A félelem bére

Nem akarok szakmai véleményt írni mert nem vagyok labdarúgó szakember , még a játékosokba sem akarok belerúgni külön, mert van úgy , hogy semmi nem jön össze, de amellett már nem tudok szó nélkül elmenni amit Egervári – „Nomen est omen” – művel.

Lemondásra lemondatásra sem akarok felszólítani, felkérni senkit, csak arra kérem Egervári Sándort és stábját akivel ezeket a remekműveket alkotják mélyen nézzenek magukba. Hallgassák nézzék vissza nyilatkozataikat, az általuk „ megkomponált” mérkőzéseket és vessenek számot önmagukkal. Menjenek oda a - minden bizonnyal - szépen berendezett lakásukban elhelyezkedő legnagyobb tükörhöz, és ha tudnak nézzenek bele. Nézzenek bele a munkában, szakkönyvek olvasásában, statisztikák tanulmányozásában, taktikai táblák rakosgatásában megfáradt szemekbe. Majd amennyiben képzelőerejük engedi, idézzék fel régi nagyjainkat a sportban, labdarúgásban mondjuk Schlosser Imrétől Albertig és folytathatnám a sort de most nem retrózom. Aztán képzeljék el azt a sok szurkolót akik, mint az ország megtestesítőiként, példaképeiként, lenyomataként, tekintenek a Nemzeti tizenegyre. Képzeljék oda a határon túliakat, azokat akiknek több ezer kiló méterről is a maguk stábja által irányított válogatott jelenti Magyarországot. Amikor mindez megvan és az összes kép lefutott a szemeik előtt, akkor egy laza mozdulattal köpjék tele az üveget. Mert kedves stáb – nem csak maga Egervári úr – ezt tették velünk.

Leköpték a bátor játékba vetett hitünket, megcsúfolták a tradíciónkat. Tudja, sokszor hallgattam már a kifogásokat az egyéni hibákról, rossz talajról, Magyar átokról, csak azt nem hallottam, hogy igen én - bocsánat – mi vagyunk a hibásak mert szakmai hibákat vétettünk. Egervári úr és tisztelt stáb, ki is lehet kapni, becsülettel állva meghalni csak egyet nem szabad megalkudni. Szerintem senki nem kérné az ön lemondását ha bátran támadva helyzeteket kialakítva a sokszor emlegetett Magyaros stílust játszva kikapnánk, de látnánk a fejlődést. Ajánlom figyelmébe a Ferencváros Honvéd meccs felvételét az őszről. A sokat kritizált „lerasszistázott Fradi Tábor” állva tapsolta meg a fekete bőrű játékossal felálló, kreol szakember irányította hazai pályám vereséget szenvedő Fradit. ez az amit maga soha nem fog átélni.

Volt egyszer egy sokak által imádott, gyalázott a maguk szemében technikátlan de csupaszív játékos aki azt mondta.

„Rosszul lehet játszani de lélektelenül soha!”