Meddig mehet el egy klub? Példák De Jongtól, Lewandowskin át Nguenig

Az nem titok a kívülállók számára sem, hogy a klubok a lejáró szerződésű játékosaikra sokszor helyeznek nyomást, hogy meghosszabbítsák a szerződésüket, például a játékos kispadoztatásával vagy a lelátóra száműzésével, esetleg a második csapathoz irányításával.

De az még engem, mint a témában otthonosan mozgó menedzsert, aki 20 éve dolgozik főállású ügynökként (az elmúlt két évtized tapasztalatait egy digitális tudásanyagban össze is gyűjtöttem), is meglep, amit néhány esetben tapasztalok napjainkban. Olyan esetekre gondolok, mint Frenkie de Jongé a Barcelonánál, akinek hiába van 2026-ig szerződése a katalánokkal, mivel pénzszűkében van a klub, úgy döntöttek, hogy eladják – bónuszokkal együtt 80 millió eurót remélnek kapni érte. Igen ám, de elfelejtették a játékost megkérdezni, hogy szeretne-e eligazolni.

Spanyol újságírók szerint, ha belemegy a holland játékos és menedzsmentje a fizetéscsökkentésbe, maradhat. Bennfentesek szerint De Jong azt mondta a csapattársainak, hogy maradni szeretne, de ha nem adják el, akkor az újonnan igazoltakat nem regisztrálhatja a Barca.

A Barcelonához kapcsolódó másik példa Robert Lewandowskié(ő az egyik új szerzemény, akit szeretne regisztrálni a Barca). Mint ismeretes, ebben az estben a lengyel csatár próbált a nyilatkozataival és sajtóhírek szerint az utolsó hetekben az edzéseken mutatott, nem éppen példamutató hozzáállásával nyomást gyakorolni a Bayern Münchenre, engedjenek annyit az árából, hogy a Barcelonába tudjon igazolni.

Tekintettel arra, hogy bár a világ jelenlegi legeredményesebb gólvágójáról van szó, aki idén már 34 éves lesz és 2023 nyarán lejárt volna a szerződése a bajoroknál, ebben az ügyben jogilag viszonylag tiszta helyzetről beszélünk, hiszen még egy évig a játékosnak szerződésbeli kötelezettsége állt volna fenn. Ezzel együtt azért a játékos szándékát sem érdemes teljesen szem elől téveszteni, mert egy motiválatlan, elvágyódó sztár adott esetben többet árthat az öltözői hangulatnak, mint amennyit használ. Jó példa erre Romelu Lukaku este, aki tavaly nyáron 113 millió euróért került az Intertől a Chelsea-be, majd alig fél évvel később már arról beszélt, nem érzi jól magát Londonban, és szeretne visszatérni a milánóiakhoz. Ezek után pedig egymást követő 12 bajnokin, illetve BL-meccsen nem tudott gólt szerezni. A Chelsea pedig a Lukaku-gólok hiányában címvédőként a negyeddöntőben kiesett a BL-ből, és trófea nélkül fejezte be az idényt, pedig az FA-kupában és a Ligakupában is döntőt játszott, de Lukaku egyik fináléban sem tudott gólt lőni. Egy motiválatlan játékos, aki nem érzi jól magát egy adott közegben, nem tud segítségére lenni csapatának.

Visszatérve Lewandowskira, ezért is volt furcsa a bajorok hozzáállása, hiszen az ide vonatkozó szabályok szerint a játékos a szerződése lejárta előtt már szabadon tárgyalhat az érdeklődőkkel és egyezhet meg 2023. július 1-jén életbe lépő új szerződéséről, így pedig a német csapat elveszített volna közel ötvenmillió eurót. Persze nem ő lett volna az első klasszis csatár, aki ingyen vált klubot, elég csak Sergio Agüeróra gondolni, aki kivárta, amíg lejár a szerződése a Manchester Citynél, így szabadon szerződhetett ugyancsak a Barcához tavaly nyáron (más kérdés, hogy szívproblémái miatt az őszi szezon közben bejelentette a visszavonulását).

Mindenesetre a Bayern időhúzó taktikája bejött, a Lewndowski-üzlet happy enddel zárult, mindenki elégedett lehet, hogy 45–50 millió körüli összegért a csatár a Barcához tudott szerződni. Az átigazolás egyetlen kárvallottja De Jong lehet, aki Lewa érkezése miatt lehet, hogy akarata ellenére is távozásra kényszerül.

Ilyen és ehhez hasonló léptékű nézeteltérések a hazai bajokság esetében nem fordulnak elő, de azért a mostani nyári átigazolási szezonban sajnálattal kellett tapasztalnom, egyik kliensem esetében – aki az NB I egyik felfedezettje volt –, hogy a szerződésében rögzített kivásárlási ár ellenére sem volt hajlandó a klubja sokáig eladni, de ez az átigazolás is megoldódott végül. És ezenkívül is láthattunk a nyáron pozitív példákat lejáró szerződésű játékosok és a hazai klubok kapcsolatában. Ilyen volt Tokmac Nguen esete a Ferencvárosnál, akit nem a csapatból történő mellőzéssel próbált maradásra bírni az FTC, hanem, ahogy Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző elmondta, direkt nagyobb szabadságot adott a támadónak a pályán, és kereste számára azt a pozíciót, amiben a legjobban érzi magát, hogy érezze a játékos, mennyire fontos a klub számára, és a taktika bejött, Tokmac Nguen hosszabbított. A Kisvárdánál Claudiu Bumbának járt le a nyáron a szerződése, esetében Révész Attila sportigazgató télen kilátásba helyezte, hogy a második csapathoz irányítja, de végül maradhatott és kulcsszerepet játszott a támadó abban, hogy a csapat 2. helyen fejezte be a bajnokságot. Így pedig annak ellenére nagy segítségére volt klubjának, hogy a szerződése lejártával a nyáron Fehérvárra szerződött.