Vb 2010: kórházi kivizsgálásra vitték a japánok Bundesliga-légiósát

Vágólapra másolva!
2010.06.09. 08:41
A dél-afrikai világbajnokságra készülő japán labdarúgó-válogatottnak is van már neves sérültje: Haszebe Makoto az Elefántcsontparttól elszenvedett 2-0-s vereséget hozó felkészülési találkozón sérült meg, a hétfői edzésről tüzetes kórházi kivizsgálásra kellett elvinni.

A 26 éves középpályás a nemzeti együttes meghatározó játékosa, nem véletlenül, hiszen a német Wolfsburgban légióskodik. A japán válogatott hétfőn az első edzését tartotta a vb-helyszínén, Dél-Afrikában, de Haszebe számára idő előtt ért véget a gyakorlás.

Ezt a japánok hivatalosan hétfőn jelentették be, arról azonban nem adtak tájékoztatást, hogy milyen súlyos a sérülése, s hogy ez veszélyezteti-e a vb-szereplését vagy sem.

Konno Jaszujuki viszont térdsérülés miatt biztos, hogy legalább az első, Kamerun elleni mérkőzést kihagyni kényszerül.

 

A japánok az E-csoportban a folytatásban még Hollandiával, majd Dániával mérkőznek meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik