Kati néni nem veszi le a szemüvegét – Fábiánné Rozsnyói Katalin 80 éves

Kezdjük a tényekkel. Tanítványai összesen 11 olimpiai, 84 világ- és 70 Európa-bajnoki érmet szereztek. Irányításával érte el sikereit Mészáros Erika, Bóta Kinga, Dónusz Éva, Dusev-Janics Natasa, Fazekas-Zur Krisztina, Kovács Katalin, Kozák Danu­ta, Kőbán Rita, Szabó Gabriella, Takács Tamara, valamint Kammerer Zoltán, Kulifai Tamás, Pauman Dániel, Tóth Dávid. Hatszor választották meg Magyarországon az év edzőjének.

Versenyzőként sem volt akárki. Ifiként lett válogatott, meggyőződése, hogy már 1963-ban, a jajcai világbajnokságon ott kellett volna lennie a csapatban. Kimaradása dacot szült benne – ez egyébként sem idegen tőle –, ami aztán az 1968-as mexikóvárosi olimpiai játékokon is kamatozott: Pfeffer Annával párban ezüstérmet szerzett.

Nem akármilyen előzmények után. Pfeffer egyesben is indult, de vízbe fordult, így nem a legjobb előjelekkel ült be a pároshajóba. Ám elszánt volt, Rozsnyói Katalin pedig magabiztos. Így aztán úgy lettek másodikok a versenyben, hogy a szovjet hajót centiméterről centiméterre megelőzve értek be a célba. Az olimpia előtt Rozsnyói Katalin azt mondta, hogy „adva van két ötforintos, s az mégsem tízforintos”, aztán csak lett belőle egy tízes.

„Nagyszerű csatájukért szívből köszöntjük ezüstlányainkat!” – írta a Népsport, ő pedig igazi társként nyilatkozott: „Örülünk a szép sikernek és ebben mindkettőnknek egyforma érdeme van. De egyformán sajnáljuk, hogy kajak egyesben nem sikerült.”

Jutalma többek között egy kis fekete uszkár volt. „Essenben egy verseny után láttam egyet. Annyira megtetszett, hogy mindenképpen akartam én is. Öcsi meg is ígérte, hogy ha jól szerepelünk Mexikóban az olimpián, megajándékoz eggyel. Borzasztó nagy ajándék volt... Több mint kétezer forint” – mesélte. Öcsi, azaz Fábián László, aki 1956-ban Melbourne-ben olimpiai bajnok volt kajak kettes 10 000 m-en Urányi Jánossal, haláláig (2018) nem csupán férje, másik fele is volt Kati néninek, a parton is. Volt edzője, majd társa abban, amit később elért edzőként. Mint mondta, olyan meglátásai voltak, amilyenek másoknak nem. Például állította, hogy minden más nemzettől el lehet lesni apró titkokat, de utánozni tilos, mert abban a legjobb esetben is csak második lehet a másoló.

A versenyzést 1976-ban fejezte be. Kérdezték, hogy miért nem előbb, a válasza jellemző: „Azért, mert tavaly nagyon sokan várták, hogy befejezem a kajakozást.” Igen, a dac.

És 1977-ben elkezdődött fényes edzői korszaka. Minden részletre nincs helyünk, ezért az olimpiákat állítjuk a középpontba. Nagy bajnokai közül Kőbán Rita 1990-ben lett a tanítványa. A Csepel versenyzője volt, ám az alapozást Kati nénivel kezdte el. Klubja makacskodott, mire Kőbán: „Vagy elengednek a Dózsába, vagy abbahagyom a kajakozást. Változtatásra van szükségem. Mindenképpen gyorsabban szeretnék siklani a vízen, s ennek biztosítékát egyedül a lila-fehéreknél folyó edzésmunkában látom.” Kőbán 24 éves volt akkor.

Aztán két évvel később, az 1992-es barcelonai olimpián jött a négyes – Czigány Kinga, Dónusz Éva, Kőbán Rita, Mészáros Erika – aranyérme. Tudta és mondta, hogy felnőtt nőkről van szó, akik már családanyák is lehetnének. Ennek megfelelően viszonyult hozzájuk, de: „Mégis annak kell történni, amit én szeretnék. Ők ezt elfogadják.” Ezzel együtt megesett, hogy egy-egy fárasztó délelőtti edzés után moziba küldte őket, de azt nem tudta elfogadni, hogy kívülről beleszóljanak a munkájába. Akár az újságírók is: „Nálunk a versenyek után csak az aranyérmesekről írnak. Előtte meg azt feszegetik, nyerünk-e?”

Barcelonában Kőbán második lett egyesben, a Dónusz, Kőbán kettős harmadik. „Ritában benne volt a győzelem” – így az edző, elárulva, hogy figyelve őt, jobban elfáradt, mintha a hajóban ült volna. Ezért aztán távolabbról figyelte a remeklő négyest. Attól félt, hogy a szélcsendes pályán a végén még újítani tudnak a németek, akikre nagyon készültek, még taktikáztak is, az egyik versenyen elaltatták őket azzal, hogy kikaptak a svédektől. Némi keserűség azért volt benne, alapvetően a szemérmessége miatt: „Nyílt titok volt, hogy nemcsak én edzettem a lányokat, hanem a férjem is. Neki ott kellett volna lennie, legalább a döntőkön. Ott kint, az olimpián nagyon sok meghívott emberrel találkoztam, ő meg itthon nézte a tévét...” Igazsága cáfolhatatlan, a szövetségi elöljáróknak eszükbe sem jutott, ő pedig nem tartotta ildomosnak, hogy kérje.

Négy esztendővel később, 1996-ban Atlantában aztán Kőbán Rita felért a csúcsra. Kati nénivel. Ez azért emelendő ki, mert 1994-ben Kőbán elhagyta őt, ám visszatért – feltételek nélkül. Nem mentek edzőtáborba, apró darabokból újjáépítették a mozgását, fiúkkal edzett. 1995-ben Duisburgban világbajnok lett, Atlantában pedig fantasztikus versenyzéssel olimpiai bajnok. A taktika egyszerű (egyszerű...?) volt. A későbbi ezüstérmes kanadai Caroline Brunet nem mehetett el tőle, a végén pedig jöhetett a hajrá. Háromszázötven méternél még mindig a második helyen lapátolt, aztán méterről méterre, centiméterről centiméterre hozta be a lemaradását, s a cél előtt, ha minimális különbséggel is, de megelőzte a kanadait. Bevált a legkisebb részletekig kidolgozott taktika; az edző kidolgozta, a versenyző vízre tette – tényleg egyszerű. Kati néni szeme mindig könnybe lábad, ha látja a versenyt. A sportágon belül ez nem volt általános, nem csókolgatták a kezét – sem akkor, sem később –, miközben sokan éltek az ő sikereiből. A kivétel Vajda Vilmos szövetségi kapitány, aki neki adta Kőbán csokrát: „Kati, ezt te érdemled meg!”

A 2000-es sydney-i játékokon a négyes (Szabó Szilvia, Kovács Katalin, Viski Erzsébet, Kőbán Rita) úgy lett második, hogy fél hajó előnnyel már vezetett. Az örök rivális németek nyertek, ezt még úgy-ahogy lenyelte volna mindenki, azt már kevésbé, hogy később Kőbán arról beszélt, ő még növelni tudta volna a csapásszámot, ám a többiek... Hogy volt-e köze ennek ahhoz, hogy a kapcsolatuk olyannyira megromlott az edzővel, hogy Kati néni még azt is megtiltotta a versenyzőnek, hogy a nevét említse, biztosan nem tudható, legfeljebb sejthető.

Az edző nem állt le. Sőt. A társaság Janics Natasával bővült, aki 2004 januárjában magyar állampolgár lett, így az athéni olimpián vele is számolhatott. Jellemző, hogy mindhárom női számban az ő tanítványai indultak. Az egyesben szétlövés döntött a szereplésről, Janics 11 századdal (!) előzte meg Kovács Katalint. Tizenegy század... Ezt nem kell részletezni. Mindenesetre Kati néni nem véletlenül mondta: „Tudom, hogy a versenyzőim nehéz időszakon mentek keresztül, és azt is sejtem, hogy mit élnek át mostanában. Egy biztos: az olimpia előtt elmegyek, és imádkozom a sikerükért.”

Párosban együtt indult Janics és Kovács, Fábiánné szerint: „Mindketten akaratosak, tüzesek. Igen, ez a jó megfogalmazás: két tűzről pattant lány ül a hajóban. Jó nézni őket, olyan, mintha meg sem feszülnének, és ilyenkor elképzelem, hogy 1:36 alá mennek, ami női párosnak még sohasem sikerült. Csalódott lennék, ha Athénban vereséget szenvednének.” Nem mentek 1:36 perc alá, de legyőzték a német Birgit Fischer, Carolin Leonhardt kettőst. Ahogy Janics is bajnok lett egyesben az olasz Josefa Idem előtt. A négyes (Kovács Katalin, Szabó Szilvia, Viski Erzsébet, Bóta Kinga) a második helyen végzett – a németek mögött.

Az olimpia után Szabó, Viski és Bóta elhagyta Kati néni csoportját, amivel megelőzték, ő is a válást tervezte. Ez még nem verte ki a biztosítékot, ám amikor 2007 áprilisában, a pekingi olimpia előtti évben az volt a hír, hogy Janics Natasa és Kati néni útjai különválnak, már állt a bál.

A szolnoki edzőtáborban vesztek össze, a hírek szerint – kibékíthetetlenül. Májusban Kati néni lépett, közölte, hogy várja a szolnoki edzőtáborban Janicsot. A versenyző nem ment. Októberben újabb kísérlet, ezúttal a tatai edzőtábor lehetne a békülés színhelye, Kati néni megtette az újabb lépést, de tudta, hiába.

A szakításról később azt mondta, hogy a versenyző fejét telebeszélték szűkebb pátriájában, Szegeden, mindent elnéztek neki. „Kifelé úgy jött le, hogy én vagyok a hibás” – mondta a szolnoki esetről, amelynek lényege, hogy az egyik edzésen véleménykülönbség volt köztük arról, hogyan teljesített a versenyző. A vita elfajult.

Azt ezzel együtt természetesnek tartotta, hogy Kovács és Janics továbbra is egy hajóban ül (és ült a pekingi olimpián is 2008-ban, megvédve címét), még úgy is, hogy az olimpia előtt Kovács is távozott tőle.

„A mi­értekről igazából nem kívánok nyilatkozni, mert nem akarom, hogy félreértsék, vagy bárkit is megbántsak vele. Rengeteg mindent köszönhetek Kati néninek és férjének, Fábián Lászlónak, hálás vagyok nekik az elmúlt több mint egy évtized sikereiért, de a jövőben mással folytatom a pályafutásomat” – nyilatkozta a Nemzeti Sportban a versenyző, akit Szabó Gabriella és Kozák Da­nuta is követett. Egy bennfentes szerint az edző nem omlott össze: „Szerintem megedzették az utóbbi egy év történései, tavaly ilyenkor még sírt, amikor Janics Natasa elhagyta, most talán már fel is készült Kovácsék lépésére...” Ő csak annyit mondott, hogy „Vannak még terveim”, s nem mellékesen hozzátette: „Harmincegy éve dolgozom edzőként, csak nőkkel, szerintem ezek az évek duplán számítanak.”

KOVÁCS KATALIN ÉS JANICS NATASA ATHÉNI DIADALA

Talán ezért, talán másért, a 2012-es londoni játékokon a férfi négyest „jegyezte” Fábiánné Rozsnyói Katalin. Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás és Pauman Dániel ezüstérmes lett az ausztrálok mögött, amiben meglehet, szerepet játszott, hogy az ausztrál négyes ugyanott edzett, ahol ők. És az is érdekes – mondják sokan –, hogy sztrókjuk, Tate Smith később lebukott a doppingvizsgálaton sztanozolollal.

Esetünkben érdekesebb, hogy Kati néni nagy örömmel dolgozott a fiúkkal, akiknek persze szintén nem volt könnyű dolguk (Pauman: „Vagy tíz évet öregedtem, de annyi pluszt adott, amiért mindenképpen hálával tartozom neki.”), még az akkor háromszoros olimpiai bajnok, Kammerer Zoltánnak sem. „Nem tettem be automatikusan, mert értésére akartam adni, hogy nálam nincsenek előjogok. Soha nem is voltak. Ugyanolyan ember, mint a többi három, nálam egyforma elbírálás alá esnek” – ez Kati néni hitvallásának is beillik.

A férfiakban az a jó – állította –, hogy „a köszönöm spontán jön belőlük”. A lányok közül egyedül Janics volt ilyen – mondta –, egyébként pedig: „Akik egyéniben nem értek fel a csúcsra, minden évben megkeresnek. Felköszöntenek például a születésnapomon, érdeklődnek az egészségem iránt.” Tudja persze, hogy az igazán jó versenyző önző, egoista, ám nem lehet valakit úgy edzeni, hogy kedveskednek, udvariaskodnak vele.

Zárásul pedig álljon itt, amit tíz esztendeje, 70 évesen mondott lapunknak: „Apró örömeim vannak. Amikor hazatérek és rám ugranak a kutyák, mert annyira vártak. Vagy amikor – sört kortyolgatva, mert azt nagyon szeretem ám – olvasok. Vagy amikor a növényeimmel, a virágaimmal foglalkozom, a lakást takarítom, az udvart söpröm. De én mindig mindent tökéletesen akarok csinálni. Olykor mondják is, hogy vegyem le a szemüvegem, akkor legalább nem látom a hibákat a világban.”

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. november 19-i lapszámában jelent meg.)