Vb 2014: Nem erre számítottunk, bizonyítanunk kell - Villa

Vágólapra másolva!
2013.03.23. 12:29
David Villa, a spanyol labdarúgó-válogatott támadója a Finnország elleni világbajnoki selejtezőn elért 1–1-es döntetlent követő sajtótájékoztatón értékelte csapata teljesítményét. A harmincegy éves játékos elmondta: győzelemre számítottak a pénteki mérkőzésen, így a rossz eredmény után a franciák ellen kedden újra bizonyítaniuk kell.

„Nem számítottunk arra, hogy pontokat veszítünk Finnország ellen, nagyon rossz eredmény ez számunkra. Nehéz felfogni a történteket, de tovább kell lépnünk, hiszen ez nem változtat a céljainkon: nyerni megyünk Párizsba a jövő héten" – nyilatkozta a támadó.

Mint ismert, a spanyolok Gijónban 1–1-es döntetlent játszottak Finnországgal, így visszacsúsztak a második helyre, Franciaország mögé. Kedden a franciák a spanyolokat fogadják. Az ősszel Madridban 1–1-re végzett egymással a csoport két favoritja.

„Innentől már csak a három pont elfogadható, össze kell szednünk magunkat, muszáj bizonyítanunk Franciaország ellen" – zárta nyilatkozatát Villa.

A spanyolok az I-csoport második helyén, kétpontos hátrányból várják a franciák ellen kedden 21 órakor kezdődő vb-selejtezőt.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik