Hofer Bianka és Tölgyesi Flóra nyerte meg a kajak-kenu vb szegedi pótválogatóját

2026.07.28. 16:50
null
Fotó: Facebook, Magyar Kajak-Kenu Szövetség
Hofer Bianka és Tölgyesi Flóra nyerte meg a szegedi pótválogatót női K-2 500 méteren, így ők indulhatnak az augusztusi kajak-kenu világbajnokságon, Poznanban.

Tóth Dávid szövetségi kapitány a pótválogatót a júniusi, portugáliai Európa-bajnokság után írta ki, ahol az Ujfalvi Laura, Csikós Zsóka kettes hatodik lett.

„Itt egyértelműen elmaradtunk a várakozásoktól, szerintem ezt a lányok is így gondolják. Ez a páros egy Eb-hatodik és egy világkupa B-döntős első helyet ért el eddig idén, úgy gondolom, ez kevés a jó vb-szerepléshez. Szeretném megnézni, hogy van-e ennél jobb páros, megadom mindenkinek a lehetőséget, és egy pótválogatót fogok kiírni” – jelentette ki akkor Tóth Dávid.

A különleges futamra a kedden (ma) rajtoló serdülő, ifjúsági és U23-as magyar bajnokság keretein belül került sor, hat páros részvételével. A szegedi versenyt Hofer és Tölgyesi nyerte meg, így a fiatal páros indulhat az augusztus 26. és 30. között sorra kerülő lengyelországi vb-n.

„Egyszerűen nem hiszem el, hogy így alakult ez a verseny, és világbajnoki indulók vagyunk” – örvendezett Hofer Bianka a szövetségi közösségi oldalán a célba érkezést követően.

 

Legfrissebb hírek

Kajak-kenu: fölényes első hely az éremtáblázaton

Utánpótlássport
2026.09.20. 19:55

Kajak-kenu: újabb 13 éremmel folytatták a fiatalok az ORV-t

Utánpótlássport
2026.09.19. 19:37

Csikós Zsóka: Nem tudjuk megtenni, amit néhány éve még igen

Kajak-kenu
2026.09.19. 09:51

Kajak-kenu: 18 magyar érem az ORV első döntős napján

Utánpótlássport
2026.09.18. 19:17

Kiss Ágnes: Azért tudok az ezüstéremnek is örülni

Kajak-kenu
2026.09.18. 10:11

Október 16-ig lehet nevezni a Kolonics Emlékfutásra

Kajak-kenu
2026.09.17. 16:51

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Krokodil? Nem gond! Alkalmas az olimpiai kajak-kenu verseny megrendezésére a tervezett helyszín

Kajak-kenu
2026.09.17. 12:37