Adolf Balázs: A párosunknak helye van a nemzetközi mezőnyben

– A második válogatóversenyen, a Maty-éren elért eredményei alapján eldőlt, hogy az Európa-bajnokságon és az olimpián is képviselheti Magyarországot. Hogyan értékeli szegedi teljesítményét?
– Igazából csak a kerethirdetés után használható a kijelentő mód, de nem látom okát, miért maradnék ki a válogatottból – felelte a Nemzeti Sportnak az olimpikon kenus, Adolf Balázs. – Nem lehet panaszom a szegedi teljesítményemre, bár stresszeltem, főleg a páros miatt, mert Hajdu Jonatánnal esélyessé léptünk elő Szolnok óta. Mondjuk, az egyes miatt is, mert abban meg presztízs­kérdés volt, de mindkét számban megvédtem az indulásomat. Nagyon várom a jövő heti Európa-bajnokságot, de annál is jobban, hogy utána rákanyarodjunk az olimpia előtti célegyenesre.

– Talán az év elején kevesen fogadtak volna arra, hogy párosban is indulhat az ötkarikás játékokon.
– Én sem gondoltam volna az első válogató előtt, hogy nyerünk, vagy ha nyerünk is, ennyire fölényesen. Kellemes meglepetés, most már hiszek benne, hogy van helyünk a nemzetközi mezőnyben is.

– Célja volt a párosozás? Az egész olimpiai ciklust tekintve készült rá?
– Eleinte nemigen, főleg, amikor kiderült, hogy nem ezer, hanem ötszáz méter a táv. Én inkább vagyok maratonista, mintsem ötszázas versenyző, egyesben nem is vagyok jó benne. De rá kellett jönnöm, az ötszáz páros művészet a maga módján, nyilván gyorsnak is kell lenni, de sokkal fontosabb, hogy mennyire tud egymásra hangolódni a két kenus. Nem a sebességem miatt mentünk jól, hanem mert Jonatánnal szinkronban tudunk mozogni, ettől fut jól a hajó. Nekem az őszig a páros inkább csak edzéslehetőség volt, illetve segített gyorsulni az ezer egyesre. Aztán végül úgy döntöttünk, elindulunk a válogatókon.

– Miben különbözött az előző és a mostani olimpiai felkészülési ciklus?
– A Tokió előtti nagyon rövid volt nekem, hiszen a riói játékok alatt még csak az ifisták között versenyeztem. Nagyon messzinek tűnt, hogy olimpiára mehessek. Az utolsó évben kezdett körvonalazódni, hogy Fejes Dániellel akár ki is juthatunk. Egyébként rendkívüli módon a mostani ciklus is rövidebb a szokásosnál, csak hároméves, de teljesen más hozzáállással kellett a kenuba térdelnem. Én vagyok az ezer egyes menő itthon, nekem kell kvótáért mennem. Nehéz feldolgozni, hogy folyamatosan esélyesként könyvelnek el, de egyre jobb barátságba kerülök a gondolattal, és alig várom, hogy bizonyíthassak az olimpián.

– Japánban már átélhette az olimpia légkörét, akkor is C–1-ben és C–2-ben állt rajthoz, tizenötödik, illetve tizenegyedik helyet ért el. Milyen tapasztalatokat hozott magával?
– Például, hogy milyen egy olimpiai rajt. Tokióban szinte egyáltalán nem volt közönség a koronavírus-járvány elleni szigorú intézkedések miatt, ezért azt még nem tudom, milyen, ha több ezren szurkolnak a partról, de szerintem ki tudom zárni.

– Ki is kell zárni?
– Van, aki jól kezeli, és motiválja a közönség izgatottsága, de szerintem elsősorban a pályára kell koncentrálnom, és kihozni magamból a maximumot.

– A nyakunkon lévő Európa-bajnokság eseményei mennyire jelezhetik előre az az olimpián várhatókat?
– A kettő között eltelik nyolc hét. Az elég a csodára, én is jobb formát szoktam hozni a szezon fő versenyén. A lényeg, hogy lőtávon belül maradjunk egyesben és párosban egyaránt, ne maradjunk le több hajóval az ellenfelektől. Akár kéthajónyi hátrány is eltüntethető nyolc hét alatt, meglehet, hogy ez esetben nem mi kapjuk, hanem mi adjuk a különbséget. De szerintem egyesben és párosban is vagyunk olyan szinten, hogy ezzel ne legyen gond.

– Milyen eredménnyel lenne elégedett Párizsban?
– Nem véletlenül nem szeretjük mi, sportolók ezt a kérdést, nem szeretünk jóslásokba bocsátkozni. Diplomatikusan annyit mondanék, szeretném kihozni magamból, magunkból a lehető legtöbbet, főleg párosban, hiszen nem voltam tagja a kvótaszerző egységnek, ilyen értelemben elvettük valakitől az indulási esélyt. Az a minimum, hogy mindent megteszünk a jó eredményért. Aztán meglátjuk, mire elég a tudásunk.