Augustin Deleanu „Kőbe harapott” – íme, az 1972-es Európa-bajnokság legjobb mérkőzése

Hogy jött létre a randevú?
 

A magyar futball addigi talán legnagyobb tragédiája, az 1969-es marseille-i vb-pótselejtező kudarca utáni első selejtezősorozatot még Hoffer József szövetségi kapitány irányításával kezdő válogatott Bulgáriát (0–3, 2–0), Franciaországot (1–1, 2–0) és Norvégiát (3–1, 4–0) megelőzve lett csoportelső, Románia pedig Csehszlovákiát (0–1, 2–1), Walest (0–0, 2–0) és Finnországot (3–0, 4–0) utasította maga mögé. Az egymás elleni negyeddöntő a Népstadionban 1–1-re, Bukarestben 2–2-re végződött, így a szabályok szerint harmadik meccset kellett rendezni semleges pályán az Eb-döntőbe jutásért. Belgrádban 31 ezer, főleg helyi néző előtt estek újra egymásnak a felek három nappal a bukaresti találkozó után.

Kinek állt a zászló?

Miután a selejtező harmadik meccsén eljött a „második Marseille”, Szófiában 3–0-ra kikapott válogatottunk Bulgáriától és Hoffer Józsefet Illovszky Rudolf váltotta a szövetségi kapitányi poszton, csapatunk szárnyalt, és szerencsésnek mondhatta magát, hogy Romániát kapta ellenfélnek a legjobb nyolc között, mivel a két fél addigi tíz összecsapásából kilencet megnyertünk egy döntetlen mellett. Az első találkozó előtt hat nappal a románok a Baróti Lajos által irányított perui válogatottat fogadták, de Angelo Niculescu úgy tartott a magyarok elleni meccstől, hogy minden kezdőjátékosát pihentette Teófilo Cubillasék ellen. Ám a két mérkőzés 3–3-as összesítése után már senki sem vehette biztosra, hogy Belgrádban mi ünnepelhetjük az Eb-kijutást.

Kik voltak a sztárok?

A román csapatban játszott Ludovic Satmareanu néven a magyar Szatmári Lajos, a Steaua Bucuresti sztárja, és híres játékos volt a később 70-szeres válogatottá váló, majd edzőként még nagyobb eredményeket elérő Mircea Lucescu is. Nálunk Mészöly Kálmán helyét végleg átvette a védelem tengelyében Páncsics Miklós, az ő párja volt Bálint László, a középpályán Kocsis Lajos istenáldotta tehetsége még nem ment tévútra, Bene Ferenc pedig már 58-szoros válogatott volt, és éppen Uwe Seeler németországi búcsúmeccséről tért haza (Mészöly Kálmánnal együtt), amelyen mások mellett Franz Beckenbauerrel, Bobby Charltonnal és Eusébióval lépett pályára.

Mit húztak az edzők?

Ez már a 4–2–4-es taktikai hadrend leáldozásának korszaka volt, az Ajax sikerei révén divatba jött a 4–3–3. Illovszky kapitány még vacillált a két formáció között. A 4–3–3-at az 1972. januári, spanyolok elleni 1–0-s vereség során próbálta ki, de nemigen működött, és Bene Ferenc is sérelmezni kezdte a váltást, mondván, megtörik a csapategység azáltal, hogy nincs mellette belső csatárként újpesti társa, Dunai II Antal. A kritikát a kapitány zokon vette tőle, és a románok elleni első meccsre visszatért a 4–2–4-hez, de kihagyta Benét, és a Fazekas, Branikovits, Dunai II,
Zámbó csatárnégyest játszatta. Ám a csalódást keltő hazai 1–1 után Bukarestben és Belgrádban újra 4–3–3-ban állt fel a csapat, elöl Szőkével, Benével és Zámbóval. A középpályán Bukarestben még csereként debütáló Kű Lajos Belgrádban már a kezdőcsapatba került Szűcs Lajos helyén, s ez remek döntés volt Illovszkytól. A románok kitartottak a 4–2–4 mellett.

Mi volt a dramaturgia?

Azt bizonyította a harmadik összecsapás is, mint az előző kettő: két nagyon hasonló játékerejű csapat találkozott egymással. Végig feszült és izgalmas volt a meccs. Már úgy látszott, harmadjára sem sikerül döntésre vinni a dolgot. Mert bár a 26. percben vezetést szereztünk Kocsis Lajos 17 méterről, bal belsővel lőtt góljával, néhány perccel később egyenlítettek Alexandru Neagu találatával a románok. Döntetlennél már hosszabbítás következett volna, Dunai Antal készült is beállni Bene helyére, amikor a 87. percben megszületett a magyar kijutást jelentő gól!      „Páncsics szabadított fel a magyar kapu előtt, Juhász Péterhez továbbított, a balhátvéd a román kapu tizenhatosának előterébe küldte a labdát. A lapos labdát Kű átlépte, az Benéig jutott, a középcsatár az őt támadó két román védő között csinált egy cselt, majd legurította a labdát a nagyszerűen érkező Szőke elé, a jobbszélső tizennégy méterről laposan, élesen a jobb sarokba lőtte a labdát, amelyet a vetődő Raducanu csak ujjheggyel tudott érinteni”      – írta a Népsport.

Mitől vált legendássá?

Az erdélyi magyaroknak is fontos volt a meccs, a játékosok visszaemlékezése szerint a bukaresti találkozó előtt az öltözőbe is bementek, és könyörögtek a futballistáknak, hogy csak a románokat verjék meg.      „Ilyen útravalót azóta sem igen kaptam, de szerintem más futballista sem nagyon”      – emlékezett vissza Ballai Attila Kűkeményen című könyvében Kű Lajos, aki a második félidőben összeütközött Augustin Deleanuval, majd vérző fejjel kiabált a kispad felé Illovszkynak:      „Rudi bácsi, ne cseréljen le!”      Turbánt kapott, visszament, és kulcsszerepet játszott a győztes gól előkészítésében, a románnak viszont négy foga is kitört, és le kellett cserélni.      „Az erdélyi magyarok meg azon viccelődtek, nem csoda, hogy Deleanunak kitörtek a fogai, hiszen Kűbe harapott”      – mondta Kű a Ballai-kötetben.

Mit írt a sajtó?

„A magyar válogatott mindenekelőtt taktikai győzelmet aratott Belgrádban      – elemzett a Népsport. –      Amíg a románok két emberrel is vigyáztak Kocsisra, addig Kű irányított. Az ellenfél nagy iramot diktált, de az első 45 percben nem tudta kiharcolni a döntést, szünet után pedig összeroppant. Nem bírták a saját maguk diktálta tempót. A válogatott példát mutatott a sportágnak: szorgalmas felkészüléssel, kellő küzdeni tudással az Európa-bajnokság hajrájában is lehet győzni!”      Más kérdés, hogy miután Belgiumban csak negyedik lett a csapat, leszedte a keresztvizet az együttesről.

Tudta?

Belgrád helyett majdnem Isztambulban rendezték a harmadik meccset, sorsolás döntött a jugoszláv főváros javára. Másrészt az is kevéssé ismert tény, hogy miként az 1954-es vb előtt a Margitszigeten, az 1972-es Eb-kvalifikáció után Esztergomban volt egy igazságtalan MLSZ-pénzosztás, amelyen differenciáltan kaptak prémiumot a játékosok, ami persze megint nem tett jót a csapatszellemnek a torna előtt.

Volt-e visszavágó?

Egészen 1999-ig nem győztek le minket a románok, az 1999-es 2–0 óta lejátszott nyolc meccsen viszont ők maradtak veretlenek, vagyis immár negyedszázada nem találunk fogást rajtuk.

A MÉRKŐZÉS JÁTÉKOSA: PÁNCSICS MIKLÓS (MAGYARORSZÁG)

A 28 éves belső védő mesterien vezényelte hátulról az együttest, és mindkét magyar gólban szerepet vállalt. Ez már a 27. meccse volt a válogatottban, és aki addig nem hitte, végképp megbizonyosodhatott róla, hogy méltó örököse Mészöly Kálmánnak a poszton.

További nagy meccsek 1972-ben

Negyeddöntő, első mérkőzés: Anglia–NSZK 1–3 (0–1)
Először jutott ki az Eb-re a nyugatnémet válogatott, ehhez Anglián át vezetett az út a negyeddöntőben, és már a Wembley-ben megmutatta az erejét a Sepp Maier, Franz Beckenbauer és Gerd Müller nevével fémjelzett csapat. Bár a 85. percben még 1–1 volt, aztán betalált Günter Netzer és Gerd Müller is.

Elődöntő: NSZK–Belgium 2–1 (1–0)
A négyes döntő házigazdája sem állhatott Helmut Schön csapatának útjába, Antwerpenben nagyot futballoztak a nyugatnémetek. Mindkét gólt Gerd Müller szerezte, Odilon Polleunis csak szépíteni tudott a hajrában. Akkor már sejteni lehetett, hogy a döntőben a szovjetek sem esznek meg sok sót, így is történt, 3–0 az NSZK-nak.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. március 9-i lapszámában jelent meg.)