Dibusz Dénes: Csalódottan jöttem haza az Eb-ről

– Mikor hallott először arról, hogy Pascal Jansen lesz a Ferencváros új vezetőedzője?
– Amikor az Eb-re készültünk, Kerkez Milos mondta, hogy ő az egyik jelölt – mondta lapunk kérdésére Dibusz Dénes, a Ferencváros 33 esztendős, hétszeres bajnok csapatkapitánya.

– Elnézést: kicsoda?
– Milos ismerte korábbról, hiszen az Alk­maarnál volt az edzője, és a szakvezető kérdezte őt, mit tud a klubról, a magyar futballról – ekkor hallottam először, hogy ő veheti át a csapatot. Persze én is kérdeztem Milost, aki pozitívan beszélt róla, jó edző, illik a Fradihoz.

– Kérdezte, milyen ember?
– Nem.

– Nem érdekli?
– Azt nem mondom, de sok edzővel dolgozhattam már, és tudom, mennyivel fontosabb a szakmai tudás. Hogy mik az elképzelései és mennyire tudja átadni a játékosoknak. Nyilván jobb a hétköznapokon olyan öltözőbe érkezni, ahol az edző jó légkört teremt, de ha választani kell, hogy kedves, közvetlen, barátkozós edzőnk legyen, aki minden reggel megölel, de nem nyerünk vele, vagy hűvös, távolságtartó, esetleg barátságtalan személyiség, akivel remekül működik a csapat, egyértelműen az utóbbit választom. Ha jönnek az eredmények, az jót tesz az emberi kapcsolatoknak is, ha meg nem, hiába érezzük jól magunkat együtt edzés előtt, közben, a sikertelenség tönkreteszi a hangulatot. Fiatalon is ezt éreztem, még Pécsen volt egy híresen nehéz ember az edzőnk, de amikor elment, mindenki szomorkodott, még az is, aki csak a kispadon ült nála – mert jó szakember volt, és az dönt. Ahova pedig mi akarunk eljutni, oda nem elég jó embernek lenni, ahhoz magas szintű szakmai tudás kell.

– Beszélt már Pascal Jansennal?
– Csütörtökön találkoztunk személyesen, amikor elindultunk az edzőtáborba, de váltottunk üzenetet az Eb idején, amikor kiderült, véget ért a tornánk, s megbeszéltük, mikor kell csatlakoznom. Nyilván kapcsolatban voltam a csapattársaimmal, mindenkinek pozitívak az első benyomásai: világosak a szabályok, intenzívek az edzések, az edző sokat beszél, semmi rosszat sem hallottam róla – várom a közös munkát.

– Amiért kerestem: hogyan emlékszik vissza majd a 2024-es Európa-bajnokságra?
– Csalódottan jöttem haza az Eb-ről, hiszen még most is ott lehetnénk. Skócia legyőzése nagy élmény volt, és hittünk abban, hogy versenyben maradunk, nem kellett volna csodaszámba menő eredmény ahhoz az angolok vagy a portugálok részéről, hogy ott legyünk a tizenhat között. Nem tudtuk kihozni magunkból a maximumot, emiatt van mindenkiben hiányérzet, és azt hiszem, ez lesz bennem később is, ha ez az Európa-bajnokság jut eszembe.

– A lelkiállapota azért érdekel, mert sokáig kérdés volt, ki véd, és végül egyetlen pillanatig sem léphetett pályára.
– Komolyan mondom, hogy aggódást Varga Barnabás, csalódást pedig a csapat kiesése miatt éreztem. Több volt bennünk. Azonban nem kerülöm ki a kérdését: védeni akartam. Éppen úgy, ahogy mindenki más, igyekeztem olyan teljesítményt nyújtani, hogy ne gyengítsem a saját pozíciómat, ne kövessek el olyan hibát, amely a döntést egyértelműen befolyásolhatta volna. Azt gondolom, hogy ennek megfeleltem. Azt is láttam nyilván, hogy Gulácsi Peti ragyogóan védett a tavasszal, visszaverekedte magát az RB Leipzig kapujába, készen állt ő is a feladat megoldására. Ahogyan Marco Rossi mondta: itt nem volt rossz döntés, és legalább elértem azt, hogy talán soha, egyetlen pozíció kapcsán sem volt ennyire nehéz helyzetben a kapitány.

– Ez mind igaz, de miként élte meg, hogy ezt a csatát végül elveszítette?
– Ebben a helyzetben Gulácsi Péter mögött a második helyre kerülni nem szégyen, nem olyan ember került a kapuba, aki mögött nincs teljesítmény, szóval nem érdemtelenül kapta meg a lehetőséget.

– Tudomásul vette a döntést – és kész?
– Nyilván védeni szerettem volna, és nehéz ezt megfogalmazni, de a tavasszal valahogy érezni lehetett, ez lesz a vége. Péter súlyos sérülésből tért vissza, érthető, ha nagyobb visszhangja volt annak, hogy újra véd, mint annak, hogy én állok a Fradi kapujában, és megnyerjük a meccseinket – ez, ha fogalmazhatok így, nem számított szenzációnak. Megtettem, amit lehetett, de amikor a felkészülés első hetének végén Marco Rossi behívott minket – a három kapust és Kövesfalvi István kapusedzőt –, és közölte a döntését, nem voltam meglepve. Onnantól az volt a fontos, hogy az első számú kapus munkáját segítsem, az edzéseken tehermentesítsem, mikor mire van szüksége, hogy komfortos legyen a felkészülése, és a legjobb teljesítményt nyújthassa – fordított helyzetben én is megkaptam volna tőle ezt a támogatást.

– A kapitány megindokolta a döntését?
– Nem.

– Ön igényelt volna indoklást?
– Nem, mert reálisan látom magam, ahogyan másokat is, a helyzetet, az érzéseimen nem változtatott volna, ha többet mond a kapitány annál, hogy nehéz döntés volt, de muszáj volt meghoznia, és így határozott. Biztosan nem volt egyszerű helyzet ez neki sem. Teljes mértékben elfogadtam a döntést indoklás nélkül is.

– Ugyanúgy nem védett egy percet sem, ahogyan Szappanos Péter sem, de feltételezem, a paksiak kapusa másképpen élte meg a németországi heteket.
– Ez egyértelmű, nekem ez volt az harmadik Eb-m, neki az első, a tavaszi sérülése veszélybe is sodorta a kerettagságát. Ugyanakkor azt éreztem, bár ez a harmadik Európa-bajnokság, amelyen ott lehetek és nem védek, a legtöbb közöm ehhez van, hozzátettem a magamét ahhoz, hogy a válogatott kijusson a tornára.

– Hogyan élte meg a németországi Európa-bajnokságot?
– Sokat beszéltünk erről Péterrel, aki azt mondta nekem, nagyon motiválja, hogy négy pontunk legyen két mérkőzés után, hogy én is védhessek. Pontosan átéreztem, miről beszél, hiszen a selejtező végén nekem is eszembe jutott: jussunk ki minél előbb, hogy ő is beállhasson a kapuba, még tavaly ősszel, amikor nem védett Lipcsében, az akkor fontos lehetett volna neki. A csalódást az első, Svájc elleni teljesítményünk okozta, és persze az, hogy a végén kevés hiányzott a továbbjutásunkhoz. A kölni első félidő után felfelé ívelő pályán volt a csapat, optimistán vártuk volna a nyolcaddöntőt, de sajnos már nem tudjuk meg soha, mire mentünk volna Portugália ellen.

– Érdekelt, hogy van a lelke az Eb után – de valahogy nem tudom most sem eldönteni…
– Rendben vagyok! Tényleg. Három Európa-bajnokságon is tagja lehettem a magyar válogatottnak. Folytatom a munkát, és ahogyan eddig, ezután is mindent megteszek, hogy a klubomban és a válogatottban hozzá tudjak tenni a csapat sikeréhez. Ráadásul Varga Barni is sokkal jobban van már…