A C-generáció lesz kontinensbajnok? - csapatbemutató

Amikor 2010 októberében a már-már közutálatnak örvendő portugál szövetségi kapitányt, Carlos Queirozt az e poszton kifejezetten fiatal Paulo Bento váltotta, bizony nem öntötte el a hír hallatán a futball-eufória a déli országot.

Előtte a nemzeti csapat első két Eb-selejtezőjén mindössze egyetlen pontot szerzett Ciprus és Norvégia ellen, és egy ország sóhajtozott azon, hogy a lassan már az állami címerbe is beapplikált Cristiano Ronaldo miért nem képes úgy játszani a nemzeti csapatban, ahogyan a Real Madridban?

Nos, Ronaldo először szóban, majd tettekben is a kapitány mellé állt, és azért is köszönthette túláradó optimizmussal már kinevezésekor Bentót, mert valószínűleg már a váltás előtt egyeztetett egymással a két férfiú és a szövetség elnöke.

Hogy miért e furcsa triumvirátus? Queiroz, bár még Manchesterből nagyon jól ismerte „Cét", túlságosan is bevonta őt a védekezésbe, és társait a defenzív taktika miatt sokszor elszigetelte tőle. A magányos harcnak lett az eredménye a 2010-es vb-kudarc.

És hogy mit jelentettek a ronaldói tettek? Nos, Ronaldo, aki egyetlen vb-selejtezőn sem volt eredményes, Bento előtt az Eb-selejtezőkön kétszer, alatta ötször talált az ellen kapuiba, és valósággal ficánkolt a szabad szerepkörben – ugyanúgy, mint Madridban. A lovak közé dobott gyeplőért hálából még azt is megtette Bentóért, hogy amikor a kapitány összeveszett Ricardo Carvalhóval, ő nem állt realos csapattársa pártjára.

„A kijutás az egész csapat érdeme – mindenkié, aki alkalmazkodni tudott az új filozófiához és az új taktikához" – értékelt a kvalifikáció végén Bento, akinek reputációja az egekbe szökött, miután 2010 végén 4–0-ra lemosták legényei a világ- és Európa-bajnok spanyolokat.

Joao Pereira lesz az Achilles-sarok?

A kapusposzton elméletileg a 2010-es vébén is remeklő Eduardo lett volna az alapember, ám ő a Genoában borzalmasan futballozott (ezt most ne vegyék újságírói túlzásnak, ez tény, 5.89-es átlagosztályzatával a negyedik helyen végezett a kapuslistán, hátulról), majd kölcsönadták a Benficához, de ott meg a kispadon ragadt. Így a fiatal, de egy kis nemzetközi rutint már összeszedő Rui Patrício védi majd a portugál kaput a 2012-es Eb-n, egy közepesen sikerült sportingos idénnyel a háta mögött.

Klubtársát, a jobb oldali védő Joao Pereirát tartják a válogatott gyenge láncszemének (a chelsea-s José Bosingwával ugyanis összekapott a kapitány) – nos, ő sem remekelt odahaza, lásd 6.08-as átlagát. Ellenben Bento sportingos kedvenceinek egyike, a feltétlen bizalom pedig csodákra képes. A Real Madrid Pepéjét különösképpen nem kell bemutatni senkinek, és már nem szűrőként játszik, mint Queiroz alatt, hanem középső védőként, és kevésbé „hát idegállapotba' vótam, Mónika" állapotban, mint klubcsapatában...

A Zenitben megkopott kissé Bruno Alves önbizalma, aki pedig korunk egyik alulértékelt bekkje, most viszont bizonyíthat, talán még el is adhatja magát Nyugatabbra. A bal oldal Ronaldo cimborájáé és első számú fegyverhordozójáé, Fábio Coentraóé, aki a támadásokban rengeteget segítheti a csapatot, de a védekezéshez is marad majd ereje – ráadásul őt nem használták el Madridban túlságosan. A portugálok szerencséjére két kiváló középső védő is keretükhöz tartozik (a valenciás Ricardo Costa és a portói Rolando), míg a tartalék jobbhátvéd Miguel Lopes (most tér vissza a Bragától kölcsönből a Portóhoz) még újonc.

Középpályás atomtrió, portugál módra

A portugálok már régóta a 4–3–3-as felállást nyűvik, de ez a felállás nem olyan, mint a hollandoké, hiszen náluk Deco kihunytával nincs klasszikus karmester. Igaz, a Raul Meireles, Joao Moutinho, Miguel Veloso hármas egyenként is képes remek labdákat adni, de igazi értékük a fegyelmezett, koordinált, elképesztő futómennyiséggel alátámasztott csapatmunka.

Aki túl tudja majd futni a portugál középpályát, megérdemli a végső sikert az ukrán-lengyel tornán... Raul Meireles a Chelsea-ben is bizonyított, elképesztően hasznosan dolgozott, ráadásul a 16-os előtti passzoknál és a kapura lövéseknél sem jön zavarba. Nála is technikásabb a portói Moutinho, akit megzavart kissé kaotikus klubváltása, és nem éppen csúcsformában érkezik a tornára – igaz, hatalmas bizonyítási vággyal.

Bal lábas indításai miatt Ronaldo kedvence a Genoát erősítő Veloso, akinek második Serie A-s idénye sokkal jobbra sikeredett, mint az első. Többen is tőle várják az egyik nagy Eb-áttörést – és jegyezzük meg azt is, hogy a korábban az egyik legsármosabbként nyilvántartott futballista mostanság Meirelesszel karöltve egyre borzalmasabb frizurákkal jelentkezik...

A kispad viszont szűkös: az örök ígéret karmester, Hugo Viana (Braga), a középső és jobb oldali támadó középpályás Rúben Micael (Atlético Madrid) és a Braga újonc szűrője, Custódio alkotja a választékot.

Ronaldo mindenütt...

Akinek be kell mutatnunk Cristiano Ronaldót, napjaink egyik legnagyobb csillagát, kérjük, hagyja el a cikket, a többiek pedig tisztában vannak azzal, hogy a Madridban a gólokat eszméletlen iramban termelő futballista micsoda fontos szerepet tölt be nemzeti csapatában is. Alapesetben ő a balszélső, de mivel Bento teljesen kötetlen szerepkörben alkalmazza őt, bárhol előfordulhat; egyes szakértők szerint egyenesen középcsatárként fungál majd a tornán.

A jobb oldal a Manchester Unitedben egyre markánsabb szerepet betöltő Nani felségterülete, aki Angliában megerősödött fizikailag is. Gyors, jól lő, csak éppen még mindig kiegyensúlyozatlan – ezért csak saját maga szerint egyike a világ legjobb játékosainak. A támadótrió harmadikja az a Hélder Postiga, aki a kontinensviadal előtt a kiesés ellen harcolt a Zaragoza színeiben, kilenc gólt szerezve. A válogatottal jóval gólerősebb. Alternatívája a besiktasos Hugo Almeida, de ő sem éppen a gólgyártás szinonimája, így került a keretbe a Benfica üstököse, Nélson Oliveira, aki klubja színeiben csak egy gólt szerzett az elmúlt idényben, de azt a Bajnokok Ligájában.

A portugálok sikeressége nagyrészt azon is múlik majd, hogy megrázza-e magát valamelyik középcsatáruk. A „csereszélsők" közül Silvestre Varelára (Porto) kevesebb szerep várhat, mint a rutinos Ricardo Quaresmára (Besiktas), aki a portugál futball sokadik örök reménysége.

Mire számíthatunk a portugáloktól?

Két sokat felfutó szélső védő, acélkemény középhátvédek, szatahanovista középpályás trió, amely azért pontos indításokra is képes, gyakran a pályán keresztbe is. A két villámléptű szélső alap volt eddig is, a középcsatár eredményessége most is kérdéses.

A kulcs Ronaldo: no nem az, hogy sikerül-e kikapcsolni (nyugodjunk bele, ha jó formában futballozik, nem), hanem az, hogy képes lesz-e mellé felnőni legalább két-három csapattárs, különösképpen eredményességben. Ne várjuk azt, hogy huszárosan végigrohamoznak minden mérkőzést, már csak azért sem, mert gyors embereiket a kontrák során tudják legjobban kihasználni (ne feledük, José Mourinho is mennyi kritikát kapott csapata defenzív stílusa miatt, de azt sem, mennyi gólt szereztek Ronaldo főszereplésével az ellencsapásokból).

Ha a csoportot túlélik Bentóék – a hollandok, a németek és a dánok csoporttársaik –, már elégedettek lehetnek. „Az ember keveset tanul a győzelemből, és sokat a vereségből" – tartja egy portugál közmondás, amely szerint éppen itt az ideje Naniék aranykorszakának. Amire Luís Figo, Rui Costa és Joao V. Pinto nem volt képes, Moutinhóék behúzzák? Talán éppen egy másik portugál mondás tartalmazza a választ: „Soha ne veszítsd el a bizalmadat! Isten egyenesen ír görbe vonalakon".