Hogy lett egy „skót kisváros” a hollandok vb-sztárja?

Az első katari nyolcaddöntő óta mindenki Denzel Dumfriesről beszél Hollandiában. Amit nem is lehet csodálni, tekintve, hogy az Egyesült Államok 3–1-es legyőzésében főszerepet vállalt a jobb oldali szélső védő (vagy ha úgy tetszik, jobb oldali középpályás): az első gólnál ő adta laposan középre a labdát a támadást tökéletesen befejező Memphis Depaynak, aztán szintén tanári gólpasszt adott Daley Blindnek, a harmadik gólt pedig ő maga szerezte, hét méterről ballal kapásból lőtt az ausztrál kapuba. Egy gól és két gólpassz – nem meglepő, hogy lapunktól kilences osztályzatot kapott tízes skálán.

Olyan szintű az érdeklődés most világszerte is az Internazionale légiósa iránt, hogy még a brit FourFour­Two magazin online kiadása is cikket szentelt a személyének azzal a címmel: Honnan kapta a nevét Denzel Dumfries, és van-e skót kötődése? Mert az még tiszta sor, hogy a Denzel nevet kedvenc amerikai színésze, Denzel Washington miatt adta a fiának Dumfries édesapja, Boris, ám a Dumfries annyira nem hollandos hangzású név, hogy konkrétan egy ötvenezer lakosú délnyugat-skóciai mezőváros neve...

A futballista már a holland nagyvárosban, Rotterdamban született 1996-ban (éppen abban az évben, amikor az angliai Európa-bajnokságon a holland Patrick Kluviert angolok elleni gólja a skótok kiesését okozta a csoportban, hoppá!), de anyai ágról suriname-i, apai vonalon arubai származású. Az FFT utána is járt, hogy a mindössze 36 kilométer hosszú, mintegy 116 ezer lakosú karibi szigeten, Arubán kimondottan gyakori a Dumfries név, sőt arra is rávilágított, hogy a gyarmatosítás aranykorában nagyon szoros volt az egyaránt protestáns skótok és hollandok között a kulturális kapcsolat, így honosodott meg például Hollandiában a skót Mackay családnévből a Makaay, csak hogy újabb futballkötődésre hozzunk példát.

Na de hogy lett Denzel Dumfries a mai holland válogatott egyik ásza? Mindenekelőtt úgy, hogy jól alkalmazkodik, és túlélte az eddigi válságokat. Sőt, az egyiket éppen meglovagolta. 2018-ban lett ugyanis először válogatott, amikor az oranje nem jutott ki az oroszországi világbajnokságra, és vérfrissítésre volt szükség. A 2020-ról 2021-re halasztott Európa-bajnokságon már ott lehetett Frank de Boer válogatottjában, és bár azon a tornán olyanok voltak a hollandok, mint a színtelen-szagtalan tulipán (Budapesten búcsúztak el a tizenhat között a Csehország elleni 2–0-s vereséggel), talán Denzel Dumfries volt az egyetlen, aki jó benyomást keltett, győztes gólt szerzett Ukrajna (3–2) ellen és betalált az osztrákoknak (2–0).

Így aztán nem keltett meglepetést, hogy a csúfos Eb-bukás után a Frank de Boert váltó régi-új szövetségi kapitány, Louis van Gaal nagy tisztogatásának ő nem esett áldozatául, hanem továbbra is fontos szerepet kapott. Tökéletesen bele is illik az edzőzseni háromvédős rendszerébe, amelyben a középpálya jobb oldalán játszik, vagyis irgalmatlanul sokat kell futnia, hiszen be kell segítenie a védekezésbe, a támadásoknál pedig fel kell futnia, és jól kell beadnia. Másfél éve gyakorolhatja ezt a szerepkört klubjában, az Inter­nazionaléban is, ahová a tavalyi Eb után szerződött, Simone
Inza­ghi vezetőedző irányításával háromvédős szisztémában játszanak a milánói kék-feketék is.

Olaszország előtt csak szülőhazájában játszott, az Interbe az eindhoveni PSV-ből szerződött, előtte a Heeren­veen és a Sparta Rotterdam játékosa volt, utóbbiban mutatkozott be a felnőttek között 2014-ben.
Abban az évben, 2014-ben, 18 évesen egyébként pályára lépett két mérkőzésen Aruba válogatottjában, de aztán elhatározta, megpróbál inkább a holland nemzeti csapatban szerephez jutni, és 2016-ban már a Benelux államban lett U20-as válogatott, vagyis előbb szerepelt egy másik ország felnőttválogatottjában, mint a holland utánpótlásban.

De aligha bánta meg, Aruba színeiben vélhetően sohasem szerzett volna gólt világbajnoki nyolcaddöntőben…