Junior torna-vb: a jövő olimpiai bajnokai versenyeznek Győrben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.06.26. 14:51
null
Megtartották a vb nyitó sajtótájékoztatóját (Forrás: Magyar Torna Szövetség)
Győr sporttörténelmi esemény házigazdája a csütörtökön kezdődő junior torna-világbajnokság megrendezésével, hiszen ennek a korosztálynak korábban nem volt világbajnoksága – mondta a város polgármestere a vb nyitó sajtótájékoztatóján szerdán Győrben.

Borkai Zsolt hozzátette, a vasárnapig tartó versenyre 62 nemzet legjobbjai érkeztek a Rába-parti városba. A rendezvénynek az Audi Aréna ad otthont.

Steve Butcher, a nemzetközi szövetség sportigazgatója kiemelte, hogy a Magyar Torna Szövetség (MATSZ) tökéletesen elvégezte a felkészülés munkáját. Úgy fogalmazott, örömmel vesznek részt olyan rendezvényen, ahol nem a problémákkal kell foglalkozniuk.

Altorjai Sándor, a MATSZ főtitkára felidézte, hogy a junior világbajnokság megrendezésének ötlete a magyar szövetségtől származik. Két évig tartó munka után a nemzetközi szövetség elfogadta a világbajnokság lebonyolításának menetét.

A magyar színeket a fiúknál Balázs Krisztián, Dobrovitz Ádám és Bátori Szabolcs képviseli, a tartalék Kovács Márton lesz. A lányoknál Makovits Mirtill, Szujó Hanna és Szilágyi Nikolett indul, míg tartalékként Szmirnov Anna tagja a keretnek. A sajtótájékoztatón valamennyi sportoló részt vett.

Puskás Jenő, a fiú csapat szakmai igazgatója szerint a vb nagy hiányt pótol, mivel eddig nem volt arra lehetőség, hogy a junior korosztály megméresse magát. Úgy vélte, a jövő olimpiai bajnokait láthatjuk majd Győrben.

Török Dániel, a női csapat vezetője kijelentette, nagyon jó hangulatú versenyre számít és a fiatal sportolók számára ajándék a hazai közönség előtti szereplés.

Csütörtökön a férfi selejtezőre, az egyéni összetett döntőre és a csapatfináléra kerül sor, pénteken ugyanez lesz a sorrend a lányoknál. A vb utolsó két napján a szerenkénti döntőket rendezik meg.

A hazai nézők csütörtökön és pénteken élő streamközvetítést láthatnak a junior világbajnokság teljes versenynapjáról a hivatalos honlapon. Szombaton és vasárnap az M4 Sport ad élő streamközvetítést a finálékról, televíziós közvetítést pedig felvételről láthatnak az érdeklődők.

A világbajnokság programja
Csütörtök: férfi egyéni selejtező, egyéni összetett döntő, férfi csapatverseny döntő
Péntek: női egyéni selejtező, egyéni összetett döntő, női csapatverseny döntő
Szombat: szerenkénti döntők: férfi talaj, lólengés, gyűrű, illetve női ugrás, felemáskorlát
Vasárnap: szerenkénti döntők: férfi ugrás, korlát, nyújtó, illetve női gerenda, talaj

Legfrissebb hírek

Exkluzív: „Mélyen megérint, hogy az édesanyám újra megismer és a nevemen szólít” – Ónodi Henrietta lánya a Nemzeti Sportnak

Torna
Tegnap, 6:59

Májusban ismét visszatérne Kovács Zsófia Európa-bajnok tornász

Torna
2025.03.25. 11:21

Tomcsányi Benedek ötödik lett talajon Antalyában a torna-vk-n

Torna
2025.03.22. 21:45

Gyász: elhunyt a hatszoros olimpiai bajnok tornász

Egyéb egyéni
2025.03.18. 07:28

Bakui torna-vk: Csuszovityina győzött ugrásban, Mayer Gréta negyedik

Torna
2025.03.09. 13:29

Mayer Gréta gerendán is finalista a torna-vk-n

Torna
2025.03.07. 15:59

Jól halad Kovács Zsófia és Czifra Bettina Lili rehabilitációja

Torna
2025.02.15. 13:12

Tatán edzett a női tornászválogatott

Egyéb egyéni
2025.01.26. 11:28
Ezek is érdekelhetik