Luka Modric: Hihetetlen, hogy eljutottam a 200. meccsig a kedvenc mezemben

V. J.V. J.
2026.06.24. 03:56
Luka Modric (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, Horvátország 1–0-ra verte Panamát a labdarúgó-világbajnokság csoportkörének 2. fordulójában. A mérkőzést követően így értékeltek a főszereplők.

„Nagyon nehéz mérkőzést játszottunk. Ez igazi csatát vívtunk meg. Az ellenfél nagyon veszélyesen játszott és az első félidőben semmit sem tettünk azért, hogy megszerezzük a vezetést. A legfontosabb, hogy megszereztük a három pontot és hogy még mindig van esélyünk továbbjutni. Nehezen, de átvészeltük a meccset. Szükségünk volt erre a győzelemre és a három pontra a továbbjutáshoz” – idézi Zlatko Dalic horvát szövetségi kapitány mérkőzés utáni nyilatkozatát az index.hr.

A 200. válogatott mérkőzését játszó Luka Modric így látta az eseményeket:

„Úgy érzem, görcsölve játszottunk, de a mérkőzés előrehaladtával voltak jó pillanataink is. Innen csak feljebb emelkedhetünk, és remélem, hogy a győzelem elősegíti a változást. Hihetetlen, hogy eljutottam a 200. meccsig a kedvenc mezemben, büszkeséggel tölt ez el. Soha nem is álmodtam róla. Köszönöm mindenkinek a támogatást és a gratulációkat. Köszönöm mindenkinek, aki segített nekem a 200 mérkőzésem során.”

„Nem mondhatni, hogy Panama rosszul játszott, stabil csapat képét mutatták. Ha kihasználtam volna a lehetőségeimet, könnyebb győzelmet arattunk volna”  – értékelt önkritikusan Marco Pasalic.

Josip Stanisic a gólpasszáról mesélt.

„Marco Pasalicnak adtam át a labdát, és reméltem, hogy ő is megtalál. Így is lett, aztán láttam, hogy Budimir a hosszú kapufához megy, és megpróbáltam jól bepasszolni. Ante Budimir ott volt, ahol lennie kellett.  Boldog vagyok, hogy nyertünk.”


„Jól játszottunk. A végsőkig küzdöttünk, hűek maradtunk a saját stílusunkhoz, és csak annyit mondhatok, hogy büszke vagyok a játékosaimra – mondta Panama szövetségi kapitánya, Thomas Christensen a FIFA honlapja szerint. Remek mérkőzést játszottuk, szoros küzdelmet vívtunk Horvátországgal. Ilyen a futball. Nekik egyetlen egyértelmű gólhelyzetük volt, azt pedig kihasználták. Az igazság az, hogy nem jelentettek túl nagy veszélyt ránk.” 

 

 

Legfrissebb hírek

Kiosztotta a büntetéseket a FIFA a vb-döntőn balhézó argentinoknak

Foci vb 2026
2026.08.21. 16:45

Szülőhazájában lett szövetségi kapitány Patrick Vieira

Minden más foci
2026.08.18. 16:04

Zlatko Dalic lett az Egyesült Arab Emírségek labdarúgó-válogatottjának kapitánya – hivatalos

Minden más foci
2026.08.12. 17:53

Amerikából jöttek – ilyen volt belülről a 2026-os világbajnokság

Foci vb 2026
2026.08.07. 18:07

Vb 2026: rendőrségi razzia a dél-koreai szövetségnél a korábbi kapitány kinevezése miatt

Foci vb 2026
2026.08.06. 19:04

Rocksztárként fogadták a Colo-Colo stadionjában a labdarúgó-vb hősét, Vozinhát – videó

Minden más foci
2026.08.06. 17:48

Zlatko Dalic lesz az Arab Emírségek szövetségi kapitánya – sajtóhír

Minden más foci
2026.08.06. 15:53

Jorge Valdano: Nincs sok edző, aki leülhetne a Real Madrid kispadjára

Foci vb 2026
2026.08.05. 15:29