Vb 2018: a korábbi barcás, aki „közellenség” az USA-ban – ilyen sztoriról ritkán hallani

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.20. 13:56
null
Rafa Márquez nem mindennapi szituációba csöppent (Fotók: AFP)
Nem viselhet olyan melegítőt és nem fogyaszthat olyan üdítőt, mint csapattársai, nem nyilatkozhat a szponzorfal előtt és a mérkőzés embere sem lehet – ezek mind elmondhatók a világbajnokságon részt vevő mexikói labdarúgó-válogatott ikonikus alakjáról, a 39 éves Rafael Márquezről, aki 2017 augusztusában nem mindennapi történetbe csöppent bele.

A bonyodalmak kiindulópontja, hogy Márquez tavaly nyáron kapcsolatba került a kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított Raúl Flores Hernándezzel, ezért felkerült az Egyesült Államok pénzügyminisztériumának feketelistájára. A 145-szörös válogatott futballista a vádak szerint pénzügyi bűncselekmények elkövetésében segítette a drogkartelleket, de ezt Márquez cáfolta, s felbérelt egy ügyvédi csoportot, hogy bizonyítsa az ártatlanságát, valamint csillapítsa a szponzorok felháborodását.

Ám amíg nem kerül pont Márquez ügyének végére, addig neki és a mexikói válogatottnak is nagyon szigorú szabályokat kell betartania: az ötödik világbajnokságán szereplő – ezzel a német Lothar Matthäus és a szintén mexikói Antonio Carbajal rekordját beállító – nemzeti hős nem viselhet olyan melegítőt és nem fogyaszthat olyan üdítőt, mint a csapattársai, mivel a ruhadarabokon, illetve a palackokon olyan szponzorok és gyártók logói szerepelnek, amelyeknek amerikai érintettségei vannak. De ezzel még nincs vége!

Márquez melegítőjéről hiányoznak a szponzorfeliratok…
Márquez melegítőjéről hiányoznak a szponzorfeliratok…

Ha Márquez a FIFA által szervezett sajtótájékoztatón vesz részt, a moderátor nem lehet amerikai. Nem nyilatkozhat a mérkőzések után a szponzorfal előtt. A meccs embere sem lehet a világbajnokságon, mert a találkozó legjobbjának járó díj odaítélését egy amerikai sörmárka (Budweiser) támogatja. Nem utazhat olyan légitársasággal, amely amerikai tulajdonban van. És nem szállhat meg olyan hotelben, melynek amerikai kapcsolatai vannak.

Éppen ezért a mexikói szövetség úgy tervezte meg a teljes világbajnoki programját, hogy egyetlen paragrafusában se sértse meg az Egyesült Államokban érvényben lévő előírásokat. Ha véletlenül mégis megszegnék a szabályokat, másfél millió dolláros (417.3 millió forintos) bírsággal néznének szembe, míg az előírások szándékos megsértéséért akár 10 millió dolláros büntetés is járhat.

…és olykor még a melegítője is más színű
…és olykor még a melegítője is más színű

A FIFA hónapok óta tisztában van a kialakult szituációval, ezért folyamatosan kapcsolatban áll a mexikói szövetséggel, és nem gördített akadályt az FC Barcelona korábbi játékosának világbajnoki szereplése elé.

„A FIFA elkötelezett amellett, hogy betartja a Rafael Márquez helyzetét érintő szabályokat, amelyeket az illetékes hatóságok kérelmeztek” – szól a nemzetközi szövetség állásfoglalása.

Legfrissebb hírek

Formula–E: jól taktikázott a Nissan – Rowland nyert Mexikóban

Egyéb autó-motor
2025.01.11. 22:18

Formula–E: Wehrlein a leggyorsabb a mexikói időmérőn

Egyéni
2025.01.11. 18:11

Ez aztán a pech: bedrogozták és kirabolták a mexikói játékvezetőt, aki később a bírói karból is kikerült

Minden más foci
2024.12.10. 12:05

Megdobták sörösdobozzal a mexikói válogatott edzőjét

Minden más foci
2024.11.16. 14:23

Vb 2026: ismét Javier Aguirre lett Mexikó szövetségi kapitánya

Minden más foci
2024.07.23. 08:48

Aguirre harmadszor is mexikói kapitány lesz, Márquez segíti a munkáját – sajtóhír

Minden más foci
2024.07.22. 09:49

A Copa és egy furcsa ajánlat után távozott a mexikói válogatott szövetségi kapitánya

Minden más foci
2024.07.17. 07:38

Lelőtték a szurkolót a pénteki bajnoki meccs után

Minden más foci
2024.07.14. 12:50
Ezek is érdekelhetik