Tizenhét éves „öreg” – Vincze András jegyzete

VINCZE ANDRÁSVINCZE ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.07.13. 23:29

 

HOGY MI A TANULSÁGA a vasárnap a döntőhöz érkező Európa-bajnokságnak?

Nos, ha szabad a magyar futballt is belekeverni a történetbe, akkor bizony jó lenne kukoricára térdepeltetni azokat a honi szakmai gurukat, akik nemhogy évek, hanem már évtizedek óta azzal hülyítenek mindenkit, hogy a fiatal játékosok nem bírják el a nagy meccsek súlyát. Lám, a kontinenstornán ez ügyben éles a kontraszt, hogy mást ne írjak, Lamine Yamal (Spanyolország, 17 esztendős) és Kobbie Mainoo (Anglia, 19 éves) futballozhat majd vasárnap este százmilliónál is több néző figyelő tekintete előtt.

Oké, itt volt „túlkorosnak” a portugáloknál Cristiano Ronaldo és Pepe, a horvátoknál Luka Modric, a németeknél Toni Kroos, és igen, tudom azt is, hogy a La Liga-, valamint a Premier League-szint kapcsán bajosan lehetne bármiféle egyenleget vonni az Eb-produkciók és az NB I jelenkori nívója között, de… Azért csak belém hasít, idehaza milyen begyepesedett vagy inkább nagyon is tudatos üzleti (…) szemlélet fékezi a tehetségek kibontakozását, miközben az NB I-es nyári átigazolási szezon hírei megint arról szólnak, hogy – bla­-bla-bla… – külföldről érkezett balhátvéd (!), hónapok óta klub nélküli szélső, miközben az NB II-ben a „fiatalszabály” apropóján a 2005-ben született korosztály tagjait szerződtetik nyakra-főre. Na már most, ezzel az a gond, hogy az élvonal és a másodosztály között nem akkora a játéknívó-különbség (sőt!), hogy a magyar fiatalokat ne lehetne az első osztályú klubokban alkalmazni. A magyar labdarúgás küszöbét súroló példa is akad: a DAC a minap adott profi szerződést a tizenöt esztendős Bősze Leventének, aki az ETO elleni pénteki edzőmeccsen köszönte a bizalmat, és győztes gólt szerzett… Szóval: miről hadoválnak a magyar ifjak terhelhetőségével kapcsolatban?

Foci Eb 2024
2024.07.13. 22:31

Luis de la Fuente: Az számít, mi mit teszünk le az asztalra

„Nehéz és kiegyenlített mérkőzésre számítok, a torna két legjobb válogatottja csap össze.”

 

Visszakanyarodva az Eb-hez: az ifikora ellenére sztárstátuszba emelt Lamine Yamal, Kobbie Mainoo duó mellett Kacper Urbanski (lengyel) tizenkilenc évesen három meccset játszott a tornán, Arda Güler (19, török) és Kenan Yildiz (19, török) öt-öt, Joao Neves (19, portugál) két találkozón mutatta meg, mit tud – és ugyanitt jelzem, hogy a magyar nemzeti csapat Eb-keretében nem volt húsz év alatti futballista. Tessék? Most elkezdenek „paksozni”, hogy akár szépreményű, akár rutinos a magyar játékos, velük a nemzetközi színtéren kódolható a kudarc (lásd a minapi Corvinul elleni 0–4-es égést), de köszönet ezért a megjegyzésért, mert remélem, a megrendítő erejű pofon azoknál landol, akik éppen az ilyen „nulla négy” apropóján tehetnének azért, hogy innentől fogva ne külföldre nevelje a magyar utánpótlást a hazai futball.

S amíg erre várunk, nézzük, hogyan varázsol majd az Eb-döntőben Lamine Yamal, aki szombaton tizenhét évesre „öregedett” …

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja! 

Foci Eb 2024
2024.07.14. 10:15

Lamine Yamal: Az utcai futball sok mindenre megtanított

Csak magamra összpontosítok, és remélem, hogy saját erőmből is lehetek akkora nagyság, mint Lionel Messi.

 

 

Legfrissebb hírek

Álom, valóság – Vincze András jegyzete

Magyar válogatott
2025.03.22. 23:29

A semmi problémája – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 23:21

Megint elmehet a falig – Bobory Balázs jegyzete

Egyéb egyéni
2025.03.21. 23:21

Négy perc rövidzárlat – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2025.03.20. 22:50

Az ezer(egy) éjszaka meséi – Szöllősi György jegyzete

Magyar válogatott
2025.03.19. 23:04

Szubjektív szerelem – Thury Gábor publicisztikája

Magyar válogatott
2025.03.19. 23:02

Lamine Yamal: Az NL-t is meg akarom nyerni

Spanyol labdarúgás
2025.03.19. 18:06

Mondd, te kit választanál? – Thury Gábor jegyzete

Egyéb egyéni
2025.03.19. 07:00
Ezek is érdekelhetik