Erste Liga: Fodor Szabolcs szerint a csapategység nagyon sokat számít

Vágólapra másolva!
2023.11.29. 17:43
null
Fodor Szabolcs (Fotó: Török Attila)
A csapategységnek köszönhetően szerepel jól az FTC-Telekom a jégkorong Erste Ligában Fodor Szabolcs vezetőedző szerint.

A szakember a klub honlapján elmondta, hogy „a csapategység nagyon sokat számít, sőt, mindennek az alapja, ezt pedig, úgy néz ki, sikerült eltalálni”.

„Nem szeretnék és nem is fogok elkiabálni semmit, de az eddigiek alapján azt lehet látni, ez a mostani csapat megértette, mi kell ahhoz, hogy sikeresek tudjanak lenni, és átérezték, mit jelent a Ferencvárosban játszani, annak ellenére is, hogy van köztük olyan is, aki idén nyáron találkozott a klubbal és annak hagyományaival” – fogalmazott. – „Csupa olyan játékosunk van, akik imádnak nyerni, és ezért mindent megtesznek, emellett jól működnek együtt. Tavaly nem volt meg ez a kémia, és láthattuk, ez mennyit jelentett eredményekben is, belekerültünk egy olyan negatív szériába, amilyennel az elmúlt öt évben nem nagyon találkoztunk. Szóval ez az egység mindennek az alapja, emellett pedig rengeteget kell dolgozni az edzésnapokon, de ezzel sincs gond, mert sportemberként is minden idei játékosunk nagyon jól megállja a helyét. A hétköznapokon is beleteszik a szükséges munkát, az elvárásoknak megfelelően élnek és dolgoznak, odafigyelnek minden apró részletre.”

Az FTC erőltetett menetben van, mivel ebben az idényben már a Kontinentális Kupában két hétvégén is érdekelt volt összesen hat mérkőzéssel. A négyes döntőbe jutásért zajló olaszországi kört végül két vereséggel és egy győzelemmel zárta, így nem sikerült a továbbjutás másfél hete.

„Azon az egész hétvégén nagyon magas szinten teljesítettünk, a csoda nem jött össze, de nagyon tisztességesen helyt álltunk egy nagyon erős csoportban, aminek örülhetünk, és amiből sokat meríthetünk a folytatásban is” – tette hozzá Fodor.

Az otthon továbbra is veretlen Ferencváros kedden 7–1-re verte a vendég Brassót, ezzel pedig az Erste Liga tabellájának élére ugrott, pedig riválisaival szemben három-hat meccsel kevesebbet játszott.

Legfrissebb hírek

Női vízilabda BL: a nyolcszoros győztest kapta a Fradi a negyeddöntőben

Vízilabda
22 órája

A bombagólt szerző győri játékos: Úgy érzem, amikor együtt vagyunk, senki sem győzhet le minket

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:28

Tomori a Bajnokok Ligájában is Ferencváros–Győr döntőt remél

Kézilabda
Tegnap, 11:57

Bődületes távoli góllal szerzett vezetést az ETO a Groupama Arénában!

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 18:35

Utálom ezt! – Sandra Toft az újabb Fradi ellen elvesztett MK-döntő után

Kézilabda
2025.03.02. 18:33

„Nem olyan vészes” Varga Barnabás sérülése Robbie Keane szerint

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 18:26

A hangulat, az ETO bal oldala és a Fradi kerete is döntő lehet

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 09:21

Férfi vízi ob I: a Honvéd ellen is győzött a Ferencváros

Vízilabda
2025.03.01. 20:29
Ezek is érdekelhetik