Pótcselekvés – Vincze András jegyzete

Bocsánatot kérek, hogy nem tudok eksztázisban lelkesedni a curacaói kapusért. Természetesen elismerem, hogy Eloy Room nagyszerű sportemberi teljesítménye (is) áll az Ecuador elleni nulla nulla mögött, dicséretes Curacao sporttörténeti vb-pontszerzése, de számomra a világbajnokság lényege nem a pillanatnyi szerencsefaktor, a váratlan meccsihlet, ne adj ég az aranyoskodás (és akkor a férfiúi sírásokról, mármint hogy micsoda élmény vb-szereplőnek lenni, már ne is beszéljünk…). Nyilván jókora irigység is dolgozik bennem, őszintén szólva a mezőnybővítés kapcsán jobbnak és igazságosabbnak érezném a (futball)világot, ha a kicsiny, ez idáig szinte ismeretlen (s nyilván felfedezésre váró) fociszigetek helyett Magyarország lenne ott a negyvennyolc csapatot felvonultató mezőnyben.

Azért is fáj ez, mert amikor a világbajnokság huszonöt legjobb képű játékosáról készít összeállítást az egyik külföldi online újság, a listára kapásból odateszi a magyar válogatott csapatkapitányát, Szoboszlai Dominikot is, ergo, valahol másutt a földgolyón az a tévhit él, hogy a nemzeti csapatunk is pályára lépett már Mexikóban, Kanadában vagy az Egyesült Államokban. Olyan nagyon azért nem kárhoztatom a tévedésért a virtuális lap szerzőjét, szerkesztőjét, ugyanis eddig hamvában holt minden egyes kísérletem a legprímább fociguruknál, hogy ugyan már egy szuszra sorolják fel a 2026-os vb-mezőnyt.

A „kis válogatottak, nagy hősök” kezdetű történetekkel leginkább az a bajom, hogy a heroikus konklúziók és a sztár­teremtés árnyékában órák alatt ködbe vész például a hollandok mesteri játéka a svédek ellen, holott az, amit a narancssárgáktól láthatott a közönség, a mai adatmániás világ egyik gyöngyszeme lehetne, ennek tükrében pedig nem gondolnám, hogy létezik olyan gól nélküli döntetlen, jelesül annyi vetődés, ami überelhetné a mértani pontosságú passzokat, a taktikai fegyelmet, az atletikus képességeket, cseleket, fejeseket, lövéseket és minden egyéb taktikai kuriózumot.

Azt tudomásul veszem, hogy a futball-világbajnokság a mai világban nem lehet ultrakonzervatív esemény, ilyen töméntelen csapat részvétele mellett gondolni kell a szurkolókra, továbbá a közösségi média világából információt, élményt gyűjtő tartalomfogyasztókra, de éppen e néhány percnyi hírnévre ráerősítő történetek, a valódi fociélményt helyettesítő pótcselekvések helyett várom már nagyon, hogy eljusson a torna az egyenes kieséses szakaszig, amikor a legérdekesebb sztori az lesz, hogy ki tud továbbjutást érő gólt szerezni.

És úgy egyáltalán futballozni…

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!