Vb 2022: három óra izgalom az Eiffel Műhelyházban

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2022.12.19. 14:22
null
Ballai Attila Kemény Dénesse (balra) és Rákosi Gyulával (jobbra) izgulta végig a vb-döntőt (fotó: Koncz Márton/Nemzeti Sport)
Lapunk szervezésében a futballrajongók igazán exkluzív helyszínen élvezhették végig a katari világbajnoki döntőt.

Az ország legnagyobb vetotővászna előtt, korszerű hangtechnikával felszerelt, négyszáz nézős teremben nézhették meg az Argentína–Franciaország világbajnoki döntőt az Opera Eiffel Műhelyházában azok, akik a Nemzeti Sporttal tartottak.

A Kőbányai úti többfunkciós háttérbázison egy órával a kezdőrúgás előtt pódiumbeszélgetést zajlott Ballai Attila, a Nemzeti Sport lapigazgatója vezetésével, a két vendég a ferencvárosiak legendás csatára, Rákosi Gyula és Kemény Dénes háromszoros olimpiai bajnok vízilabdaedző volt.

(Fotó: Koncz Márton)
(Fotó: Koncz Márton)

„Gyula bácsi az 1962-es és az 1966-os világbajnokságon is játszott, mindkét csapatunk a negyeddöntőig jutott, de kis szerencsével döntős is lehetett volna, Kemény Dénes pedig több nagy döntőt is megnyert, de azért is őket hívtuk meg, mert Rákosi Gyula 1938-ban, Dénes pedig 1954-ben született, abban a két évben játszottunk vb-döntőt      – mondta Ballai Attila.      – Nagy izgalmat hozott a finálé, de mindketten egyetértettek abban, nem méltó, hogy tizenegyesekkel dőljön el a trófea sorsa, talán még a megismételt meccs is jobb megoldás lenne.”   

(Fotó: Koncz Márton)
(Fotó: Koncz Márton)

 

Legfrissebb hírek

Rákosi Gyula, Nagy Antal és Németh Krisztián tekintett vissza a XX. század legnagyobb magyar válogatott góljaira a Nemzeti Sportrádióban

Magyar válogatott
2025.03.21. 08:24

Messi visszaemlékezett pályafutása legszebb hónapjára – képek

Minden más foci
2024.12.18. 15:13

„Idővel derül majd ki, jó döntés volt-e” – Kemény Dénes a vízilabda szövetségi kapitányok megtartásáról

Vízilabda
2024.11.01. 11:01

Kemény Dénes Varga Zsoltról: „Nem látok senkit, aki jobb lehetne nála”

Vízilabda
2024.08.28. 18:37

Párizs 2024: Ezt a mérkőzést 4 góllal is megnyerhettük volna – Varga Zsolt

Párizs 2024
2024.07.28. 22:30

Tusványos: Phelps is csak egy aranyat nyert volna, ha bedobnak neki egy labdát – Kemény Dénes

Vízilabda
2024.07.25. 15:01

Tusványos: Annyira megijedtünk, hogy VVK-t nyertünk – Rákosi Gyula

Minden más foci
2024.07.24. 13:45

Tusványos 2024: Rákosi Gyula már úton van Erdélybe – fotó

Minden más foci
2024.07.23. 12:54
Ezek is érdekelhetik