De Bruyne hülyének nevezte az újságírót, aki aztán a közösségi médiában vágott vissza

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.07.02. 10:27
Kevin De Bruyne összeszólalkozott egy újságíróval a franciák elleni meccs után (Fotó: Getty Images)
Nem mondhatni, hogy nyugodt lenne a légkör a belga labdarúgó-válogatott körül a Franciaország elleni nyolcaddöntős búcsú után. Kevin De Bruyne a mérkőzés után meglepően feszült szóváltásba került az egyik újságíróval, akit lehülyézett, ám ő a közösségi médiában vágott vissza.

Mint ismert, a belga labdarúgó-válogatott Jan Vertonghen öngóljával kapott ki 1–0-ra Franciaországtól, ezzel minden bizonnyal lezárult egy korszak, hiszen az aranygenerációból már csak néhány labdarúgó maradt meg hírmondónak a 2018-ban vb-bronzérmes csapatból.

Belgium búcsúja után az egyik olasz újságíró, Tancredi Palmeri tette felé a kérdést Kevin De Bruynének, a csapat kapitányának:

„Kevin, milyen érzés, hogy az aranygenerációnak megint nem sikerült döntőbe jutnia?”

„Melyik az aranygeneráció?” – kérdezett vissza a Manchester City középpályása, Palmeri pedig természetesen a belgákéra gondolt.

„És azt mondod, a franciáknak, az angoloknak, a spanyoloknak vagy a németeknek nincs aranygenerációjuk?” – hangzott a frappáns replika De Bruynétől, aki azzal zárta le az interjút, hogy – miközben távozott – azt mondta: „hülye.”

Palmeri reakciójára sem kellett sokat várni, miután lehülyézték.

„Hé, Kevin egy kis emlékeztető neked: az általad említett francia, angol, német vagy spanyol aranygenerációk mind bejutottak döntőbe. Szokásos futballista, aki csak olyan kérdéseket akar, melyekre elmondhatja, milyen jó. Elkényeztetett kölyök” – írta X-oldalán Palmeri.

EURÓPA-BAJNOKSÁG, NÉMETORSZÁG
NYOLCADDÖNTŐ
FRANCIAORSZÁG–BELGIUM 1–0 (0–0)
Düsseldorf, Merkur-Spiel Arena, 46 810 néző. Vezette: Glenn Nyberg (Mahbod Beigi, Andreas Söderkvist) – svédek
FRANCIAORSZÁG: Maignan – Koundé, Upamecano, Saliba, Th. Hernandez – Kanté, Tchouaméni, Rabiot – Griezmann – M. Thuram (Kolo Muani, 62.), Mbappé. Szövetségi kapitány: Didier Deschamps
BELGIUM: Casteels – Castagne (De Ketelaere, 88.), Faes, Vertonghen, Theate – Carrasco (Lukébakio, 88.), De Bruyne, Onana  – Openda (Mangala, 63.), Lukaku, Doku. Szövetségi kapitány: Domenico Tedesco
Gólszerző: Vertonghen (85. – öngól)
Sárga lap: Tchouaméni (14.), Griezmann (23.), Rabiot (24.), ill. Vertonghen (76.), Tedesco (szöv. kapitány, 76.), Mangala (90+3.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik