Árvíz: már kedden elkezdődött a helyreállítás a győri vízitelepen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.12. 16:12
Már kedden megkezdődtek a helyreállítási munkálatok a Graboplast-Győr vízitelepén. A Duna szombaton tetőzött a városban, a csónakházban minden korábbinál magasabbra tört a víz, a károk pedig jelentősek.

Az elmúlt időszakban az egyesület versenyzői Szolnokon, Szegeden és Tatán készültek, akik pedig itt maradtak, az árvízi védekezésben segítettek – számolt be Kadler Gusztáv szakosztályvezető.Kadler Gusztáv szakosztályvezető.

Szerdán már teljes intenzitással takarították az épületeket, a munkálatokból pedig a gyermekek is aktívan kiveszik a részüket.

„Szerencsére mára még jobban visszahúzódott a Duna, így még nagyobb lendülettel folytatódhattak a munkálatok. Külön köszönöm, hogy a gyermekek és a szülők töretlen lelkesedéssel, példaértékűen segítenek az árvíz utáni feladatok gyors elvégzésében. Ilyenkor mutatkozik meg egy közösség ereje" – jegyezte meg Kadler Gusztáv, aki bízik abban, hogy hamarosan minden visszatérhet a rendes kerékvágásba.

Rácalmáson kétméteres a víz a vízitelep udvarán és hiába áll cölöpökön a csónakház és az öltöző vadonatúj épülete, mégis befolyt a víz mindenhova. A dunaföldvári csónakházat szinte elzárta a külvilágtól a Duna, hétfő éjszaka be is tört a víz a hajótárolóba. Dunaújvárosban és Pakson nem okozott komoly károkat az ár.

A legnehezebb helyzetbe az apró dunaföldvári klub került, ahol hiába töltötték a homokzsákokat és magasították a gátakat egy héten át, a víz betört a csónakházukba.

„Hétfőn éjjel lapátokkal és vödrökkel hordták ki a vizet az idősebb versenyzők, meg néhány szülő, hogy az épület falai ne gyengüljenek meg. Azóta is folyamatosan van itt valaki, muszáj figyelni az épület mellett feltörő buzgárokat és időnként kimerni a vizet a csónakházból – mondja Albu György, a helyi kajak-kenu szakosztály elnöke.

A dunaföldváriaknak körülbelül 40 utánpótláskorú versenyzője van, akik még jó néhány napig nem tudnak vízre szállni, szárazföldi edzésekkel próbálják formában tartani magukat.

A Rácalmás SE vadonatúj létesítménye 1 éve lett kész. Az öltözők és a csónakház épülete is cölöpökön áll, de a víz így is elöntött mindent.

„Bosszantó a helyzet, ha csak 20 centivel magasabbak lennének az oszlopok, akkor nem okozott volna nekünk károkat az ár – mondja Bölcskei Ferenc.

A szakosztályvezető szerint az eddigi legnagyobb vízálláshoz képest állapították meg, hogy milyen magasra kerüljenek itt az épületek. A tervezők sajnos nem számoltak azzal, hogy még ennél is lehet magasabb a Duna.

„Tudom, hogy nem mi vagyunk a legnagyobb bajban, de szomorú, hogy az új faház falai közt a szigetelés szívja magába a vizet, valószínűleg szét kell bontani ahhoz, hogy rendesen kiszáradjon" – teszi hozzá Bölcskei.

Dunaújvárosban komoly károkat nem okozott az árvíz. A szakosztály épülete szerencsére magaslaton van, csak a telep udvarát és a focipályáját öntötte el a folyó, de azért egy alapos fertőtlenítésre és rendrakásra itt is szükség lesz. Az Atomerőmű SE épülete is megúszta, nem érte el Duna. A paksiak legnagyobb problémája az, hogy jelenleg hajózási tilalom van, így sportolóik nem szállhatnak vízre a Dunán.

Legfrissebb hírek

Moto GP: a versenyzők szerint nem kellene megtartani a Valenciai Nagydíjat

Egyéb autó-motor
2024.10.31. 23:45

Árvíz öntötte el Valenciát, többen is meghaltak – veszélyben a Real Madrid elleni bajnoki is

Spanyol labdarúgás
2024.10.30. 13:27

Áradások, földcsuszamlások: elhalasztották a bajnokikat a válogatott ellenfelénél

Minden más foci
2024.10.05. 09:53

Schmidt Gábor maradhat az elnök

Kajak-kenu
2024.09.27. 06:41

Címlapsztori: cselgáncsbajnok az áradó Dunán

Egyéb egyéni
2024.09.21. 07:19

Az egész világ emelésére szánták – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2024.09.20. 23:33

MLSZ: az árvíz elleni védekezés a legfontosabb

Labdarúgó NB I
2024.09.18. 22:20

Árvíz: a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia, a Csepel SC és a Csepel Torna Club is felajánlotta segítségét

Birkózás
2024.09.16. 16:27
Ezek is érdekelhetik