Messi: Argentína a győztesek csapata

V. H. L.V. H. L.
2025.12.04. 16:17
Lionel Messi hatodik világbajnokságán szerepelhet (Fotó: Getty Images)
Még nem eldöntött tény, de előfordulhat, hogy Lionel Messi hatodszor is részt vesz játékosként a világbajnokságon, amelyen szerinte a címvédő argentin válogatott magabiztosan és nyugodtan futballozhat.

Gőzerővel készül az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokság (MLS) döntőjére csapatával az Inter Miamival Lionel Messi. A floridai csapat a New York City FC 5–1-es legyőzésével nyerte meg a Keleti Konferencia döntőjét, és történte során először bejutott a fináléba, amelyet szombaton hazai pályán játszanak. Az ESPN ebből az apropóból készített exkluzív interjút a nyolcszoros aranylabdással, amelyben Messi elmondta, igyekeznek kihasználni a hazai pálya előnyét.

„Már elkezdtünk készülni a meccsre, videófelvételeken tanulmányozzuk az ellenfelet, dolgozunk a taktikán. Jó formában vagyunk, a csapatunk masszív, és mindenki izgatott. Odahaza játszunk, ami hatalmas plusz. Még amikor gyengébb formában voltunk, és nem igazán tudtunk sorozatban mérkőzéseket nyerni, otthon akkor is erősek maradtunk” – mondta bizakodva az argentin szupersztár.

A 38 éves játékos számára persze nem az MLS-kupa lehet az egyetlen jelentős trófea, amelyet az idén megnyerhet az Egyesült Államokban: az észak-amerikai ország – Kanadával és Mexikóval társrendezőként – nyáron a labdarúgó világbajnokságnak ad otthont, amelyre Messi és az argentin válogatott címvédőként érkezik.

„A válogatott tele van győztesekkel, mentálisan erős labdarúgókkal, akik egyre többet és többet akarnak nyerni, ez pedig ragadós. Akár meccsekről legyen szó, akár edzésekről mindenki mindent belead. Ezt pedig Lionel Scaloni és a stábja építette fel. Időről időre új játékosok érkeznek, s ha egy csapat annyira egyben van, mint ez, nekik is könnyebb a beilleszkedés. Az, hogy mi vagyunk a világbajnokok önbizalmat és nyugalmat kölcsönöz a csapatnak” – fogalmazott a sokak által minden idők legjobbjának tartott támadó.

Bár a kijutás kivívásában Messinek is jutott szerep, az egyelőre még nem tisztázott, hogy hatodszor is szerepel-e a földkerekség legnagyobb sporteseményén.

„Az igazat megvallva, beszéltünk már róla Scalonival. Mindig azt mondja, bármilyen szerepben is, de szeretné, ha ott lennék. Remélem, ott leszk, már többször elmondtam, hogy szeretnék játszani a világbajnokságon. A legrosszabb esetben élőben nézem majd – az is különleges lenne. A vb mindenkinek, minden országnak egyedi élmény, különösen nekünk, mert teljesen máshogy éljük meg. Mindenesetre számomra kedvező lenne, hiszen az Európában játszók egy rakás meccsel a lábukban érkeznek a tornára, mint ilyenkor mindig. Egyedül Katar volt a kivétel, ott az idény közepén rendezték a vb-t, és sokan jobban érezték magukat a játékosok, mert kevésbé voltak fáradtak. Esetemben ez most is így lenne. Az, hogy Katarban nyertünk, nagy terhet vett le a vállunkról. Nyomás nélkül játszani nagy könnyebbség, de semmire nem garancia, mert mindenki a világbajnokot akarja megverni.” 

 

Legfrissebb hírek

Vb 2026: a FIFA bizalma az erőszakhullám ellenére sem rendült meg Mexikóban

Foci vb 2026
3 órája

„A család mindig az első” – lemondott a vb-résztvevő Curacao szövetségi kapitánya

Foci vb 2026
2026.02.23. 11:47

Vereséggel kezdtek a magyaros csapatok az MLS alapszakaszában

Légiósok
2026.02.22. 08:50

Európa-bajnok csapattársat kapott Gazdag Dániel

Minden más foci
2026.02.20. 15:41

Sallói Dániel több mint egy évtized után elhagyta a Kansast, de marad az MLS-ben

Légiósok
2026.02.20. 08:15

Sallói Dániel az MLS-en belül vált klubot – NS-infó

Légiósok
2026.02.19. 18:34

Tóth Balázs ausztrál csapattársa súlyos sérülés miatt lemarad a vb-ről

Foci vb 2026
2026.02.17. 09:53

Messi és Busquets világcsúcsa: 653 közös meccs!

Minden más foci
2026.02.16. 16:43
Ezek is érdekelhetik