Attila, 2021. június 19., Magyarország–Franciaország 1–1

Magyar válogatott
2025.03.04. 10:52

Angol válogatott labdarúgót igazolt a Como

Olasz labdarúgás
2025.01.19. 19:53

A Comónál építheti fel magát a 37-szeres angol válogatott középpályás

Olasz labdarúgás
2024.12.29. 11:11

NL: aligha lesz magyar–angol osztályozó, Haalandékra nagyobb az esély

Minden más foci
2024.11.15. 10:13

Ők a legértékesebb szabadon igazolható labdarúgók

Minden más foci
2024.09.04. 14:29

Játékost cserélt a Roma és a Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
2024.08.30. 22:08

Bogdán Ádám: Southgate elfáradt, és a nagy áttörést nem tudta véghez vinni

Foci Eb 2024
2024.07.16. 18:50
Ezek is érdekelhetik