Arrogancia, elkényelmesedés, vezérhiány: a német leégés ABC-je

Nem jó dolog címvédőként szerepelni egy világbajnokságon a kétezres években. Az 1998-as francia, a 2006-os olasz, a 2010-es spanyol és a 2014-es német válogatott megdicsőülve távozott a vb-ről és négy esztendő múlva kínos kudarc után kullogott haza. Csak a 2002-es világbajnok brazil csapat jutott tovább a csoportkörből négy évvel később, igaz, a franciák elleni negyeddöntőnél tovább ők sem tudtak menetelni.

Érdemes kettéválasztani a négy érintett alakulatot. A 2006-os világbajnok olasz válogatott nem volt azokban az években domináns nemzeti csapat. A tornagyőzelem egy rutinos, „utolsó dobásával” bankot robbantó, viszonylag idős (az átlagéletkor 29.6 év volt – a második legidősebb az összes vb-aranyérmes keret között), a calciopoli-botránytól és az olasz futballkáosztól dacossá vált gárda diadala volt. Franciaország (1998–2002 között), Spanyolország (2008–2014 között) és Németország (2014-től) viszont egyértelműen „a” világ első számú válogatottjaként feszíthetett.

Ugyan a németek nem mutattak be a franciákéhoz hasonló vb-arany, Eb-arany vagy pláne a spanyolokéhoz mérhető Eb-elsőség, vb-győzelem, Eb-elsőség szériát, de eredményességük és domináns szerepük hasonló volt. Ha pontokra számoljuk át a „nagy” francia, spanyol és német válogatott mérkőzéseit, mindhárom kiemelkedő, 70 százalék fölötti (a spanyolok esetében elképesztő, jóval 80 százalék fölötti) mutatót hoz.

Mi romolhat el ilyenkor? Menjünk ábécésorrendben.

A, AZAZ ARROGANCIA. Az arrogancia nem feltétlenül rossz dolog a futballpályán, ha nem megy egy bizonyos szint fölé. A német csapatban most viszont láthatóan önpusztító, a hübrisszel határos arrogancia dolgozott, a sérthetetlenség, a legyőzhetetlenség, az „úgyis jobbak vagyunk”, „úgysem érhet baj” mítosza. Balszerencséjükre az ellenfeleket most senki sem értesítette arról, hogy ki kellene kapniuk. A legyőzhetetlenségbe vetett hit megvolt, de ezt csapatként, a pályán szinte semmivel nem tudta alátámasztani a címvédő.

B, AZAZ BUNDESLIGA. A német futball teljes körű újjászervezése a kétezres évek labdarúgásának egyik legnagyobb és leginkább példaértékű sikertörténete. A 2013-as, csodálatos BL-döntő a Wembleyben (Bayern München–Borussia Dortmund 2–1) a német futball valódi erődemonstrációja volt, ahogy egy évvel később a világbajnokság is, melyet vitathatatlanul a tornán a legjobb teljesítményt nyújtó társaság nyert meg. Viszont azóta sokasodnak a felhők: német együttes immár ötödik éve nem nyert európai kupát, a Bundesliga pedig sosem látott Bayern-fölénybe fúlt, ami egyben a német labdarúgás egyik legnagyobb dilemmájává is vált. Mert mit ér egy bajnokság, ha már az idény elején lehet tudni a győztest? Hogyan közelíthetnék meg más klubok a Bayernt? Át kell-e alakítani a tulajdonosi struktúrákat? Kell-e, lehet-e tenni bármit a bajor túlhatalom ellen? Jó-e a teljes dominancia a Bundesliga imázsának? Mennyiben hátráltatja nemzetközi szinten a Bayernt és a német válogatottat is, hogy a müncheniek játékosait otthon elkapatja a sikersorozat?

Félreértés ne essék: a Bundesliga így is a világ egyik legjobb, legélvezetesebb ligája – ugyanakkor kitermelt egy olyan szupercsapatot, amely mintha már nem tenne jót a bajnokságnak. Arról nem beszélve, hogy a Bundesliga tradicionális dinamikája (a Bayern újra és újra visszakerül a trónra, de pár évenként mindig le tudja lökni egy rivális) megszűnt. Kérdés rengeteg – a választ a németek is csak keresik, hiszen hasonló még nem történt futballtörténelmükben.

C, AZAZ CIVAKODÁS. Nem valószínű, hogy kulcsszerepe volt az összeomlásban, ám érdemes megjegyezni, hogy sem a hangulatnak, sem az érintett játékosok megítélésének nem tett jót, de még az öltözőn belül is negatív visszhangja lehetett Mesut Özil és Ilkay Gündogan pózolásának Recep Tayyip Erdogan török elnök mellett. Azt egészen biztosan leszögezhetjük, hogy a válogatott stábjánál és a DFB-nél is bármi mással szívesebben foglalkoztak volna ennél a világbajnokság előtt. Gündogant nagyon megviselte, hogy saját szurkolói fütyülték ki, Özil pedig „könnyű bűnbak” lett (ahogy a 11Freunde magazin megjegyzi, a bűnbakkeresés amúgy is német nemzeti hobbi).

E, AZAZ ELKÉNYELMESEDÉS. „Egy emberben látom a sikeréhséget, és az Koke” – morgott 2014-ben Vicente del Bosque, a spanyol sikerhalmozók szövetségi kapitánya. Persze Del Bosque a négy évvel azelőtti aranyérmes együttes jó részét magával vitte a balul sikerült brazíliai tornára, de valóban pusztító hatással lehet egy nagyon jó csapatra, ha eltelítődik a sikerekkel, és megelégszik azokkal. Adjuk át a szót Emmanuel Petit-nek: a francia világbajnokot a 2018-as német gárdaa 2002-es franciára emlékeztette. „A sikeréhség és düh hiánya egyértelműen arra emlékeztetett, amilyenek mi voltunk akkor. A német játékosok viselkedése sokkoló volt. Ugyanúgy kaptak ki Mexikótól, mint mi Szenegáltól. Ugyanúgy, ugyanazzal az attitűddel játszottunk, ugyanúgy szétkontráztak bennünket. Jó néhány világbajnok van a keretükben, és sürgősen fel kell ébredniük” – nyilatkozta Petit az első találkozó után, és rámutatott, ha a németek így folytatják, akkor a vb-n kiscsapatnak számító válogatottak is le fogják győzni őket. Kitűnő jósnak bizonyult.

F, AZAZ FORGATÓKÖNYV. A már említett arroganciát táplálhatta, hogy éles szituációban a német válogatott négy év alatt alig-alig került rossz helyzetbe mérkőzések alatt. Azaz a meccsforgatókönyvek szinte minden esetben számukra jól alakultak. A 2014-es vb kezdete és a 2018-as vb-kvalifikáció vége között Németország 33 tétmérkőzést vívott meg, de csak 4 összecsapáson (a 2014-es tornán Ghána ellen, a 2016-os Eb-n Franciaország ellen, illetve Eb-selejtezőkön Írország és Lengyelország ellen) került hátrányba. A válogatott tagjai szinte teljesen el voltak szokva attól, hogy rosszul alakul, rosszul alakulhat számukra nemzeti mezben egy fellépés. A négy találkozóból egyiket sem tudta megnyerni Németország, háromszor alulmaradt. Az elmúlt évek szinte kizárólag pozitív forgatókönyvei után most a vb-n csak negatív forgatókönyvek jöttek: mindhárom mérkőzésen az ellenfél szerezte meg a vezetést, és Németország a csoportkörben összesen nagyjából másfél percig ha előnyben volt. A csapat pedig láthatóan nem tudott ezzel mit kezdeni, védekezése a kontrák ellen kimondottan gyenge volt (Löw jelezte is ezt a válogatottnak), míg támadásban kifogytak az ötletekből a németek, ráadásul még a helyzeteiket is rosszul használták ki.

J, AZAZ JÁTÉK. A német válogatott a 2018-as tornán „sikeresen sterilizálta magát”, azaz hiába töltött minden más válogatottnál több időt az ellenfél védőzónájában, ezt egyáltalán nem tudta kihasználni. A 2010-ben gyilkos sebességű és erejű kontráival feltűnést keltő német csapatból az évek során dominálni akaró és tudó gárda lett, amelyből viszont az élesség és az intenzitás teljesen hiányzott ezen a vb-n – ennek helyét átvette a kényelmesség. A középcsatár-probléma még továbbra is fennáll (Timo Werner messze elmaradt a tudásától, Mario Gomez nem tudott segíteni), a labdajáratásbeli hibákra pedig egyből lecsaptak az ellenfelek, kihasználva azt, hogy a német védelem visszarendeződése kontrák esetén kimondottan gyenge. A személyi változtatások ellenére a csapatjáték a torna során egyszer sem állt össze.

K, AZAZ KLIKKESEDÉS. Szintén csak szállingózó sajtóhírekből tudjuk, de a pletykák alapján nem volt az igazi a csapategysége sem a német válogatottnak. A kőkemény (ugyanakkor sokszor igen jól értesült) bulvárlap Bild szerint elsősorban a „Bling-bling csapat” (Özil, Khedira, Boateng, Draxler) és a Neuer, Hummels, Müller, Kroos négyes között bomlott meg az összhang. Előbbiek úgy gondolták, hogy a klikkjükbe tartozó Leroy Sané beválogatásáért többet is lobbizhattak volna az utóbbi csoportba tartozó tagok. Persze ezt sem megerősíteni, sem megcáfolni nem fogja senki.

N, AZAZ NEMTÖRŐDÖMSÉG. A német válogatottat különösebben nem érdeklik a felkészülési mérkőzések, legalábbis azok eredményét hajlamosak elintézni egy vállrándítással – sebaj, majd éles helyzetben mi leszünk a jobbak. A világbajnokság előtt volt egy ötös nyeretlenségi sorozata a nationalelfnek – ilyen 1931 óta nem történt meg a német válogatottal. Hiába bírálta a hozzáállást nyilvánosan Löw, hiába tették meg ugyanezt a csapat vezető játékosegyéniségei, a figyelmeztető jelek ellenére sem hitte senki, hogy a világbajnokságon baj lehet. Hát, baj lett.

R, AZAZ RAGASZKODÁS. A 2017-es Konföderációs Kupa megmutatta azt, hogy a német „második sor” minőségével nincsen baj, sőt – visszatekintve akár ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a németeket elragadta saját arroganciájuk. Ha a vb előtti legnagyobb felkészülési tornát megnyeri a B-csapatunk, mit csinál majd az A? – gondolhatták. Lehet, hogy jobban járt volna Joachim Löw, ha ugyanazokat a játékosokat küldi ki a vb-n is, mert pont azokban kellett talán a legnagyobbat csalódnia, akik kulcsemberek voltak a2014-es vb-sikerben. A sérülés után, meccshiánnyal visszatérő Manuel Neuer nem tudott kiemelkedő teljesítményt nyújtani. Jérome Boateng szinte állandó „tűzoltó” üzemmódban közlekedett, ennek volt eredménye az a kiállítás is, amely miatt nem állhatott csapata rendelkezésére Dél-Korea ellen. Mats Hummels bizonytalan volt, ráadásul a helyzeteit is mind elhibázta. Sami Khedira elindult a „mascheranósodás” útján, intenzitása közel sem az, mint volt 2014-ben. Toni Kroos reményt adott csapatának csodálatos szabadrúgásával, ám eladott labdáival ziccerig játszott kontralehetőségeket kínált az ellenfelek előtt. Mesut Özil hatékonysága jócskán elmaradt a korábbiaktól, igaz, a többiek sem feltétlenül jeleskedtek abban, hogy értékesítsék a labdáit. Thomas Müller talán a német válogatott leggyengébb játékosa volt a világbajnokságon. Lehet, hogy néhány játékosához túlzottan ragaszkodott Löw, és ezért „bérelt helyek” lettek a kezdőcsapatban? Az első mérkőzésen mintha ez lett volna a helyzet, utána a német szövetségi kapitány újra és újra belenyúlt a gárdába, ám nem talált működőképes megoldást.

SZ, AZAZ SZÁLLÁS. Szintén viszonylag apró dolog, de befolyásolhatta a német szereplést, hogy a csapat tagjai elégedetlenek voltak a bázisnak használt vatutyinki komplexummal. Négy éve a Bahia állambeli Santo Andréban egy teljesen új, minden igényt kielégítő sportkomplexumba költöztek be a németek, amely saját elemzésük szerint is nagy szerepet játszott a 2014-es vb-sikerben. A vatutyinki fürdőhotel a német táborból szállingózó pletykák szerint közel sem lett ilyen sikeres, a monotonitás olyan volt, hogy a küldöttség alig várta, hogy elutazhasson a mérkőzésekre.

V, AZAZ VEZÉREK. Mi a közös a francia, az olasz, a spanyol és a német válogatottban? Mindegyikből kiesett a világbajnoki cím és a következő torna között egy vagy több öltözői hangadó, meghatározó vezér. A franciáktól Laurent Blanc és Didier Deschamps, az olaszoktól Alessandro Nesta, Francesco Totti és Alessandro Del Piero, a spanyoloktól Carles Puyol, a németektől Bastian Schweinsteiger és Philipp Lahm. Rajtuk kívül is kicserélődtek játékosok, visszavonultak kiválóságok, ám az említettek kivétel nélkül mind a pályán, mind azon kívül „vezérek”, „kapitánynak valók” voltak. Pótlásuk nehéz feladat – a németeknek láthatóan meg is gyűlt a bajuk ezzel. Meg tudja mondani bárki, hogy ki volt a német vezér a pályán Oroszországban? Hasonlítsuk össze Bastian Schweinsteiger hősies küzdelmét a 2014-es vb-döntőben a válogatott mostani, letargikus reakcióival. Nem ugyanaz...

FELESLEGES A RADIKÁLIS VÁLTOZTATÁS

„A németek hozzá vannak szokva, hogy kikap a válogatott – ez mindig is megtörtént és mindig meg is fog történni –, de ahhoz nincsenek hozzászokva, hogy a csoportmérkőzések után kiesik. Ahhoz meg pláne, ahogyan kiesett most. Nagy meglepetés ez, óriási csalódás, és teljes ürességet érzek én is, ahogyan sok honfitársam” – kezdi írását a Guardianben az 52-szeres német válogatott Thomas Hitzlsperger.

A vb-bronzérmes, Eb-ezüstérmes futballista kifejti: egészen biztosan szerepet játszott az oroszországi leégésben az elbizakodottság, a figyelmeztető jelek sokaságának figyelmen kívül hagyása, az eltökéltség és akarat hiánya, valamint a kulcsemberek rossz teljesítménye. Ugyanakkor figyelmeztet: bár biztosan lesznek ilyen hangok is, felesleges lenne a „Das Reboot 2.0-t”, egy újabb radikális, átfogó változtatást végrehajtani.

„Már most elhangzott néhány olyan vélemény, hogy teljesen át kell alakítani a német futballt. Szerintem ez túl radikális. Igen, a szövetségnek válaszolnia kell arra a kérdésre, hogy egy ilyen magas minőségű játékosokból álló keret hogyan szerepelhet ennyire rosszul, de mivel tudjuk, hogy milyen jók ezek a futballisták, nincs ok a pánikra. A német tehetségek tárháza nyitva áll, a feladat most az, hogy beépítsük ezeket a játékosokat, helyettesítve az idősebbeket, akik útjuk végére érkeztek” – vélekedett Hitzlsperger.

Jön az önkritika, az elemzés és a megoldáskeresés időszaka. Az, amiben a németek igen jók szoktak lenni – és hajtja őket a motiváció, hogy a mostanihoz hasonló szégyent nem szeretnének még egyszer átélni.