Eb 2024: a német szövetség elnöke szerint óriási az érdeklődés a torna iránt

MTI/T. Z.MTI/T. Z.
Vágólapra másolva!
2023.12.15. 17:48
null
Június 14-én kezdődik az Európa-bajnokság Németországban (Fotó: Getty Images)
A házigazda német szövetség (DFB) szerint fél évvel a rajt előtt óriási az érdeklődés a június 14. és július 14. között sorra kerülő labdarúgó Európa-bajnokság iránt.

 

„Egyedül a berlini döntőre 2.3 millió jegyigénylés érkezett. A nyitó mérkőzésre, amelyen a skótok lesznek a német csapat ellenfelei, 1.4 millió” – árulta el pénteken Bernd Neuendorf, a DFB elnöke.

Hozzátette: nemcsak a már biztos résztvevő 21 nemzet részéről nagy az érdeklődés, összesen 206 országból jelentkeztek belépőért. A legtöbb igénylés Horvátországból, Albániából és Törökországból érkezett.

A DFB vezetője szerint Németországban is egyre inkább tetten érhető, hogy nő a lelkesedés: önkéntesnek például 145 ezren jelentkeztek a 16 ezer helyre.

Legfrissebb hírek

Daniel Maldini először kezdhet az olasz válogatottban

Minden más foci
2025.03.23. 12:24

Hiába Tonali korai gólja, a németek egygólos előnnyel távoztak Milánóból

Minden más foci
2025.03.20. 22:42

A Német Labdarúgó-szövetség 24 millió euróra perli volt elnökét

Német labdarúgás
2025.01.29. 13:41

Nagelsmann 2028-ig hosszabbított a német válogatottal – hivatalos

Német labdarúgás
2025.01.24. 10:56

Döntés született az öngyújtós balhé miatt félbeszakadt Bundesliga-mérkőzés ügyében

Német labdarúgás
2025.01.09. 18:09

Musiala lett az év legjobbja a német válogatottban – közölte a DFB

Német labdarúgás
2024.12.12. 16:56

Szoboszlai Dominik: A döntetlent is kicsit igazságtalannak érzem

Magyar válogatott
2024.11.19. 23:31

NL: így változik a közlekedés a Puskás Aréna környékén a németek elleni meccs miatt

Magyar válogatott
2024.11.19. 14:10
Ezek is érdekelhetik