Jégkorong: magyar tag volt az idegenvezetőnk a hoki Hírességek Csarnokában

Vágólapra másolva!

2023.04.16. 08:01

Címkék

Egyszerű halandónak nem gyakran adatik meg, hogy olyasvalaki vezesse körbe a sportág legnagyobbjait bemutató Hírességek Csarnokában, aki annyi mindent tud a jégkorongról, hogy lexikonokat tölthetne meg vele. Most mégis ez történt, és ha már ott voltunk, jegyzeteltünk.

MINTHA TEMPLOMBAN SÉTÁLNA, olyan érzés keríti hatalmába az embert a torontói Jégkorong Hírességek Csarnokában (HHOF). Amerre a szem ellát, szépen kivilágított ereklyék, olyan tárgyak, amelyek ha mesélni tudnának, évtizedekre elegendő történettel látnák el az érdeklődőket. A bejáratnál, munkáját komolyan véve, a jegyszedő állít meg, kérdőre vonva bennünket, megvettük-e már a belépőt. Vendégem, Kovács Zoltán, a Magyar Jégkorongszövetség szakmai alelnöke, aki Paul Loicq-díjasként maga is tagja a Hírességek Csarnokának, teljes nyugalommal kérdezi meg a srácot, nincs-e rajta a jegy nélkül is beengedhetők listáján a neve. A portás félrenéz, arca lángvörössé válik, majd hebegve kér elnézést és enged bebocsátást a múzeumba.

Túránk elején rögtön arra kérem Kovács Zoltánt, mutassa meg, hol láthatók az HHOF magyar tagjai, és mint aki otthon van, már mutatja is az utat.

Az öt magyar Hall of Fame-tag fényképe közül kettő átmenetileg valamiért nincs kint a falon, de a legendás játékvezető, Schell László és a tavaly elhunyt sportvezető, Pásztor György megkapta méltó helyét, Szélig Viktort, a korábbi válogatott játékost, a Hydro Fehérvár AV19 general menedzserét pedig a tamperei világbajnokságon iktatják be a hírességek közé.

A kiállításon a legnagyobb teret természetesen az NHL kapja, amint tovább haladunk, rögtön a hokitörténelem egyik megkerülhetetlen figurája, Wayne Gretzky relikviái tűnnek fel, és Kovács már meséli is, ami a kanadai világsztárról eszébe jut.

„Turistaként 1984-ben Kanadában és az Egyesült Államokban voltam, negyvennapos vízumom volt, és Greyhound busszal végigmentem a New York, Pennsylvania, Los Angeles tengelyen. New Yorkba hétszáz dollárral érkeztem meg, és amikor első este kifizettem tizenötöt a szállásért, rájöttem, hogy nagy a baj, mert negyven napig képtelenség ennyi pénzből megélni a tengerentúlon. Felkerestem a légitársaságot, amellyel repültem, hogy hozza előre húsz nappal a visszautamat. Azt a választ kaptam, hogy kétszáz dollárért megteszi, szóval erre is nemet mondtam. Azután jött a mentő ötlet, hogy felkeresem azokat a barátaimat, akikkel a hoki kapcsán leveleztem tinédzserként, és megpróbálok náluk aludni. Egy amis srácnál töltöttem el egy hetet, aztán egy japán lányhoz utaztam Los Angelesbe. Mindenképp szerettem volna megnézni a Kanada-kupára készülő kanadai válogatott edzését augusztusban, és egy nyári délelőtt ott álltam többedmagammal a csarnok játékosbejárója előtt. A Hockey News nevű újságot szorongattam a kezemben, rajta Wayne Gretzkyvel, hogy aláírassam. Egyszer csak jött egy alig 180 centi magas, vékony pali strandpapucsban, rövidgatyában, ő volt Gretzky – mondja Kovács, majd kérdésemre, hogy többször nem találkoztak-e, hozzáteszi: – Akkor ott volt a válogatottal Peter Stastny, a legjobb csehszlovák játékos, aki '80-ban disszidált először Ausztriába, majd Kanadába. Ő lett a történelem első olyan NHL-újonca, aki bemutatkozó idényében eljutott száz pontig. Egyébként amikor a Kanada-kupán jégre lépett, az akkor még kommunista Csehszlovákiában úgy adták le a meccs felvételét, hogy kivágták belőle Stastny góljait. Csak akkor lehetett őt látni, amikor a kamera a cserepadot mutatta. Mivel egy kicsit tudok szlovákul, tőle kértem segítséget, hogy megnézhessem a csapat edzését, de elutasított, majd a portásnál próbálkoztam, akit elhalmoztam mindenféle fradis ajándékokkal, mert akkoriban ott hokiztam, ő pedig beengedett megnézni a világsztárokat.”

A szakmai alelnök egyébként feladatának tartja, hogy részt vegyen a női A-csoportos világbajnokságon, a jelenlegi szakmai stábból többeket is nagyon jól ismer. Pat Cortinát, a szövetségi kapitányt például korábban ő csábította Magyarországra, az Alba Volánhoz, de a másodedző Kis András és a kapusedző Budai Krisztián korábban még játszott is a keze alatt. Helyismeretével és kapcsolataival segíti a női válogatott munkáját, mindennapjait, igyekszik befogadhatóvá tenni a lányok számára a hatalmas metropoliszt és környékét, amikor éppen nem idegenvezetést tart a Hírességek Csarnokában. Éppen egy teljesen berendezett öltöző felé sétálunk, amikor megtorpan egy Québec Nordiques-mez láttán.

Idegenvezetőnk, Kovács Zoltán természetesen a saját nevét
is megtalálta a Hírességek Csarnokában, amelynek 2020 óta a tagja — Idegenvezetőnk, Kovács Zoltán természetesen a saját nevét is megtalálta a Hírességek Csarnokában, amelynek 2020 óta a tagja

„Mondtam a srácoknak, hogy aki az idényben a legjobban teljesít, az kap egy ilyen mezt, óriási harc dúlt a gyerekek között, és Szuper Levente győzött. Levivel egyébként itt voltam, mikor először járt Torontóban. A feleségem akkoriban itt bébiszitterkedett, és mindig piszkáltam, intézze már el, hogy egy helyi csapat meghívjon minket, de aztán a saját kezembe vettem az irányítást, felhívtam az NHL-játékosok szervezetének főnökét, Steve Solomont, tőle megkaptam egy edzőnek a számát, aki az együttesével vállalta, hogy vendégül lát minket. Családoknál laktunk, és játszottunk egy barátságos tornán. Nem sok vizet zavartunk, hiszen a hoki akkor is sokkal erősebb volt Kanadában, mint nálunk, de életre szóló élmény volt, pláne, hogy utána ők is meglátogattak minket Magyarországon” – meséli Kovács.

Közben a földszintre lépcsőzünk, és a hokitemplom legszentebb helyén találjuk magunkat, amelynek „oltárán” a Stanley-kupa pontos mása áll. Ezt a trófeát évente átadják az NHL bajnokának, de csak addig marad a csapatnál, míg valamelyik másik együttes el nem hódítja tőle, így ez az egyetlen olyan kupa az amerikai profi ligákban, amelyből nem készítenek évente újat, hanem úgy vándorol, gazdáról gazdára. Néhány fotó után visszaereszkedünk a föld alá, és megkeressük a másik olyan ereklyét, amelynek köze van Szuper Leventéhez, a magyar válogatott egykori kapusához. Ez a Memorial Cup, Szuper ugyanis csapatával, az Ottawa 67'sszel 1998–1999-ben elhódította ezt a trófeát, és a szemfüles látogató a kupa alján lévő győztes csapatok névsorában felfedezheti a magyar kapus gravírozott nevét.

A vitrinekkel szegélyezett csillogó labirintusban továbbhaladva a magyar jégkorong helyzete is terítékre kerül. Kovács célja olyan gördülékeny együttműködést kialakítani az Ontario Hockey League-gel (OHL), amelyből sokat épülhetnének a hazai játékosok és edzők egyaránt. Egyfajta csereprogram megvalósításán dolgozik, hogy a hoki őshazájában a legjobbaktól tanulhassanak a fiatal, tehetséges magyar szakemberek és sportolók. Minden szaván érződik, neki valóban az az első, hogy fejlődjön a hoki Magyarországon, ahogy fogalmaz, az NHL „a legnagyobb elefánt a jégkorong állatkertjében”, ezért vétek lenne elpazarolni a lehetőséget, hogy a berkeibe tartozókkal kapcsolatba lépjünk és tanuljunk tőlük, ennek apropóján találkozott és egyeztetett például Ted Bakerrel, az OHL alelnökével a jövőbeni közös munkáról és a New York Rangers korábbi kapusával, John Vanbiesbrouckkal.

Az Észak-amerikai Profi Jégkorongligát 1917-ben alapították, hat nagyváros csapata, amelyekre az „Original Sixként” hivatkoznak azóta is. Ezek a városok New York, Boston, Chicago, Detroit, Montreal és Toronto voltak, mindegyiknek NHL-es csapata van jelenleg is.

„Volt a Nyáry Pál utcában egy harmincas évekbeli maffiafőnökről, szeszcsempészről, Fat Móról elnevezett bár. Ez a hely a korabeli Chicago hangulatát igyekezett visszaadni. Egyszer elhívtuk ide a Kanadai Jégkorongszövetség elnökét, Murray Costellót, aki játszott az Original Sixben, és éppen bizottsági ülést tartott Budapesten. Teljesen meglepődött, hogy azokról az utcákról, vasutakról lát képeket Budapesten, amelyeket a harmincas-negyvenes években használt” – mondta Kovács.

A tavaly elhunyt válogatott játékos és sportvezető, Pásztor György megkapta a méltó helyét (A SZERZŐ FELVÉTELE)

A szakmai igazgató sportág iránti elhivatottságát alighanem mindennél jobban jelzi az utolsó anekdota, amelyet elmesél: „A '80-as években előfordult, hogy egy cipősdoboznyi tévén néztük a Kanada-kupát. Kitettük a készüléket az erkélyre a muskátli helyére, mert ott fogtunk adást, és amikor a ház előtt megálló 43-as busz indulásjelzője berregett, vele rezgett a kép is, de boldogok voltunk, hogy mégis láthatjuk a tornát.”