Vb 2010: tesztelték a legnagyobb stadiont, a Soccer Cityt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.03.27. 12:11
Címkék
Bemutató mérkőzés keretében tesztelték a nyári, dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság frissen elkészült legnagyobb stadionját.

Jóllehet a johannesburgi Soccer City körül a munkálatok még nem fejeződtek be, a belső terület – a pálya és a lelátó – mostanra a véglegesnek szánt állapotába került. Amos Masondo polgármester pénteken kijelentette, hogy a stadion elkészült, s egy-két héten belül az egész területet átadják a nemzetközi futballszövetségnek (FIFA).

A 94.700 néző befogadására alkalmas arénában a teszt alkalmával városi alkalmazottak és tanácsnokok mérkőztek meg már visszavonult labdarúgókkal. A próba sikeres volt, és a szurkolókra sem kell már sokat várni, a 311 millió eurónak megfelelő összegért kibővített létesítményben ugyanis még a június 11-i világbajnoki nyitómérkőzés előtt pályára lép a dél-afrikai válogatott egy felkészülési összecsapáson. A stadionban a nyitó- és zárómeccs között a csoportszakaszban, valamint a nyolcad- és negyeddöntőben is rendeznek vb-találkozókat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik