Jégkorong: El tudok, sőt, el fogok jutni az NHL-be – Sebők

– A világbajnokságon azt nyilatkozta a korelnök Vas János, hogy „ez már Sebők Balázs válogatottja”. Egyetért?
– Azért furán hangzik, és én soha nem is mondanék ilyet – felelte a 23 éves Sebők Balázs. – Örülök, hogy jól ment a játék, ám hál' istennek olyan környezetben cseperedtem fel, ahol sosem az volt elsődleges, az egyének mit érnek el, hanem a közösség. Lehet ez bárki válogatottja, addig nem fogunk nyerni, amíg nem játszik mindenki jól.

– Mitől érezte magát komfortosabban ebben a csapatban?
– Meg kell jegyezni, hogy legutóbb a 2016-os elit-világbajnokságon szerepeltem a válogatottban, azután két jó idényem volt a finn élvonalban: fiatal vagyok még, fejlődöm és természetesen a finn edző stílusa is feküdt.

– Ez a fejlődés azt is jelentheti, hogy amennyiben a kanadai Rich Chernomaz maradt volna a kapitány, akkor is kivívta volna ezt a státuszt?
– Ezt nem tudom, tőle kellene megkérdezni. Az ő idejében is a maximumra törekedtem, de akkor lehet, sőt, biztos, hogy nem voltam ilyen jó. A válogatottnál általában tétmeccset játszunk, ezért azt a feladatkört kell elfogadni, amit kapsz, ha esetleg nem tetszik, akkor le kell nyelni és a címeres mezt büszkén képviselve menni előre. Én korábban sem sértődtem meg, hanem végeztem a dolgom – most nagyobb szerepet kaptam, élni tudtam vele. Remélem, a jövőben a csapat is fog, ám ez a világbajnokság sem lehetett csalódás. A legelső napon megborult a papírforma, utána próbáltam csak magunkra koncentrálni – persze, fél szemmel azért oda-odanéztem, hogy mi történik. Jó vébé volt, ez a szépsége az új elrendezésnek, hogy az elit alatt is jó mérkőzéseket rendeznek.

– Hogyan élte meg az utolsó 15.8 másodpercet?
– Azt borzasztó rosszul, viszont azóta már igyekszem elengedni: sajnos most nem jött össze – talán így kellett történnie. Ilyen a sport, most velünk történt rossz dolog, ugyanakkor le a kalappal Nagy-Britannia előtt, amely mindent megtett a feljutásért, meg is érdemelte. És amúgy sokkal összetettebb ez a kérdés, mintsem tizenöt másodperc, én nagyobb képben próbálom látni.

– Ez valami filozofikus alapállást takar?
– Hiszek a sorsszerűségben, hogy az ember azt kapja, amit megérdemel – mi most nem a feljutást érdemeltük, ami viszont nem baj. A legjobbak ellen játszottunk a legjobban, erre lehet alapozni, és fejlődésben vagyunk, jönnek fel a fiatalok. Ennek a vb-nek is voltak pozitívumai, amiket magunkkal vihetünk, a többit el kell felejteni.

– Örült, hogy Jarmo Tolvanen maradt a kapitány?
– Igen, jó, hogy lesz folytonosság. Kifejezetten jó hokit próbált meghonosítani – valamennyire sikerült is –, ezért tudtunk a legjobbak ellen jól játszani, amihez persze hozzátartozik, hogy kevésbé technikás csapat ellen kevésbé tudható, mi történik majd, míg egy színvonalas ellen pontosan az, amire számítani lehet.

– Miként alakul a válogatott keret az életkorok és játékstílusok mentén?
– Két évvel ezelőtt jártunk az elitben, ezt értékelnünk kell. Most is és a jövőben is a visszajutáson leszünk, ám nem moroghatunk, nem lehetünk mohók: ezek a szünetek lehetnek rövidebbek és hosszabbak is. Remélhetőleg egyénileg és csapatként is fejlődünk annyit, hogy öt év múlva liftezők legyünk.

– Mit szól a klubjaink exportjához?
– Egyelőre semmit. Lehet, hogy jót tesz, és remélem a válogatott-társakon majd látszik a fejlődés, ugyanakkor nem szeretnénk esélyeket latolgatni, főleg, mert az Erste Liga is fejlődik, nem szabad alábecsülni. Nyilván mindenki tudja magáról, mit miért cselekszik és mindenkinek a fejlődés a célja.

– Légiósként minden nyara másképp alakult: előfordult, hogy sztárokat hoztak a nyakára, volt, hogy lecserélték a fél keretet – mi újság idén?
– A csapat nyolcvan százaléka megmaradt. Visszajött az ezüstérmes idényünk első soros centere, és a többi igazolással is elégedettek lehetünk. Én is még egy lépcsőfokot szeretnék feljebb menni.

– Ez mit jelent?
– Az előző szezon hetven-nyolcvan százalékában meg tudtam valósítani, amit szerettem volna, ezúttal szeretném kilencven százalék fölé vinni: minden pillanatban szeretnék meghatározó lenni. Ezt pedig idén tanultam a válogatottnál, hogy nem kell mindig görcsösen arra koncentrálni, hogy vezető személyiség legyek, mert lehet, hogy én magamtól egyszerűen ilyen vagyok. Jó lecke volt, ennek megfelelően szeretnék teljesíteni a klubszezonban is.

– Erre lehet készülni, és ha igen, fizikailag vagy mentálisan?
– Ez inkább mentális dolog és tapasztalat kérdése.

– Ez a megfoghatatlan rutin?
– Igen. Ha ezt valaki nekem három-négy évvel ezelőtt mondja, lehet, hogy ugyanígy felfogom, de nem értem. Ez nem játék, hanem hozzáállás kérdése. Idén sokkal jobban készen állok a feladatra.

– És az első soros center visszatértével hol lesz a saját helye, a második sor közepén, vagy az első szélén?
– Ez jó kérdés, engem is érdekel… Az edzőkkel beszélgettünk róla, mi lenne a jó megoldás. A vb-n szélsőként, de a pályafutásom során a legtöbbet centerként játszottam. Ha úgy adódik, hogy az első sorban leszek a szélen, azzal sem lesz probléma.

– Volna azért preferenciája?
– Belekérdezett, mert őszintén szólva én sem tudom eldönteni – a mai hokiban nincs akkora jelentősége, hogy első vagy második sor… Presztízsértéke nyilván van, de ugyanannyit játszunk emberelőnyben és -hátrányban is, legfeljebb az határoz, melyik triónak van jobb napja – remélem, a miénknek lesz –, ugyanakkor mindegyikre szükség van.

– Mi a hivatalos cél?
– A bajnokság megnyerése, máshogy nem is lehet hozzáállni, ugyanakkor elvárás nem lehet, hiszen kicsi a költségvetésünk. Az első lépcső, hogy bekerüljünk a rájátszásba, sőt, hogy előtte jó helyen álljunk novemberben-decemberben, ám én nagyon szeretnék nyerni valamit. Benne is van a csapatban, ám kell sok kis dolog, például elkerülni a sérüléseket…

– Mennyit jelent az, hogy idén nem vesznek részt az előszezonban kezdődő Bajnokok Ligájában, ellenben a karácsony és szilveszter közti Spengler-kupában igen?
– Én szerettem a BL-t, mert a nyári felkészülésnek jót tett, hogy volt tétje, ráadásul csapatépítésnek is megtette, hiszen sokat utaztunk. Az más kérdés, hogy ha továbbjutsz, akkor bonyolítja az életet, hiszen a heti három bajnoki mellett kell játszani a BL-rangadókat. A Spengler-kupára mindenki szívesen megy, idén nekünk lesz szerencsénk.

– Meddig él a szerződése a KalPánál?
– Még két évig.

– Mik a középtávoli tervei?
– A mostani idényre elmondtam, ötéves távlaton pedig egyértelműen az NHL, ami még egy-másfél lépcsőfok. A ligából jó néhány játékos szerződik át, tőlünk az egyik védő például a Pittsburgh Penguinshez igazolt. Magyarként ez nehezebb, de ez nem kifogás, abból kell főzni, ami van. Ha úgy fejlődöm tovább, ahogy eddig és a csapattal még nyerek is, akkor talán nem is kell öt év, hogy az álmom megvalósuljon.

– Vannak példák arra, hogy szokatlan útvonalon kerüljön valaki az NHL-be: az amerikai Derek Ryan például Fehérváron keresztül jutott oda, és már hárommillió dollárt keres évente, viszont az Edmonton Oilers játékosmegfigyelője, Martti Virmanen azt nyilatkozta nekünk a világbajnokságon, hogy Sebők Balázsról tud egyedül, de az NHL-be kerüléshez idős…
– Talán a draftra gondolhatott, mert a mi csapatunkból, ligánkból mellőlem is vittek el játékosokat huszonöt-huszonnyolc évesen, és Ryan is huszonkilenc volt. Természetesen ez szakvélemény, és nem én vagyok a legnagyobb szám Finnországban, ám a legjobb visszajelzés, hogy a KalPa akarta, hogy szerződést hosszabbítsak, és akadt másik klub, amelyik novemberben jelezte, vinne. Keresett a Karpat, a Tappara és a TPS Turku is, ám úgy gondoltam, a fejlődésem szempontjából a KalPa a legjobb hely. Magamban pedig érzem a potenciált, hogy el tudok, sőt, el fogok jutni az NHL-be.

– Trendváltozás az NHL-ben, hogy már nem csak húszéves skandinávokat igazolnak az oroszok mellett?
– Ez abból adódik, hogy akik idősebbek odamentek, olyan teljesítményt nyújtottak, hogy sokak szemét felnyitották. Az is változás, hogy kiket draftolnak, ám ennek van politikai háttere… Ha viszont ezen én megsértődöm, nem leszek tőle sem jobb, sem rosszabb, viszont a trendváltozás remélhetőleg elér hozzánk is.

– A KHL-es Jokerit Helsinki nem került szóba?
– Nem, és én sem tekintgetek arra. Persze, ha a szentpétervári SZKA hívna, nem gondolkodnék rajta. De az ügynökömmel sokszor körbenéztünk, a KHL is szép és jó, viszont az NHL-re a következő három-négy évben lesz esélyem, úgyhogy az az elsődleges célpont.

– Melyik a pályája legkedvesebb gólja?
– Nem vagyok a legnagyobb gólvágó, de az első kettő, amit Ausztriának lőttem, nagyon szép emlék, miképpen a Fehéroroszország ellen szerzett is az elit-vb-ről, vagy az idén Budapesten lőttek is. A válogatottban estek a nagyobb és emlékezetesebb góljaim, úgyhogy igyekszem elérni, mostantól a klubomban ne csak azt lőjem, ami biztosan bemegy, hanem mást is…