Kis török Eb-történelem

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.07. 20:34
A török válogatott 2008-ig mindössze kétszer – 1996-ban és 2000-ben – jutott ki a kontinenstornára, és ezeken sem ért el átütő sikert, de az osztrák-svájci tornán kiérdemelték a meglepetéscsapat címkét.

Hakan Sükür (középen) ezúttal hiányozni fog.Hakan Sükür (középen) egy korszak jelképe Törökországban

KILENCBŐL SEMMI

A török futball igazából csak az 1920-as évek közepétől, a világi állam kikiáltása után tehette meg első lépéseit a nagykorúság felé, és afféle lelkes amatőrként több olimpián és világbajnokságon (az 1954-es torna előtt három meccs után sorsolással kerekedtek felül az olaszokon) is részt vettek, sőt egy ízben az Aranycsapatot is sikerült meglepniük! Hakan Sükür (középen) ezúttal hiányozni fog.Hakan Sükür (középen) egy korszak jelképe Törökországban

KILENCBŐL SEMMI

A török futball igazából csak az 1920-as évek közepétől, a világi állam kikiáltása után tehette meg első lépéseit a nagykorúság felé, és afféle lelkes amatőrként több olimpián és világbajnokságon (az 1954-es torna előtt három meccs után sorsolással kerekedtek felül az olaszokon) is részt vettek, sőt egy ízben az Aranycsapatot is sikerült meglepniük!

Az első kilenc Eb-re viszont nem tudták kvalifikálni magukat: először Románia, majd Olaszország ütötte ki őket, és amikor az UEFA áttért a csoportrendszerben történő selejtezésre, egészen 1980-ig kellett várniuk, hogy ne az utolsó vagy azelőtti helyen végezzenek. A nagy nekibuzdulás után a következő három kiírásra vissza is estek, de a '90-es évek elején már látszottak a korábban végrehajtott futball-reformok hatásai, és az európai aranycipős Tanju Colak után egyre tehetségesebb török ifjoncok bukkantak fel a bajnokságban.

AZ ÁTTÖRÉS ÉVEI

Az 1996-os Eb-re viszont kijutottak végre Fatih Terim mester legényei, miután selejtezőcsoportjukban második helyen végeztek a svájciak mögött. Angliában ugyan három sima vereséget szenvedtek (először a Rüstü – Rahim, Alpay, Vedat, Abdullah – Ogün, Tolunay (Szafet, 89.) Tugay, Arif (Hami, 82.), Sergen – Hakan Sükür felállásban), ám kétségkívül felírták magukat a futballtérképre.

A következő torna kvalifikációs részében a németeket is elkapták odahaza, de a pótselejtezőn csak idegenben lőtt gólokkal kerekedtek felül az íreken. A holland-belga kontinenstornán viszont csoportjukban megelőzték a belgákat és a svédeket is, igaz, a nyolcaddöntőben a portugálok Nuno Gomes duplájával szertefoszlatták a Rüstü – Fatih, Ogün (Sergen, 84.), Alpay – Okan (Oktay, 62.), Tayfur, Tayfun, Hakan Ünsal, Ergün – Hakan Sükür, Arif (Suat, 62.) féle gárda és több tízmillió török fanatikus álmait.

VB-SIKERRE EB-KUDARC

Amelyeket 2002-ben kis híján egy világbajnoki arany képében váltott valóra Senol Günes kapitány csapata, de a bronzzal is messzemenően elégedett volt mindenki Törökországban. Nem úgy a 2004-es Eb selejtezőinek eredményével, hiszen a „rájátszásban” a lettek csúnyán megtréfálták a 2–0-s vezetésük után leülő Süküréket. A 2006-os világbajnokságra sem jutottak ki, és a szégyenfolt eltüntetése érdekében visszahívták a legendás Fatih Terimet, aki a már igen aktuális generációváltást levezényelve – egy-két nagy kedvencet azért megtartva – kijuttatta a tornára a félholdasokat.

ÚJABB MEGLEPETÉS

Amelyen aztán nem kis meglepetést okozva, a csoportban a svájciak és a csehek ellen is drámai módon győzve eljutottak ez elődöntőig (lásd még: Semih sem lehetetlen, a török túlélőművészek már az elődöntőben!), ott azonban a németek megálljt parancsoltak nekik, egy ötgólos ütközetben. Nem akármilyen küzdőszellemről tettek tanúbizonyságot Nihat Kahveciék, a tornán ötször is eredményesek voltak a 85. perc után!

Ez a bronz volt azonban a Rüstü, Hakan Balta, Gökhan Zan, Emre Belözoglu, Nihat, Semih, Gökdeniz Karadeniz, Tuncay Sanli, Colin Kazim-Richards, Hamit Altintop vonulat hattyúdala, a következő nagy tornára a török szurkolótábornak egészen 2016-ig kellett várnia.

Legfrissebb hírek

Sallai Roland: Elképesztő légkör vár ránk Törökországban

Magyar válogatott
2025.02.28. 07:00

Marco Rossi az NS-nek: Büszke vagyok Szoboszlai Dominikra

Magyar válogatott
2025.02.25. 07:00

Elfogytak a jegyek a törökök elleni hazai Nemzetek Ligája-meccsre

Magyar válogatott
2025.02.18. 18:15

Magyar–török: mától minden klubtag vásárolhat belépőjegyet

Magyar válogatott
2025.02.18. 09:49

Egész Törökország nézi Mocsi Attila és Sallai Roland meccsét

Légiósok
2025.02.17. 06:51

Török–magyar: szigorú fogadtatás vár a magyar szurkolókra

Magyar válogatott
2025.02.06. 14:06

Eldőlt, mikortól lehet jegyet venni a törökök elleni hazai NL-meccsre

Magyar válogatott
2025.02.05. 09:43

Pénteken kezdődik a jegyértékesítés a magyar válogatott isztambuli NL-mérkőzésére

Magyar válogatott
2025.02.04. 21:12
Ezek is érdekelhetik