Világbajnok kenusok a sárkányhajó-vb-n induló magyar csapatban

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.10.24. 13:10
Adolf Balázs (Fotó: Török Attila)
Többek között a világbajnok Adolf Balázs és Kövér Márton is erősíti majd a magyar csapatot a jövő csütörtöktől vasárnapig tartó ICF sárkányhajó-világbajnokságon, amelyre a Fülöp-szigeteken kerül sor.

A Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) honlapjának híre szerint az esemény extra téttel is bír, hiszen tízes hajóosztályban kvótát lehet szerezni a jövő évi, csengtui Világjátékokra. A sárkányhajó ezt megelőzően 2009-ben szerepelt a nem olimpiai sportágak legrangosabb versenyén, akkor még csak bemutató sportágként, most azonban a maratoni kajak és a kajakpóló mellett ez a szakág is teljes értékű helyet kapott a programban.

A válogatót követően hazai részről a Römi Sárkányhajó Klub indulhat a vb-n, a csapat vezetője, Reményi Péter pedig Magyarország legjobb kenusaiból állította össze a gárdát: összesen 35 világbajnoki érem tulajdonosai, valamint további válogatott versenyzők készülnek a megmérettetésre.

A szabályok szerint a hajóban legalább négy nőnek kell lapátolnia, hozzájuk jön a hat férfi, plusz a dobos és a kormányos, illetve két tartalékot lehet nevezni. A magyar csapat: Kövér Márton, Korisánszky Dávid, Koczkás Dávid, Adolf Balázs, Fekete Ádám, Slihoczki Ádám, Csorba Zsófia, Horányi Dóra, Bragato Giada, Opavszky Réka, Reményi Gitta (dobos), Reményi Péter (kormányos), Süveges Lilla (tartalék), Forgó Christopher (tartalék).

„Összesen tizenkét kvótát osztanak ki a világbajnokságon a jövő évi Világjátékokra – mondta Reményi Péter. A három távon, 200, 500 és 2000 méteren elért eredmények alapján jön létre egy összesített rangsor, ami eldönti, hogy kik utazhatnak jövőre Kínába. Nekünk egyébként minél hosszabb a táv, annál jobb, szóval talán kétszáz méteren van a legkisebb esélyünk jó eredményt elérni, de minden tőlünk telhetőt megteszünk.”

A vb-nek a Palawan tartományban található Puerta Princesa Baywalk ad otthont, a magyar csapat vasárnap kel útra.

 

Legfrissebb hírek

Kvótát szerzett a Világjátékokra a magyar sárkányhajó-válogatott

Egyéb egyéni
2024.11.03. 13:59

A magyar csapat 200 méteren a hatodik helyen végzett a sárkányhajó-világbajnokságon

Kajak-kenu
2024.11.02. 09:36

Magyar aranyéremmel indult a sárkányhajó-világbajnokság

Kajak-kenu
2024.10.31. 10:41

A magyar versenyzők újabb érmeket szereztek a kajak-kenu szuperkupán

Kajak-kenu
2024.10.12. 12:03

Két magyar érem a kajak-kenu szuperkupa nyitó napján

Kajak-kenu
2024.10.11. 12:01

Kajak-kenu vb: három magyar érem az első döntős napon, Kőhalmi örökös bajnok lett

Kajak-kenu
2024.08.24. 11:48

Kajak-kenu vb: négy párizsi olimpikon a magyar csapatban

Kajak-kenu
2024.08.19. 14:47

A Párizsból hazatérő kenu ketteseink fölényesen győztek a szolnoki ob-n

Kajak-kenu
2024.08.14. 20:56
Ezek is érdekelhetik