Bayern: Arturo Vidal mégsem int búcsút a válogatottnak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.10.12. 11:58
Bár a világbajnoki selejtező dél-amerikai zárását követő első Twitter-bejegyzését több helyen úgy értelmezték, hogy búcsút int a válogatottnak Arturo Vidal, a Bayern München futballistája utóbb egyértelműsítette: ha hívják, mindig a chilei válogatott rendelkezésére áll.

A Copa América-győztes chilei csapat az utolsó fordulóban 3–0-ra kikapott az élen végző braziloktól, ezzel eldőlt, hogy nem lehet ott a jövő évi, oroszországi vb-n.az utolsó fordulóban 3–0-ra kikapott az élen végző braziloktól, ezzel eldőlt, hogy nem lehet ott a jövő évi, oroszországi vb-n.

Ezek után írta Vidal: „Köszönet a srácoknak, mindannyiuknak, hogy az együtt töltött évek alatt minden mérkőzésen az életükért játszottak, és megtanították nekem, illetve egy országnak, hogy erőfeszítéssel és munkával minden lehetséges az életben.”

Ehhez hozzátette: a sikertelen selejtező miatt össze van törve, de büszke a játékostársaira és a csapatot irányító stábra.

Később, a félreértéseket eloszlatandó, leszögezte:

„Ahányszor csak hívnak, a válogatottam rendelkezésére fogok állni. A chilei (csapat) harcosokból álló válogatott. Büszke vagyok arra, hogy ehhez a társasághoz tartozom. Nem adom fel. Folytatjuk együtt a végsőkig” – írta a 30 éves támadó középpályás újabb Twitter-bejegyzésében, hozzátéve: biztos abban, hogy ebből a helyzetből megerősödve kerülnek ki.

„Soha ne tekintsenek minket halottaknak, mi chilei harcosok vagyunk. Találkozunk a következő ütközetben” – folytatta.

Chile a legutóbbi két világbajnokságon nyolcaddöntős volt, a Copa América legutóbbi két kiírását pedig megnyerte, így meglepetés, hogy ezúttal lemaradt a vb-ről.

A dél-amerikai selejtezősorozat utolsó körét még a harmadik helyről várta, de a brazíliai 3–0-s kudarccal visszaesett a hatodik helyre. Az ötödik, interkontinentális pótselejtezőt érő helyről kettővel rosszabb gólkülönbsége miatt maradt le Peruval szemben.

Legfrissebb hírek

Boldog születésnapot! Avagy elsőként lépte át a Bayern a 400 ezres taglétszámot

Német labdarúgás
2025.02.27. 16:03

A Bayern már nem akar hosszabbítani, Kimmich ingyen távozhat nyáron – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.02.27. 12:44

Nagy Franzok Münchenben – 125 évvel ezelőtt alapították meg a világ egyik legeredményesebb klubját

Népsport
2025.02.27. 09:15

Kompanynak garantált az állása a Bayern Münchennél – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.02.26. 11:22

A Frankfurt is alulmaradt, sorozatban tizedszer nyert otthon a Bayern München

Német labdarúgás
2025.02.23. 19:30

Szavazás: Ön szerint ki nyeri meg a Bajnokok Ligája aktuális kiírását?

Bajnokok Ligája
2025.02.21. 17:34

BL-legek: a Bruges és a Feyenoord is történelmet ír, gödörben az olaszok

Bajnokok Ligája
2025.02.19. 09:14

Schmeichel: A futball kegyetlen tud lenni, ezért szeretjük, ezért utáljuk

Bajnokok Ligája
2025.02.19. 07:23
Ezek is érdekelhetik