Nyolc év alatt hét BEK-győzelem, a válogatott meg sehol?

1981-ben az UEFA-kupát az Ipswich Town, 1984-ben a Tottenham Hotspur nyerte, a hetvenes években a Liverpool kétszer, a Tottenham egyszer volt aranyérmes itt – a Kupagyőztesek Európa-kupájában 1970 és 1985 között a Manchester City, a Chelsea és az Everton is lett végső győztes, a Leeds, a West Ham United és az Arsenal pedig finalista. 1975-ben a Leeds, 1985-ben a Liverpool bukta el a BEK-döntőt, hogy bezárjuk a kört, a Heysel-tragédia egy időre pontot tett az angol klubok európai kalandjaira. 

A skót, ír, északír és walesi játékosokat nem tekintették akkor sem légiósnak: a Liverpool első BEK-döntőjében Joey Jones és Steve Heighway kezdett, majd kétszer Alan Hansen, Graeme Souness és Kenny Dalglish (a második fináléban csereként szállt be Heighway), de 1984-től már többségben voltak a „nem angolok”. Egy évre rá csak három angol lépett pályára a Juventus ellen a Pool színeiben: a csapatkapitány Phil Neal, a balszélső Paul Walsh és az őt a szünetben váltó Craig Johnston.

A Nottinghamet a két BEK-sikerben három skót segítette, miként az Aston Villát a Bayern München ellen, a többiek angolok voltak; az Everton a KEK-döntőben hat nem angol játékost vetett be. Ami az UEFA-kupát illeti: az Ipswich Town két hollandot (Frans Thijssen és az 1988-as Eb-hős Arnold Mühren) is alkalmazott, a Tottenham az argentin Osvaldo Ardilesben bízott. 

Adódik akkor a kérdés, hogy abban a korban, amikor uralta az európai kupákat a többnyire angolokra épülő angol klubfutball, akkor miért nem volt sikeres a válogatott az Eb-ken? 

1980-ban a selejtezők során mindkét ír válogatottat megelőzték, a tornán a csoportjukban meg őket a belgák és az olaszok. Pedig a Liverpoolra és a Nottinghamre épült a csapat, amelynek góljait Ray Wilkins, Trevor Brooking és Tony Woodcock szerezte, de a legnagyobb sztár Kevin Keegan volt. Az ún. szurkolók ezt nem viselték jól, de erről majd később.

Előtte a csehszlovákok viccelték meg őket a selejtezőben, a következő tornáról a dánok miatt maradtak le, holott ekkor érte el a BEK-ben a csúcsát az angol dominancia, nyolc év alatt hétszer angolok diadalmaskodtak a BEK-ben.
 

1988-ban már egy másik nagy generációra építettek a háromoroszlánosok, a fogadóirodák őket tartották a legesélyesebbnek az elsőségre, ám a Peter Shilton – Viv Anderson, Gary Stevens, Mark Wright, Tony Adams, Tony Dorigo, Kenny Sansom – Glenn Hoddle, Trevor Steven, Steve McMahon, Bryan Robson, Neil Webb, Chris Waddle, John Barnes – Peter Beardsley, Gary Lineker, Mark Hateley féle, bombaerős kerettel a nagy Bobby Robson szégyenszemre a csoportja utolsó helyén végzett, nulla ponttal, két lőtt, és hét kapott góllal…

De legalább az olaszországi világbajnokságra okultak a történtekből.