Az újító régi motoros – Jean-Michel Aulas elnökként felvirágoztatta az Olympique Lyonnais-t

Május 9-én, a francia (klub)futball egyik kulcsfigurája, az Olympique Lyonnais-t csaknem négy évtizedig vezető Jean-Michel Aulas, ha nem is teljesen váratlanul és előzmények nélkül, de mindenképpen nagy visszhangokat kiváltva hagyta el egyesületének elnöki posztját. Azért sem lehet váratlan és előzmények nélküli esetről beszélni, mert az OL-t decemberben gyakorlatilag felvásárló új többségi tulajdonossal, az amerikai John Textorral az első pillanattól kezdve nem volt felhőtlen a viszonya a Ligue 1-elnökök
doyenjének, és mint kiderült, mire hivatalosan is bejelentették Aulas távozását, már több napja eldöntött tény volt.

De nézzük tételesen a két évezreden is átívelő Aulas-sztorit!

A Rhone megyei L'Arbresle-ben született 1949. március 22-én, tanárcsaládba: édesapja irodalomtanár volt, és a Lyon Matin rovatvezetője, valamint a Villefranche-sur-Saone főszerkesztője, édesanyja pedig matematikatanár. A fiatal Jean-Michel számítástechnikát tanult, majd közgazdászdiplomát szerzett, ám még jóval az egyetem befejezése előtt, 1969-ben megalapította első informatikai cégét (tekintve, hogy még 19 éves – s Franciaországban kiskorú – volt, szülői beleegyezésre és hozzájárulásra volt szüksége). A CEGI alig másfél évet élt meg, üzlettársaival eladta egy nagyobb francia vállalatnak, amelyhez később munkatársként csatlakozott.

Ugyanakkor a független informatikai fejlesztési álmairól sem mondott le, és 1983-ban megalapította a CEGID-et, amellyel nemcsak személyes vagyonát alapozta meg, azt a tőkét is előteremtette, amelyből az Olympique Lyonnais-t Franciaország és Európa egyik meghatározó egyesületévé emelte.

Merthogy a céget 1986-ban tőzsdére vitte, egy évvel később pedig az akkor másodosztályban vegetáló Lyon elnökévé választották. Aulas másik szívügye ugyanis a futball volt, és elhatározta, hogy ő lesz az, aki kirángatja az apátiából a nagy tömegbázisú, ám története során csak mérsékelt sikerekig eljutó (kétszer bajnoki bronzérmes, háromszor Francia Kupa-győztes, KEK-elődöntős) klubot.

Aulas igyekezett rendbe tenni a Lyon pénzügyeit és szanálni adósságait, így már az első elnöki évében egészségesebb légkörben játszhatott a csapat, ám hiába végzett a másodosztály második helyén, a Caen ellen elbukta az osztályozót és maradt a Division 2-ben. A rákövetkező évben viszont Raymond Domenech-kel a kispadon a másodosztály bajnokaként készülhetett a nagy visszatérésre, ráadásul Aulas ambíciói nem álltak meg a nemzeti porondnál, és „OL – Európa” projektnéven a kontinens élére szerette volna eljuttatni imádott klubját.

Jóllehet még egy évtized kellett, hogy Aulas álmai valóra váljanak, az ezredforduló környékétől a Lyon Franciaország kirakatcsapatává vált mind pénzügyi, mind sportszakmai téren. A férficsapat 2002 és 2008 között megszakítás nélkül hétszer szerzett bajnoki címet, Aulas elnöksége során kétszer hódította el a Francia Kupát, és hétszer a francia Szuperkupát. A Lyon a kontinentális porondon is meghatározó egyesületté nőtte ki magát, ám ott nem tudta áttörni azt a gátat, amit Franciaországban igen, és a 2010-es Bajnokok Ligája-elődöntőnél nem jutott feljebb – bár egy évtizeddel később, 2020-ban is sikerült ilyen magasra érnie, akkor már korántsem azt a félelmetes OL-t láthatta Európa, mint korábban.

A Lyon tehát valamivel a 2010-es évek előtt volt a csúcson Aulasszal – akkoriban a Forbes a világ tizenharmadik, a Deloitte a tizenkettedik legértékesebb klubként tartotta számon. Meglepő, de az elnököt elsősorban a gazdasági sikerei miatt kritizálták, sokaknak szúrta a szemét, hogy vállalkozásként és nem sportegyesületként tekint a Lyonra. Nem véletlen, hogy szintén ebben az időszakban, egészen pontosan 2007. május 16-án választották meg Aulast a legbefolyásosabb európai futballklubokat tömörítő, az Európai Labdarúgó-szövetséggel (UEFA) sok mindenben szembenálló szövetség, az azóta megszűnt G14 élére.

Csakhogy mindez egy korábbi világ sikere volt, és ahogy a 2010-es években megjelentek a milliárdos klubtulajdonosok modelljeit is felülmúló, nemzetgazdaságok által finanszírozott egyesületek, élükön éppen a Ligue 1-ben szereplő Paris Saint-Germainnal, Aulas és a Lyon kiszorult az európai topklubok közül. Innen pedig a jelek szerint nem volt felállás, és az OL szép lassan sorvadásnak indult, az el-elmaradozó BL-részvétel pedig anyagilag is megtépázta az egyesületet. Aulas hiába számított mindig is igazi innovátornak, hiába indította el időközben a több mint sikeres női csapatot, a Lyon egy évtized leforgása alatt olyan megkövesedett struktúrává vált a vezetése alatt, amely képtelen volt és képtelen a mai napig felvenni a versenyt a francia és a kontinentális elittel – és ez még akkor is igaz, ha a Lyon 2020-ban váratlanul ismét BL-elődöntőt játszhatott.

Nem véletlen, hogy a klub berkein belül szép lassan bizalmi deficit alakult ki Aulasszal szemben, aki ráadásul mindvégig harciasan kiállt a modern éra gazdasági struktúrái ellen. A helyzet odáig vezetett, hogy tavaly decemberben – kőkemény, négy hónapos tárgyalássorozat végén – a klubelnök csak eladta a tulajdonában lévő részvénycsomagot is a John Textor vezette Eagle Football Holdings nevű cégnek, így az amerikai befektető – aki egyébként az angol Crystal Palace, a brazil Botafogo és a belga Molenbeek többségi tulajdonosa is – 327 millió euró ellenében 77.49 százalékos részesedést szerzett a Lyonban.

A hatalomváltást követően azonnal felszínre tört az ellentét a klubelnöki titulusra még három évig jogot élvező Aulas és a komplett modellváltást sürgető Textor között. Az új erős ember végül május elejéig tűrte meg a régit – akkorra már a csapat ismételt gyenge Ligue 1-szereplése miatt volt elegendő muníciója is –, és az igazgatótanács május 5-i ülésén döntött arról, hogy Textor váltja a klubot 1987 óta vezető Aulast az elnöki poszton. A döntést aztán négy napig sub rosa tartották, és csak 9-én hozták nyilvánosságra.

Jóllehet, Aulas a Lyon tiszteletbeli elnöke maradhatott, erősen kérdéses, hogy hosszú távon be is tölti ezt a funkciót, ő ugyanis egy ideje már erőteljesen a női futball fejlesztésére koncentrál, és nemcsak a Lyonon belül, hanem az Európai Klubszövetség (ECA) és a Francia Labdarúgó-szövetség (FFF) égisze alatt.

Egy biztos, a France Football 2021-ben a francia labdarúgás legjobb elnökeként rangsorolta Aulast, akinek személyében nemcsak az egyik legtovább hivatalban lévő, hanem az egyik legsikeresebb európai klubvezető búcsúzott.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. május 20-i lapszámában jelent meg.)