Eb 2020: Horst Eckel most is német győzelmet vár

Vágólapra másolva!
2021.06.22. 13:47
null
Horst Eckel számára nagyon fontos ez az összecsapás a régi emlékek miatt (Fotó: AFP)
Hatvanhét évvel a Németországban „Berni csodaként" emlegetett világbajnoki döntő után szerdán is német győzelmet vár a magyarok elleni Európa-bajnoki csoportmérkőzésen Horst Eckel, az 1954-ben vb-győztes nyugatnémet csapat egyetlen még élő tagja.

 

Erről lánya, Dagmar Eckel beszélt a dpa német hírügynökségnek. A jelenleg 89 éves volt labdarúgó mostanában már nem ad interjút, visszavonultan él a pfalzi Vogelbachban, miután tavaly egy esés következtében megsérült.

„Természetesen nagyon fontos számára ez a mérkőzés, mert előhozza az emlékeket –mondta Dagmar Eckel. –De egyben nagyon realista is, és azt mondja: most és a mában élünk, és a fiúk jól játszanak."

Elmondása szerint édesapja rendszeresen végigizgulja a német válogatott mérkőzéseit a televízión keresztül, utána pedig telefonon megvitatja vele a történteket.

Az 1954-es világbajnokság döntőjében, július 4-én, Bernben hiába vezetett a nagy esélyes Aranycsapat 2–0-ra a nyugatnémetek ellen, végül óriási meglepetésre a rivális nyert 3–2-re. Két héttel korábban, a csoportban még 8–3-as magyar siker született.

Az akkor 22 éves Eckel a német csapat legfiatalabb játékosa volt.

Az 1954-es berni vb-döntő után a magyar válogatott tétmérkőzésen már nem találkozott a nyugatnémetekkel – csak a keletnémetekkel –, és Németországgal is csupán barátságos összecsapásokat játszott.

Legfrissebb hírek

Szavazzon a XXI. század góljára! – Fiola Attila, 2021. június 19., Magyarország–Franciaország 1–1

Magyar válogatott
Tegnap, 10:52

Nincs nagy gond, csak néhány napos pihenő vár Sallai Rolandra

Légiósok
2025.02.26. 20:07

Marco Rossi és Dárdai Bence is nagyon örül a FIFA döntésének

Magyar válogatott
2025.02.22. 12:19

„Nem szabad a pontkülönbségekkel foglalkoznunk” – a helyzet jó, de nem reménytelen

Kosárlabda
2025.02.08. 12:11

Marco Rossi: Nikitschernek a Valladolid nem lehet cél, csupán egy kiindulási pont

Magyar válogatott
2025.01.30. 09:54

Ahogyan szoktuk: megvertük az olaszokat

Népsport
2025.01.18. 07:57

Kerkez Milos a világszint közelében

Légiósok
2025.01.10. 09:51

Kulcsember láthatatlan pozícióban – interjú a válogatott középpályásával, Nikitscher Tamással

Képes Sport
2024.12.24. 10:49
Ezek is érdekelhetik