A két Laudruppal sem sikerült nagyot alkotniuk

A dán futball igen korán élére állt e csodás sportág európai (a Nagy-Britannián kívüli területeket értve ez alatt, természetesen) elterjedésének, ám a profizmus bevezetéséből már nem kértek az ottani klubok, így a múlt század elején hiába tartozott a legnagyobb futballnemzetek közé, az első világháború után hanyatlásnak indult. A nyolcvanas évek elején egy csodás nemzedék visszaírta Dániát a nemzetközi futball díszesebb lapjaira, ezen futballisták közvetlen utódai utórezgésként az 1992-es Európa-bajnokságon elérték a legnagyobb dán labdarúgósikert.

Korán kezdték

A bevezetőben említetteket illik komolyan venni, lévén a Dán Labdarúgó-szövetséget 1889-ben hozták létre, amely 1904-ben alapító tagja volt a FIFA-nak, az első két olimpián pedig ezüstérmet szerzett a válogatott a britek mögött (az első futballgólt is ők jegyzik az ötkarikás játékokon). Ám nem támogatták a profizmus bevezetését, mondván, ezzel elrontanák a sport coubertini szellemét, így szép lassan az európai sokadik vonalba szorultak. Legjobbjaik különböző skandináv együttesekben légióskodhattak, de ezzel a lépéssel a nemzeti tizenegyből is kiírták magukat.

Az olimpiákon viszont relatíve jól szerepeltek, ott ugyanis csak amatőrök vehettek részt: 1948-ban bronzérmet szereztek, és éppen a briteket verték meg a kisdöntőben. 1960-ban a magyarokat is megtréfálva már ezüstig jutottak, de az 1964-es Európa-bajnokságon visszakapták a kölcsönt a bronzmérkőzésen. Az L. Nielsen – Wolmar, B. Larsen, K. Hansen, B. Hansen – Sörensen, E. Nielsen, Danielsen – Thorst, Madsen, Bertelsen tizenegyet Bene Ferenc egy és Novák Dezső két találatával 3:1-re legyőzték a magyar legények, hosszabbítás után (a dán gólt Carl Bertelsen jegyezte).

Aranylabdás is termett Északon

A hetvenes években egyre több dán labdarúgó csapott fel légiósnak, akiket 1971-től a válogatottba is meghívtak, ezzel párhuzamosan az immáron bérért játszó hazaiak is egyre jobb klubcsapatokat alkottak, mindezek betetőzéseként 1977-ben Allan Simonsen Aranylabdát kapott. Nem csoda, hogy egyre erősebb lett a nemzeti csapat, amelynek 1979-ben Sepp Piontek révén végre főállású kapitánya lett. Az első nagy dobásra viszont egészen 1984-ig kellett várniuk, amikor a kontinenstornán csak az elődöntőben kaptak ki a spanyoloktól, tizenegyespárbajban, Qvist – Sivebaek, M. Olsen (Brylle, 114.), I. Nielsen, Busk – Bertelsen, Lerby, M. Laudrup, Arnesen (J. Olsen, 68.), Berggreen – Elkjaer Larsen felállásban. A „dán dinamitok" erőteljes, szellemes, de harcos játékukkal több ezer hívet szereztek maguknak szerte a nagyvilágban.

A Keselyű elcsípte a gyújtózsinórt

Az 1986-os világbajnokságra már kijutottak, selejtezőcsoportjukban a szovjeteket is megelőzve, majd a mexikói gruppjukon is könnyedén léptek túl, Uruguayt például 6–1-re kiütve. A sors azonban a hispánokat és főleg az élete nagy napját kifogó, négy gólt is szerző Emilio Butraguenót sodorta eléjük, Michael Laudrupék pedig végül súlyos, 5–1-es vereséget szenvedtek. Az 1988-as Eb-n egy nagy generáció tagjai, élükön a 38 éves Morten Olsennel és a lelassult Preben Elkjaer Larsennel, búcsúztak, szintén nem túl kellemesen (három vereséggel). Amikor második fellépésén simán kikapott a németektől a Schmeichel – Sivebaek, M. Olsen, I. Nielsen, Heintze – L. Olsen, Lerby, M. Laudrup, Vilfort – Elkjaer-Larsen, Povlsen tizenegy, és nyilvánvalóan elbúcsúzott a tornáról, nemigen akadt olyan ember a Földön, aki sejtette volna, hogy a következő kontinenstornán az első helyen végeznek a dánok.

Arannyal tért haza a „strandválogatott"

Ráadásul selejtezőcsoportjukban megelőzték őket a jugoszlávok, ám időközben kitört az exjugoszláv tagállamok közötti háború, ezért az Európai Labdarúgó-szövetség, az UEFA úgy döntött, hogy a dánok indulhatnak a kizárt, majd meg is szűnt balkáni tag helyett. A szó szerint a nagyvilág különböző strandjairól összetrombitált dán csapat, megszakítva nyári szabadságát, gyakorlatilag felkészülés nélkül nyerte meg a tornát. Az elődöntőben a címvédő hollandokat ütötték ki, a fináléban pedig a nagy esélyes németeket gyűrték le, Schmeichel – L. Olsen – Sivebaek (Christiansen, 67.), K. Nielsen, Piechnik, Christofte – Vilfort, J. Jensen, H. Larsen – Povlsen, B. Laudrup összeállításban. Hát ha még Michael Laudrup is ott lett volna...

A Laudrup-korszak vége

Az 1994-es vb-re viszont nem jutottak ki, lévén az írek jobb gólkülönbségüknek köszönhetően megelőzték őket. Az utolsó meccsen a spanyolok ellen elég lett volna az iksz, ráadásul az ellenfél kapusát, Andoni Zubizarretát korán kiállították – aztán az ekkor debütáló cserekapus, Santiago Canizares kivédte Laudrupék szemét, Peter Schmeichel viszont óriásit hibázott egy hazai szögletnél, és Fernando Hierro befejelte a mérkőzés egyetlen gólját...

A skandinávok az 1996-os Eb-t is passzolták, a France 98-on viszont már ott voltak, és mély nyomot hagytak mindenkiben: a Laudrup testvérek utolsó nagy tornáján csak a negyeddöntőben álltak meg dinamiték, amikor is egy csodálatos mérkőzésen 3–2-re kikaptak a címvédő braziloktól. A Schmeichel – Rieper, J. Högh, Heintze, Helveg (Schjönberg, 88.) – Colding, A. Nielsen (Töfting, 46.), M. Laudrup, Jörgensen – B. Laudrup, P. Möller (Sand, 67.) tizenegy egyáltalán nem játszott alárendelt szerepet, Martin Jörgensen révén már a 2. percben vezetést szerzett, Rivaldóval azonban nem bírt az óriás portás, Schmeichel.

Legalább ott voltak néhányszor

A következő Eb három vereséget hozott, a Bo Johanssont követő kapitány, Morten Olsen azonban javított a dánok renoméján az ázsiai világbajnokságon, ahol csoportjukban megadták az utolsó kenetet a címvédő franciáknak, ám a Sörensen – Henriksen, M. Laursen, Helveg (Bögelund, 7.) – Rommedahl, N. Jensen, Töfting (C. Jensen, 58.), Gravesen, Grönkjaer – Tomasson, Sand féle legénységet az angol hadak kiütötték a következő stációnál. A 2004-es kontinenstornán is kiléptek csoportjukból, ám ezúttal a csehek jelentették a végállomást, ellenben a németországi szupertornára ki sem jutottak: az ukránok és a törökök is megelőzték őket.

A kiválasztottjaihoz a végsőkig ragaszkodó (igaz, mostanában nem túl gyakran bukkannak fel dán üstökösök e sportágban) Olsen kitartása végül meghozta gyümölcsét, hiszen bár a spanyolok és a svédek elütötték őket az Euro 2008-tól, az újabb vb-selejtezőkört már magabiztosan vették. A majdnem-emberként is aposztrofálható (klasszis, de nem világklasszis, jó, de nem szupercsapatokban játszó, klubjaival és a válogatottal is a nagy lehetőségek kapujában megbukó) Olsen ezen a tornán nem elégedhet meg egy közepes teljesítménnyel, bár a megelőlegezett bizalom jeleként szerződését meghosszabbították 2012-ig.