A nyár futballcsatája: amerikai házőrzők kontra spanyol étvágy

Ha az a kérdés, hogy a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) két nagy gála jellegű ernyőtornája, a klubvilágbajnokság és az újabban Bajnokok Fesztiváljaként is emlegetett Konföderációs Kupa közül melyik a jelentősebb, akkor gondolkodás nélkül az utóbbira adjuk voksunkat.

Igaz, hogy a klub-vb hagyományai messzebbre nyúlnak vissza, ám az a torna a résztvevői kör bővítése ellenére gyakorlatilag (a kongói TP Mazembe 2010-es bravúros döntőbe jutását leszámítva) továbbra is Európa és Dél-Amerika legjobb klubcsapatának szakmai értelemben zárt körű rendezvénye maradt. A klubfutballban a pénzmagvak még mindig csupán e két térségben hullnak igazán termékeny talajba, de nem tévedhetünk nagyot akkor sem, ha tovább szűkítjük a kört Nyugat-Európára.

A válogatottak világa más. Itt hagyományosan egyfajta újraelosztás (nemzeti szentimentális szemszögből: erőforrás-visszaosztás) történik, az európai klubokat sikerre vivő játékosok szélesebb körben „terítődnek”, következésképp nincsenek oly nagy különbségek a „súlycsoportok között” például a most kezdődő tornán sem.

S ha mindehhez hozzávesszük a Konföderációs Kupának a klub-vb-jével szembeni előnyösebb rendezési időpontját („vb-k, Eb-k hava”) és lebonyolítási rendszerét (nem olyan régen még az Európa-bajnokságot is efféle nyolcas szisztémában rendezték meg), máris élni kezd a mini-világbajnokság már évtizedekkel korábban is megidézni próbált illúziója.

Arról sem feledkezhetünk meg, hogy a klub-vb-vel ellentétben a Konföderációs Kupa – amelyet a FIFA által az örökségbe hivatalosan befogadott Fahd király-kupát is számítva már kilencedik alkalommal rendeznek meg – fontos felkészülési funkciót tölt be.

Ráadásul nemcsak a következő vb házigazdájának infrastruktúrája vizsgázik (vele együtt a FIFA által kiválasztott, a gólvonal vidékét felügyelő GoalControl technológia is „bent volt, nem volt bent” témakörben), hanem a tétmérkőzésektől évekre megfosztott válogatottja is. Amely az idén történetesen az ötszörös világbajnok, minden egyes fellépésén hatalmas bizonyítási kényszerrel pályára lépő brazil selecao.

Brazília hetedszer vesz részt a Konföderációs Kupán (rekord), eddig háromszor megnyerte (rekord), és az új generáció ékköveit, Neymart, Oscart, Lucas Mourát, továbbá sokat próbált harcosokat (Júlio César, Fred, Hulk, Dani Alves, Marcelo és folytathatnánk) felvonultató csapatától hazai pályán újabb győzelmet remélnek a helyiek. Sőt inkább várnak el. Követelnek.

AMERIKA AZ AMERIKAIAKÉ FUTBALLBAN IS – DE MEDDIG?

Uruguay, Olaszország és Spanyolország végső győzelme is sporttörténeti jelentőségű lenne: bármelyik nyer, bebocsáttatik ama elit társaságba, amelyben a világbajnokságot, olimpiát és Konföderációs Kupát egyaránt nyerő válogatottak gyülekeznek – meglehetősen lassacskán (egyelőre ketten vannak: Argentína és Franciaország).

Ami viszont az esetleges spanyol vagy olasz győzelmet illeti... Rendben, az európai hódítók kapcsolták be Amerikát a globalizációs körforgásba. Tény, hogy az európai kultúra terjesztése közben a labdarúgást is ők ismertették meg az Atlanti-óceán túlpartján élőkkel. Azonban amióta futballvilág a futballvilág, vagyis nagyjából azóta, hogy létezik labdarúgó-világbajnokság, európai csapatnak még sohasem sikerült elhódítania a vb-serleget, ha a tornát a nagy vízen túl rendezték meg.

A dél-amerikai válogatottak rettenthetetlen házőrzésének „igazi” megtörésére a jövő évi brazíliai világbajnokság kínál majd alkalmat, de aligha bánná bármelyik távolról érkező vendég, ha már a főpróbán elvégezné ezt a feladatot, előre megszabadítván magát egy lélektani tehertől.

A SPANYOLOKNAK EZ MÉG (MÁR CSAK EZ) HIÁNYZIK

Van ugyanakkor egy rossz hírünk a leendő aranyérmes számára: a Konföderációs Kupa aktuális győztese még sohasem tudta megnyerni a soron következő világbajnokságot! Olyanra már akadt példa, hogy a hivatalban lévő világbajnok megnyerte a Konföderációs Kupát (Brazília 1997 és 2005, Franciaország 2001), de a KonKup-siker még sohasem bizonyult jó előjelnek. Pedig az idei nyolcasból nem egy csapat készül aranyozásra a jövő nyáron…

Brazília és Japán biztosan ott lesz a vb-n is, kiválóak az esélyei a kijutásra további kettőnek (Spanyolország, Olaszország), ígéretesen halad egy ötödik (Nigéria), és bár nehézségekkel küzd, emberi számítás szerint befut további kettő is (Mexikó, Uruguay). Az egyetlen kivétel Tahiti, amelynek KonKup-részvétele önmagában is sporttörténelmi jelentőségű: ilyen aprócska ország – még ha hivatalosan a meglehetősen nagy kiterjedésű Francia-Polinéziát képviseli is – még sohasem jutott el valamely felnőtt elit FIFA-rendezvényre. (A tahiti fociról bővebben ide kattintva olvashatnak.)

A brazilok legnagyobb kihívójának magától értetődőn Spanyolország ígérkezik. Az utóbbi öt évben sikert sikerre halmozó, vb-t és két Eb-t nyerő csapat gyűjteményéből a jelenleg elérhető trófeák közül csak a Konföderációs Kupáé hiányzik. Négy éve az Egyesült Államok meglepte a spanyolokat az elődöntőben (35 meccses veretlenségi sorozat szakadt meg akkor!), ez nyilván kiköszörülendő csorba. „Jó formában érkeztünk Brazíliába, a csapaton belül jó a hangulat, ami egy kimerítő szezon után különleges jelentőséggel bír – tartott gyors állapotfelmérést Vicente del Bosque szövetségi kapitány. – Egészséges önbizalommal érkeztünk, de ez nem jelenti azt, hogy ne figyelnénk oda mindegyik ellenfelünkre, hiszen egytől egyik kiváló csapatok.”

Del Bosquénak teljesen igaza van. A brazilokról már említést tettünk, és a másik két amerikai „házőrző” is erős csapattal érkezik. Uruguay az utóbbi években igen masszív, rutinos válogatottat képes kiállítani, ráadásul támadó triója (Edinson Cavani, Diego Forlán, Luis Suárez) sokoldalúan rettegett. Mexikó utánpótlásának újabb keletű sikeressége állandó téma a nemzetközi szaksajtóban, különösen azóta, hogy az El Tri a tavalyi londoni olimpia döntőjében legyőzte Brazíliát – ez most is jó szereplésre kötelez.

Japán gyors és szervezett futballját évek óta elismerés övezi világszerte, az olasz Alberto Zaccheroni immár három esztendeje komponálhatja a nagy művet, amely a vb-selejtezőkön szépen szólt – a friss vb-kvalifikáció extra motivációt jelent majd a csapatnak a mostani főpróbán.

Nigéria az utóbbi évtized sikertelenségei után az idén megnyerte Afrika bajnokságát, a jelek szerint emelkedő pályára állt, igaz, repülőgépe még nem tette meg ugyanezt, és az utazást késleltető pénzügyi torzsalkodás visszafogottságra int a mostani esélyeiket illetően – várjuk meg, egyáltalán ott lesznek-e hétfő este a Belo Horizonte-i stadionban…

No és ne feledkezzünk meg Olaszország válogatottjáról sem, amely 57 esztendő után játszik ismét brazil földön. Cesare Prandelli kerete a bajnok Juventusra épül, ott van benne a Milan két fiatal gólvágója, a minden szinten zabolázhatatlan Mario Balotelli és a gyepen szintén zabla nélkül közlekedő Stephan El Shaarawy – jó lesz vigyázni ellenük!

EMLÉKEZNI KÖTELEZŐ!

S miközben majd nagy lelkesedéssel követjük a torna hivatalos Adidas-labdája, a Cafusa kéthetes útját (Carnaval, Futebol, Samba – ez a hamisítatlanul brazilos mozaikszó megfejtése), az első elődöntő napján, június 26-án ne felejtsünk el megállni egy pillanatra: azon a napon lesz tíz esztendeje, hogy egy Konföderációs Kupa-mérkőzésen megállt Marc-Vivien Foé szíve.

A kameruniak 64-szeres válogatott középpályása a Kolumbia elleni 2003-as elődöntő második félidejében a kezdőkörben összeesett, és minden orvosi erőfeszítés ellenére nem sokkal később az orvosi szobában meghalt. Az élő közvetítés jóvoltából az egész világ szemtanúja lehetett a tragédiának, amelyet a boncolás szerint örökölt szívizom-rendellenesség váltott ki.

A hirtelen szívmegállás, mint egy sötét árnyék, azóta még nyomasztóbban kísért a sportpályák környékén. Mégis: a földön fekvő öntudatlan Foé kifejezéstelen tekintete helyett inkább arra emlékezzünk, milyen nagyszerű sikereknek volt részese e fájdalmasan fiatalon elhunyt sportember. Ezt tette fia is, aki a 2009-es döntő előtt, immár 14 esztendősen, rövid beszédben emlékezett meg felejthetetlen édesapjáról.

MARC-VIVIEN FOÉ