Ligue 1: edzője szerint a sérülések miatt nem teljesít megfelelően a PSG

Vágólapra másolva!
2023.03.20. 16:22
null
Galtier 2022 nyarán érkezett a PSG-hez (Fotó: Getty Images)
Christophe Galtier, a Paris Saint-Germain labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint a rengeteg sérülés miatt nem tudnak az elvárásoknak megfelelően teljesíteni.

 

A párizsi együttes februárban búcsúzott a Francia Kupától, majd két hete a Bajnokok Ligájától is, vasárnap pedig 2–0-ra kikapott a bajnokságban a Rennes-től.

Nyolc játékosunk hiányzott, ráadásul a szünetben kénytelenek voltunk lecserélni Timothée Pembélét is sérülés miatt” – mondta az 56 éves francia szakember, aki az idény elején vette át a csapat irányítását.

A folytatásban sem lesz könnyű dolga az együttesnek, ugyanis Neymar bokasérülés miatt már nem léphet pályára ebben az idényben, mellette Presnel Kimpembe és Marquinhos sincs bevethető állapotban.

„Mindenki azt találgatja, hogy mi lesz a szezon végén. Nekünk az a célunk, hogy megnyerjük a bajnokságot. Ez a vereség valószínűleg elgondolkodtatja a vezetőséget” – értékelt a bajnoki fiaskó után Galtier, aki tavaly nyáron két évre írt alá az együtteshez.

A fővárosiak hétpontos előnnyel vezetik a Ligue 1-t, de vasárnap a katari világbajnokság óta lejátszott 18 mérkőzésükből hetedik alkalommal távoztak vesztesként a pályáról. A bajnoki évadból még tíz mérkőzés van hátra.

A PSG az elmúlt 12 évben több mint másfél milliárd eurót (597 milliárd forintot) költött új igazolásokra, és a Daily Mail tavalyi adatai szerint a világ három legjobban kereső játékosát – Lionel Messi, Neymar, Kylian Mbappé – is a párizsiak foglalkoztatják.

Legfrissebb hírek

Visszavonult a 13-szoros francia válogatott támadó

Francia labdarúgás
2025.03.18. 08:03

Dembélé a francia klasszikuson is gólt rúgott, a PSG legyőzte a Marseille-t

Francia labdarúgás
2025.03.16. 22:49

A hajrában harcolta ki a győzelmet a Monaco

Francia labdarúgás
2025.03.15. 20:54

Ígéretes irányban a fenntarthatóság felé – Football Benchmark-elemzés a PSG-ről és az Interről

Képes Sport
2025.03.15. 11:42

Az utolsó pillanatokban hullajtott el két pontot a dobogós Nice

Francia labdarúgás
2025.03.14. 23:18

Dupla Tízes: borzalmas szabály vagy felesleges hiszti? Bajnokok Ligája-kibeszélő  

Bajnokok Ligája
2025.03.13. 16:54

Szalah Gerrardot, Yamal Draxlert érte be, Kane közelít Beckhamhez – BL-statisztikák

Bajnokok Ligája
2025.03.12. 11:40

„A Liverpool erős kezdésének kulcsa volt” – így látták Szoboszlai PSG elleni teljesítményét a helyi lapok

Bajnokok Ligája
2025.03.12. 09:57
Ezek is érdekelhetik