Kajak-kenu: Azt csinálom, mint eddig – Varga Ádám

– Nem mindennapi, hogy egy versenyző legyőzi Kopasz Bálintot a királyszámban, az meg főként nem, hogy kétszer egymás után. Hogyan emlékszik vissza a két világkupa-versenyre?
– Mindkét futamról tudtuk, hogy válogatóként szolgál az augusztusi világbajnokságra, ezeken dől el, ki mehet Duisburg­ban K–1 ezer métert – felelte a Nemzeti Sportnak a számban a tokiói olimpiai ezüstérmes Varga Ádám. – Szegeden az elő- és a középfutam alatt erős szél fújt, előbbit nem is nyertem meg. Utána azt találtam ki, megpróbálok úgy végigmenni, hogy nem emelek a tempón sehol, nem tartalékolok a végére, egyenletes sebességgel haladok, leszámítva a fáradás okozta lassulást. Kifejezetten szerencsésnek tartom, hogy a portugál Fernando Pimenta, a tokiói olimpia bronzérmese melletti pályán mentem, mert ha vele tartom a lépést, akkor biztosan jó helyen vagyok a mezőnyben. Komoly löketet adott, amikor az első kétszázötven-háromszáz méter után elkezdtem elcsúszni tőle, aztán jól tartottam az iramot.

– Pedig a sportágában inkább azt szokták mondani a versenyzők, hogy nem nézelődnek, csőlátással csak előre figyelnek.
– Nem is nézelődtem, de a szemem sarkából látom a szomszédos hajók orrát, hiszen méterekkel előrébb van, mint a fejem. A többiekről viszont fogalmam sem volt, annyit tudtam, hogy Bálint valahol a szélén lapátol, de csak a célba érés után derült ki, hozzám képest hol haladt.

– Ön lépett ekkorát előre, vagy Kopasz teljesít alul?
– Én is kérdezgetem ezt magamtól, de nem találtam még egyértelmű választ. Talán mindkettő. Biztosan közrejátszott az eredményekben, hogy a szezonban korai versenyek voltak, még jóformán el sem kezdődött igazán az idény, máris két ilyen fontos eseményt tudtunk le. Bálint inkább ahhoz van szokva, hogy a nyár végére, a nemzetközi megméretésekre hozza magát csúcsformába. Ugyanakkor én is fejlődtem, a mezőny egészéhez viszonyítva előrébb kerültem az elmúlt évhez képest.

– Ezt bizonyította Poznanban is.
– Ragaszkodtam a Szegeden sikeres tervhez, ismét bevált. Két hét telt csak el, ez komoly változtatáshoz kevés, tudtam, hogy elégnek kell lennie. Jó időket mentem, éreztem, hogy a döntőre még maradt tartalék bennem, nagy önbizalommal álltam rajthoz. Emlékszem, Szegeden az utolsó száz méteren már csak számoltam vissza, hány bója van még hátra, Lengyelországban erről szó sem volt, jólesett.

– Az időjárás is szerepet játszhatott ebben?
– Bár Poznanban melegebb volt, erős szembeszéllel küzdöttünk, és általában éppen ettől fáradunk el jobban. A szembeszél egyébként kedvez nekem, a testalkatomból és a „kiscsapásos” technikámból adódóan kényelmesebb, mint a nagy hátszél.

– Mikor közölte önnel a szövetségi kapitány, Hüttner Csaba, hogy ön mehet a vébére?
– Nem kellett bejelentenie, tudtam, ha megnyerem a lengyelországi világkupaversenyt is, enyém a lehetőség. Pedig a válogatási elvek ködösen fogalmaznak, a kapitánynak az eredményektől függetlenül szabad döntési joga van. Minden évben így írják meg az irányvonalakat, hogy bármikor lehessen változtatni, ha történik valami. De tudtam, ha Bálint előtt érek célba, nincs miért izgulnom.

– Azért sem aggódik, hogy a vébé csak augusztus végén lesz? Addig még rengeteg az idő…
– Az Európai Játékokon még rajthoz állok, legjobb tudomásom szerint ötszáz méteren – ugyanis ezres futamok nem lesznek. Általában aki utóbbiban jó, az előbbiben is az, persze, vannak kivételek, és nem törvényszerű, hogy mindkét számban ugyanaz nyer. Ezért a júniusi, Eb-t helyettesítő torna még egy viszonyítási pontot adhat, hol állok a nemzetközi mezőnyhöz képest. Viszont csak két hónappal később utazunk Duisburgba, addig sok minden változhat.

– Apropó, változás: csiszolna még valamin, hogy még erősebben induljon el Németországban?
– Az egyetemi tanév végeztével valamivel több időm jut az edzésre, de ezt leszámítva ugyanazt fogom csinálni, mint eddig. Hiszen bevált.